Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 10 (118. szám) - Az Országgyűlés döntése a Fidesz képviselőcsoportja által benyújtott kérelemről, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság 8/2006-2010. AIÜB-Ügyr. számú eseti jellegű állásfoglalásával kapcsolatban - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. AVARKESZI DEZSŐ, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója:
4125 Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is elnézést kérek a Házszabálytól, hogy megsértettem, másodszor pedig azt szeretném mondani, megtiszteltetésnek tekintem, hogy az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság immár másodszor ítél el engem azért, mert megsértem a Házszabályt (Zaj a kormánypárti padsorokban.) , egy olyan ügyben - nem figyeltek képviselőtársaim, és most sem fogják hallani, ha közbekiabálnak , am i 2006. október 23ához kapcsolódik. Szégyenletesnek és szomorúnak tartom azt, hogy ebben az ügyben a Magyar Országgyűlésnek két határozatra futotta, mind a kettő arról szól, hogy az emberi jogi bizottság elnöke nem pontosan vezette az ülést. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Ha ez a valóság, akkor ez a valóság.) Ahelyett, hogy ezt az ügyet tisztességesen kivizsgálták volna, megvitattuk volna, semmifajta kezdeményezésük nem volt ebben az ügyben, és ez nagyon szomorú és fölháborító. Nem a Házszabály mögé kéne b újni, ezt az aktivitást, amit erre fordítottak, azt gondolom, jobbra is lehetett volna fordítani. Egyébként ráadásul az elítélő határozat 1. pontja nem felel meg a valósá gnak, hiszen nem a napirendi pont szerint kezdte meg a tárgyalást, hanem a tanácskozóképes ülés keretében meghallgattuk azokat az embereket, akik miután tisztelik a magyar alkotmányosságot, megjelentek ezen az ülésen. A legfőbb ügyész helyettese jelen volt , a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese jelen volt, jelen volt az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, jelen volt az öt legnagyobb emberijogvédő szervezet képviselője, és megkaptuk Takács miniszter úr levelét is, aki azt írta nekünk, hogy ő azt olvast a az újságban, hogy az MSZPfrakció nem lesz jelen, ezért nem jön el. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Gratulálunk!) Ezúton is szeretném mondani a miniszter úrnak, hogy nem az MSZPfrakciónak tartozik megjelenéssel, hanem az Országgyűlés illetékes bi zottságának (Közbeszólások a kormánypárti padsorokból, köztük dr. Katona Béla: De nem az elnöknek, hanem a bizottságnak.) , és miután a sajtó útján a Szabad Demokraták Szövetsége nem üzent arról, hogy eljön vagy nem jön, tehát lehetett volna határozatképes ülés. Mi lett volna, ha akkor nincs jelen a minisztérium képviselője? Ez egyébként az összes meghívottra, a rendőrség képviselőire is vonatkozik. A távolmaradás okának az MSZPfrakció - hangsúlyozom, a sajtó útján - azt adta meg, hogy kampányszerű volt enn ek az ülésnek az összehívása egy héttel október 23a előtt. Szeretném jelezni, hogy október 1jén írásban tettem javaslatot az MSZP és az SZDSZ képviselőinek a bizottságunkban, hogy tárgyaljunk október 23áról. Erre a kezdeményezésre nem válaszoltak. Itt v an nálam a bizottsági ülés jegyzőkönyve (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokban.) , amikor erről beszéltünk, ahol ígéretet tettek arra, hogy majd az esemény után újra tárgyalni fogunk erről a dologról. Azóta sem kezdeményezték ennek az ülésnek az öss zehívását. Én azért mégis szeretném megkérdezni önöktől, látva mosolygásukat, hogy ez csak nekem szól, vagy azoknak az embereknek is, akiknek az ügyében el kellett volna járnia a Magyar Országgyűlésnek. Önök szerint normális, hogy a Magyar Országgyűlés a 2 006os év szeptemberi és októberi eseményeinek ügyében, leszámítva az én kezdeményezésemet és az ellenzék kezdeményezéseit, semmilyen feladatot nem talált magának, azon túl, hogy engem immár másodszor elmarasztaltak? Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék i padsorokban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Most az ügyrendi bizottság előadója ismerteti a bizottság állásfoglalását és annak indokait, szintén 5 perces időkeretben. Megadom a szót Avarkeszi Dezső úrnak, a bizottság elnökének. DR. AVARKESZI DEZSŐ , az alkotmán yügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság előadója : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Balogh Zoltán elnök urat szeretném biztosítani arról, hogy szó sem volt egyik esetben sem arról, hogy elítélte volna ö nt az alkotmányügyi bizottság; ilyen jogosultságunk nincs, ilyet legfeljebb bíróság tehetne. És az sem felel meg a valóságnak, hogy itt bárki a Házszabály mögé bújt volna. Az alkotmányügyi