Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 4 (117. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat újra megnyitott részletes vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP):
3974 polgárainak gyermekei vesznek igénybe, ahol a kollégium épült. Ilyen módon tehát az adott önkormányzat vajmi kevéssé érdekelt abban, hogy saját más irányú forrásait ennek a kollégiumnak a fenntartására és működtetésére fordítsa. Nem lehet az ez évi költségvetési kondíciók közepette ezt az egyébként á ltalunk is támogatott elvet érvényesíteni. Nem sikerül, nincs forrás arra, hogy a kollégiumok a tavalyinál nagyobb mértékű támogatásban részesülhessenek, a tényleges költségeket a tavalyinál nagyobb mértékben támogató költségvetési támogatásban részesüljen ek. Abban azonban a benyújtott módosító indítvány változtatást javasol, hogy a közoktatásban alkalmazott úgynevezett teljesítménymutatóhoz hasonló képlet, amely a kollégiumok normatív támogatását hivatott meghatározni, e képletben a Kollégiumok Országos Sz övetségével folytatott tárgyalásaink során módosításokat javaslunk, amelyek jobban kifejezik a kollégiumban folyó szakmai munka minőségét és mennyiségét. E tekintetben tehát, ha a költségvetési forrásokat lényegesen emelni a benyújtotthoz képest nem is tud tuk, úgy gondoljuk, hogy a támogatások elosztásában egy, a szakma álláspontját jobban figyelembe vevő elosztási rendszert kellene alkalmazni. A következő téma, amelyre fontosnak tartom fölhívni a tisztelt Ház figyelmét, ez a középiskolába, illetőleg szakis kolába bejáró tanulók ellátása. Budapesten, de nemcsak Budapesten, hanem minden nagyvárosban komoly probléma az - hasonlóképpen, ahogyan az előzőekben a kollégiumoknál világítottam rá az önkormányzat érdekeltségére , súlyos probléma az, hogy az agglomerác ióból bejáró középiskolás diákok normatíván felüli támogatását, azt a költséget, amibe az ő oktatásuk az önkormányzatnak normatíván fölül kerül, ezt a költségvetés valamilyen mértékben kipótolja. Hiszen ezeknek az agglomerációba tartozó diákoknak az oktatá sában sem igazán érdekelt az az önkormányzat, amelyik fenntartja ezt a középiskolát. Félő az, hogy ha ezek a támogatások nem emelkednek, akkor a nagyvárosok önkormányzatai számos középiskolát bezárnak, a saját tanulóikat kevesebb középiskolában is el tudjá k látni, az agglomeráció diákjai pedig ott maradnak középiskolai oktatási lehetőség nélkül. A nagyvárosban tőlük 10 kilométerre bezárnak egy gimnáziumot, náluk pedig építeni kell egyet annak érdekében, hogy az oktatáshoz fűződő alkotmányos jogokat teljesít eni lehessen. Ennél egészen bizonyosan olcsóbb az a megoldás, hogy a költségvetés kicsit jobban támogassa a bejáró diákok tanulását. Ezért tehát a korábbi 15 ezer forintos kiegészítő normatívát javasoljuk megemelni az Önkormányzati és Területfejlesztési Mi nisztérium fejezetén belül. Végezetül az utolsó téma, amire fel szeretném hívni a figyelmüket, az a többcélú kistérségi társaságok közoktatási feladatainak támogatása. Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy jelen pillanatban a társuláson belül a települések abba n vannak érdekeltté téve, hogy a tanulókat vagy diákokat lehetőség szerint utaztassák. Egy társuláson belüli tanulóra jutó bejárónormatíva - vagyis amit a költségvetés a normatíván felül azért juttat, hogy a másik település ellássa az ő közoktatását - 80 e zer forint, míg a kistelepülések tagiskoláinak támogatására, normatíván felüli támogatására fejenként 70 ezer forint jut. Tízezer forint különbség néhány gyerek esetében adott esetben megérheti azt, hogy inkább utaztassák. Nem akarunk ilyen érdekeltséget t eremteni. Ennek megfelelően tehát a teljes kistérségi társuláson belüli közoktatási kiegészítő normatívarendszert szeretnénk átszabni. Átszabni a tekintetben, hogy valamelyest mérséklődjék a bejárónormatívák összege, és ezzel azonos mértékű legyen a kistel epülések tagintézményeinek normatíván felüli tagintézményeibe járó tanulók után normatíván felül járó támogatás. Ez a támogatás terjedjen ki az óvodai ellátásra is, ne csak az általános iskola alsó tagozatára, és azokban a kistérségekben, amelyek az idevon atkozó kormányrendelet szerint a kifejezetten hátrányos helyzetű kistérségek, ezeknek a normatíván felül járó kiegészítő támogatásoknak a duplája járjon. Ezek a meglévő normatívarendszer átszabásával - nem is túlzottan nagy mértékű átszabásával - elérhető célok. Erre nézve nyújtottunk be módosító indítványt, és kérjük a támogatásukat. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)