Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. december 3 (116. szám) - A Budapest, VIII. Köztársaság tér 27. szám alatti, kincstári vagyon részét képező épület értékesítése tárgyában megkötött megállapodás állami számvevőszéki vizsgálatáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ (MSZP):
3887 továbbértékesített ingatlan sorsával, ezért anélkül, hogy kétségbe vonnám az MSZPnek mint tulajdonosnak a jogát, hogy bármikor bárkinek eladja az ingatlanát, mellőzhetetlen az Állami Számvevőszék vizsgálatának esetleges kiterjesztése, amennyiben ez szükségessé válik. Hangsúlyozom, nem a pártingatla n sorsa érdekel minket, hanem annak vizsgálata, ha szükséges, hogy a két ingatlan együttes értékesítésére vonatkozó szerződések és ezek létrejöttének körülményei tartalmaznake olyan adatot, amelyre az Állami Számvevőszék jogosult, és egy alapos vizsgálat alapján nyilván gondot is fordít, és amelyből végül is megállapítható az, amire feltételezések vannak, hogy az eladás és a továbbértékesítés között több száz millió forintos hasznot realizált a korábbi bérlő. Ez a haszon, amennyiben nem történik ilyen gyor s és szerintünk felesleges eladás korábban, akkor ez a Magyar Államkincstárat gyarapíthatta volna. Ebben az esetben pedig szerintem a tények majd azt fogják mutatni, hogy alapos volt annak a feltételezése, hogy itt bizony sajnos vagyonvesztéssel állunk sze mben. Hangsúlyozni szeretném, tisztelt képviselőtársaim, mindenekelőtt a kormánypárti képviselőknek azt a jogát és kötelességét, hogy akár csak egy épület tekintetében, egy látszólag bagatell, néhány száz millió forintos értékveszté ssel vagy vagyonvesztéssel kapcsolatban ők is érvényesítsék mindazokat a képviselői jogokat és kötelességeket, amelyeket a képviselői esküjükben egyébként már egyszer megfogadtak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Keller László képviselő úr következik hozzászólásra. KELLER LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy, ahogy egy héttel ezelőtt a szocialista frakció nevében jeleztem, hogy a költségvetési bizottságban egy önálló javaslatot fogunk előterjeszteni annak érdekében, hogy felkérjük az Állami Számvevőszéket a Köztársaság tér 27. számú épület értékesítési szerződésének vizsgálatára, a szavunkat tartottuk, hiszen két nappal később a bizottsági ülésen megtettük azt, hogy a z előterjesztést benyújtottuk. Örömünkre szolgál az, hogy az ellenzéki képviselők is támogatták ezt a javaslatot. Azért mondom, hogy örömünkre szolgál, mert nem szoktuk meg tőlük azt, hogy ilyen javaslatokat támogatnak, hiszen jól emlékszünk még arra az id őszakra, amikor nem is kellett volna az Állami Számvevőszéket felkérni, hanem csak kormányon bizonyos szerződéseket áttekintenek. Ilyen affinitásuk nem volt. Arról már nem is beszélve, valószínűleg Balsai úr elfelejti azt az időszakot, amikor kifejezetten akadályozták azt, hogy az akkori ellenzéki képviselők bármilyen vizsgálatot kezdeményezzenek, bármilyen vizsgálóbizottságot felállítsanak, betekintsenek közérdekű adatokat tartalmazó szerződésekbe. Eszükbe sem jutott az, hogy bármilyen konkrét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság által kötött szerződést megvizsgáltassanak. Csak a választókörzetemből hozok fel egy példát. A 2002es két választási forduló között Törökbálinton a honvédségi ingatlant, amely több mint száz hektár területet ölel fel, összességében el cserélték lakásokra 125 millió forint értékben. Képviselő úr nem háborodott fel akkor, hogy micsoda disznóság az, hogy egy ilyen értékes területet 125 millió forintért odaadnak 20 ezer forintos bt.knek meg magánszemélyeknek, egyébként pályáztatás nélkül. Nem láttam Balsai képviselő urat, hogy akkor kormánypárti politikusként odacsapott volna az asztalra, hogy na, ezt nem szabad aláírni, ezt ne tegyétek, mert ez az állami vagyon elherdálása. Mi azt mondtuk, hogy képviselő úrnak kételyei vannak, tessék, vizs gálja az Állami Számvevőszék. Ezt egyébként magától is meg tudja tenni az Állami Számvevőszék, hiszen 2003ban, már a Medgyessykormány idején elfogadtuk az üvegzsebtörvényt, és erre gyakorlatilag felhatalmazást adtunk az Állami Számvevőszéknek. És mint ah ogy érezhető, az Állami Számvevőszék valószínűleg képviselő úr megszólalása kapcsán már a Köztársaság tér 26. értékesítését le is vizsgálta. Akkor, amikor egy héttel ezelőtt erről beszéltem, még nem tudtam azt elmondani, hogy ez a vizsgálat lezárult, és le het azt mondani, hogy mindent rendben talált. Minden a