Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 19 (111. szám) - Vincze László (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Milyen sorsot szán a 147-es vasúti szárnyvonalnak, ezen belül a Szentes, Csongrád és más településekről Kiskunfélegyházán át vonaton utazó lakosságnak?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz):
3290 Azt is megkérdeztem, hogy ki ezért a felelős: ön, a minisztere vagy valamelyik főosztályvezető? Erre sem válasz olt. Azok az emberek, akiknek penészesedik a fala, vagy a IV. emeleten ki kell nyitni az ablakot, mert 28 fokot nem bírnak tovább, a földszinten meg 17 fok van, azok az emberek várják ezt a pályázatot. Ön erre nem válaszolt. Önök ebben nem tettek semmit eb ben az esztendőben. Új, friss pénz nem mozgott a költségvetésben, csak a determinációk. Nem is válaszolt, hogy mikor lesz kiírva legközelebb a pályázat. Ezért válaszát elfogadni nem tudom. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Te kintve, hogy képviselő úr nem fogadta el a választ, megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 174 igen szavazattal, 144 nem ellenében, tartózkodás nélkül a választ elfogadta . Vincze László (Fidesz) - a gazdasági és közlekedési miniszterhez - “Milyen sorsot szán a 147es vasúti szárnyvonalnak, ezen belül a Szentes, Csongrád és más településekről Kiskunfélegyházán át vonaton utazó lakosságnak?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Vincze László, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a gazdasági és közlekedési miniszterhez: “Milyen sorsot szán a 147es vasúti szárnyvonalnak, ezen belül a Szentes, Csongrád és más településekről Kiskunféle gyházán át vonaton utazó lakosságnak?” címmel. Képviselő urat illeti a szó. (14.50) VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Csongrádon 1880 óta van vasúti közlekedés, most azonban a kormányzat a 147es vasúti szárnyvonal bezárását fontolgatja. Ann ak ellenére teszi ezt, hogy bizonyos fejlesztések történtek még a napokban is, ilyen volt például az átjárók felújítása, de régebben a kónyaszéki áteresz cseréje. Nem túl régen, az úgynevezett BZmotorvonatok meghibásodásakor is sikerült megoldást találni, és a lehetőségeken belül akkor indult el az országban ezen a vonalon szinte leggyorsabban a vasúti közlekedés. Sajnos azonban az utóbbi években már folyamatosan módosították a menetrendet, amely változóan kapcsolódott a SzegedBudapest vasúti fővonalhoz. De ennek ellenére is az utazóközönség számban növekedést mutatott a szárnyvonalon. Sokan járnak dolgozni Szentesről, Csongrádról és térségéből, Gátérról Kiskunfélegyházára, Budapestre, de az ellenkező irányba, Szentes irányába is. A reggeli órákban, azt le het mondani, a diákok, a munkába indulók és más utasok szinte megtöltik a vonatot. A vasút mint foglalkoztató kenyeret ad több embernek a térségben is. Az olyan térségekben, ahol a munkanélküliség az országos átlag felett van, minden munkahely megőrzése és újak létrehozása vidékfejlesztési kérdés is. A közúti közlekedésben való részvétel drágább. Sok munkavállaló elveszítheti állását a vasúti közlekedési lehetőség elmaradása esetén. A vasút a tömegközlekedés egyik legkényelmesebb formája, amely környezetbar át és kevésbé balesetveszélyes utazási forma. Az állam helyesen teszi, ha a költségvetésből a nagyvárosokban sok