Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 19 (111. szám) - Herényi Károly (MDF) - a pénzügyminiszterhez - “Biztos, ami biztosi jelentés?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - HERÉNYI KÁROLY (MDF): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3287 Az akkor hatályos j ogszabályok alapján megállapítható, hogy bár a PSZÁF a pénzügyminiszter felügyelete alatt áll, azonban számára feladatot csak törvény vagy törvény felhatalmazása alapján jogszabály írhat elő. A PSZÁF a jogszabályokban meghatározott feladatkörében, törvényb en foglalt kivételekkel, nem utasítható. Képviselő úr a következtetésekre és a konkrét intézkedésekre kérdez rá. Ezzel kapcsolatban elmondhatom, hogy a biztos úr jelentése nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy 2004ben szigorítottuk a cégbíróság törvényess égi felügyeleti jogkörét, kibővítettük a PSZÁF tevékenységét az úgynevezett piacfelügyeleti eljárással, és nem utolsósorban új egységes szövetkezeti törvényt alkottunk. A jogalkotás ennyiben megtette az ügy tanulságaiból eredő kötelezettségeit. A károsulta k kárpótlása ugyanakkor egyértelműen bírósági ügy. Megítélésem szerint a vétkeseknek kell fizetni. Néhány károsult pert indított a Baumagszövetkezet mellett a magyar állammal szemben is. A bíróság elsőfokú, tehát nem jogerős ítélettel ezt a keresetet elut asította. A bíróság ítéletét azzal indokolta, hogy nem volt megállapítható a magyar állam felelőssége a Baumagszövetkezet pénzügyi tevékenységét ellenőrző szervezeteinek esetleges felróható magatartásáért, vétkes mulasztásáért. Tehát a magyar államot hely tállási kötelezettség a bíróság ítélete alapján nem terheli. Az általam felkért vizsgálat eredménye jelen pillanatban itt tart. Nevezetesen, akkor és csak abban az esetben lehet a magyar államnak bármilyen kötelezettsége ebben a kérdésben, ha azt bíróság h atározattal jogerősen kimondja. Nincs olyan jogi ismérv, nincs olyan jogi körülmény, ami ettől eltérő megállapítást tenne megalapozottá és indokolttá. Kérem válaszom elfogadását. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : M egkérdezem képviselő urat, hogy elfogadjae miniszter úr válaszát. Herényi Károly képviselő urat illeti a szó. HERÉNYI KÁROLY (MDF) : Köszönöm a lehetőséget. Miniszter úr, sajnos nem áll módomban elfogadni a válaszát, és arra hívnám fel tisztelt képviselőtá rsaim figyelmét, hogy a magyar parlamentnek alkotmányban biztosított joga, sőt kötelessége a kormány részére intézkedéseket, utasításokat meghozni, a végrehajtást pedig ellenőrizni. Itt arról van szó, hogy az Országgyűlés lemonde erről az ellenőrző funkci óról, illetve ennek lehetőségéről, és elfogadjae a miniszteri választ, ami az én számomra abszolút nem volt kielégítő, különösen nem kielégítő a 12 ezer károsult számára. Itt nem arról van szó, hogy a PSZÁF milyen módon nem akadályozta meg ezt a bűnös tev ékenységet, hanem arról van szó, hogy engedélyezett egy olyan tevékenységet, amit a következő lépéssel ő is megkérdőjelezett, hiszen azonnal bírósághoz fordult. Kérem, hogy a döntésnél képviselőtársaim ezt vegyék figyelembe, és ne fogadják el a miniszter ú r válaszát. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MDF soraiban.) (14.40) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : A képviselő úr tehát nem fogadta el a miniszteri választ. Megkérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a ha tározatot: az Országgyűlés a miniszteri választ 172 igen szavazattal, 140 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.