Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 19 (111. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GULYÁS JÓZSEF jegyző: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
3275 tanulmányozta volna, akkor pontosan láthatna két olyan összefüggést, amelyre szeretném itt is felhívni a nyilvánosság figyelmét. ( 13.50) Az első: a gazdasági növekedés adatainak számításánál Magyarországon az elmúlt két negyedévben is alapvetően az ipari termelés, az export és a fogyasztás adatai hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarországon 3 százalék körüli gazdasági növekedés legyen, é s két olyan statisztikai adat van, aminek eredményeképpen ez ettől lényegesen alacsonyabb volt. Az egyik, valóban igaz, hogy a mezőgazdaság hozzájárulása, pontosabban hozzá nem járulása a növekedéshez az elmúlt negyedévben, hiszen negatív GDPhozzájárulást produkált a magyar mezőgazdaság az elmúlt negyedévben. A másik adat pedig az a bizonyos átalakítása a közszférának, amiről ön csak negatív jelzőkkel tud beszélni, ugyanakkor ennek az elhalaszthatatlanságát és szükségszerűségét hozzáértők nem szokták vitat ni. Nevezetesen az, hogy kevesebbet költ a közszféra olyan szolgáltatásokra, amelyekre korábban indokolatlanul sokat költött, hogy takarékosabbak vagyunk, és ennek eredményeképpen igen, ez a hozzáadottértékszámításnál úgy jelenik meg, mint nem növekvő hoz záadott értéke az országnak. Ha persze folytatódna a bőkezű költekezés, akkor ez természetesen a GDPnövekedés magasabb értékét is mutatná. Ezzel kapcsolatban azt gondolom, hogy érdemes és tanulságos a következő szavakat is meghallani. A magyar gazdaság je lenleg előkészíti a következő növekedési ciklusát. Ez most egy átmeneti periódus. Nem kell dramatizálni a helyzetet, nincs válság. Az intézkedésekre azért volt szükség, hogy ne is legyen - mármint válság. Ha nem hozták volna meg őket, annak súlyos következ ményei volnának. Ha a kormány kevesebbet költ és szűkíti a keresletet, akkor lassul a növekedés. Meg kell érteni: szilárd állami pénzügyeken alapulhat csak a jövőbeni növekedés. Magyarország ésszerű döntéseket hozott, amelyeknek nem volt alternatívájuk, mo ndta ezt természetesen az OECD főtitkára a múlt heti magyarországi látogatása során. Tehát csak azért, képviselő úr, hogy létezik objektív, a helyzetet valóságosan megítélő nézőpont is arról, hogy Magyarország hol tart, s merre halad. Jobb lenne, ha önök i s ezt vennék figyelembe. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban. - Font Sándor: A számok magukért beszélnek!) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A napirend előtti felszólalások végéhez értü nk. Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Felkérem Gulyás József jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felsz ólalók sorát . Jegyző úr! GULYÁS JÓZ SEF jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Fazekas Sándor úr, a Fideszfrakcióból. A holnapi napra napirend előtti felszólalásra jelentkezettek: Lezsák Sándor frakcióvezetőhelyettes úr, Fidesz; Mesterházy Atti la frakcióvezetőhelyettes úr, MSZP; Herényi Károly frakcióvezető úr, MDF; Lukács Tamás frakcióvezetőhelyettes úr, KDNP; Eörsi Mátyás frakcióvezető úr, SZDSZ. ELNÖK (dr. Szili Katalin) :