Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP):
3193 módosító indítványok súlya miatt talán sokkal fontosabb lesz, mint a mostani általános vita. Sajnálatos, hogy a szakmai vita képében tulajdonképpen nem egy felszólalás esetében politikai birkózás folyik. A hétköznapok egyszerű emberének, akire a vitá ban annyian hivatkoznak, lassan fogalma sincs arról, hogy mi is történik körülötte, érte vagy ellene történike mindaz, amiről mi itt vitatkozunk. Az idő előrehaladtával egyre kevesebbet ért meg belőle. Többek között az is zavarja például, hogy a két kormá nypárt eltérő véleménye között az ellenzék például nem tesz különbséget, vagy nem hoz egy harmadik javaslatot, ami megfontolásra a parlament elé kerülhetne. Mindkettőt egyformán utasítják el. Ilyen helyzetben a tiltakozó megmozdulások szakmai megalapozotts ága meggyőződésem szerint mindenképpen aggályos. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Horváth Ágnes miniszter asszonynak. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter : Köszönöm szép en, elnök úr. Ültem itt, és időnként elhűlve hallgattam Kupper képviselő urat. Egy megjegyzésére hadd reagáljak. Azt mondta, hogy az a cél ezeknél a cégeknél, hogy minél többet elköltsenek, és minél több profitot kivigyenek. Képviselő úr, hadd hívjam fel a figyelmét a törvény 32. §ában a gazdálkodási szabályok alatt a (7) bekezdésre, ahol szabályozott, hogy mennyi lehet a működési költség, tehát mennyit lehet elkölteni, illetve a 8. §ra, ahol nagyon pontosan szabályozott az, hogy mennyit lehet kivinni. Ké pviselő úr, ez egy szabályozott rendszer, szabályozók vannak arra, hogy mennyiből lehet működni, és mennyi pénzt lehet kivinni. Ez is egy garancia, amely azt szolgálja, hogy a társadalombiztosítás maradjon fenn, hiszen mi is társadalombiztosításban gondolk odunk. Azt kérdezte, hogy mi a garancia a járulék emelésére. Képviselő úr, önök. Az Országgyűlés dönt a járulék emeléséről, az önök döntése. Azt kérem, hogy ezt ne rajtam kérjék számon, hanem bizony az Országgyűlésen. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Garai István képviselő úrnak, MSZP. DR. GARAI ISTVÁN LEVENTE (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kupper képviselőtársam felszólalására reagálnék annyiban, hogy már másodszor került a Ház falai között szóba a bélyeggyűjtés és a bélyeggyűjtők. Úgy gondolom, hogy a ma tárgyalandó téma komolysága, de maga a bélyeggyűjtés témakörének a komolysága is olyan - magam is aktív bélyeggyűjtő vagyok , hogy talán a néhány tízezer bélyeggyűjtő nevéb en megkérhetem képviselőtársaimat, hogy a két dolgot ne keverjük össze. Ugyanis bizonyos értelemben a bélyeggyűjtés egyfajta dehonesztáló szövegkörnyezetbe való helyezése néhány embertársamat, bélyeggyűjtőtársamat lehet, hogy sért, másrészt pedig ez egy ko molyabb téma, mint hogy ezzel összefüggésbe hozzuk, és negatív színben tüntessük fel a két dolgot együtt, különkülön vagy éppen összefüggésében, mert egyikre sincsen szükség. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Sz intén két percre megadom a szót Vojnik Mária képviselő asszonynak, MSZP. DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP) : Tisztelt Kupper Képviselő Úr! Eltekintve a politikai inszinuációktól, az ön hozzászólása számtalan ténybeli tévedést is tartalmaz. Engedje meg, hogy egyre fel hívjam a figyelmet. A benyújtott törvényjavaslat 151. §ának (5) bekezdése a következőképpen szól, hogy a kisebbségi rész