Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 14 (110. szám) - Az ülésnap megnyitása - Az egészségbiztosítási pénztárakról és a kötelező egészségbiztosítás természetbeni ellátásai igénybevételének rendjéről szóló törvényjavaslat általános vitája - DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója:
3106 Megadom a szót Horváth Ágnes egészségügyi miniszter asszonynak, 40 pe rces időkeretben. Öné a szó, kedves miniszter asszony. DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előttünk fekszik az egészségbiztosítási rendszerről megalkotott, a koalíc iós pártok szakértői által hosszas tárgyalások során kialakított, minden érintett szakmai és társadalmi szervezettel egyeztetett, összkormányzati munka keretében elkészített törvényjavaslat. Magáról a koncepcióról sokat és sokszor beszéltünk már, engedjék meg tehát nekem, hogy ismertessem a koncepció alapján elkészített és benyújtott törvényjavaslatot. Az egészségbiztosítási reform lényege, hogy az egészségbiztosítás működtetését a társadalombiztosítás keretei között új, egymással versengő szereplőkre, azaz az egészségbiztosítási pénztárakra bízza. A szereplők új szemléletet hoznak, a köztük lévő szabályozott verseny pedig folyamatosan javuló minőséget és hatékonyságot eredményez. A verseny két szinten fog megvalósulni: egyrészt a pénztárak versenyeznek a bi ztosítottakért, ennek eszközeként pedig versenyre kényszerítik az egészségügyi szolgáltatókat. Ennek a versenynek végre a betegek, a biztosítottak lesznek a nyertesei. Azt várjuk tehát, hogy a betegek elégedettségéért fog folyni a verseny, jobb szolgáltatá sokat fognak kínálni a létrejövő pénztárak a betegeknek, azaz végre valóban a beteg kerül az egészségügyi ellátórendszer középpontjába. Az új biztosítási rendszerrel a jelenleginél hatékonyabban működő, a választás és a verseny előnyeit biztosító stabil, k iegyensúlyozott, fenntartható rendszer jön létre. A finanszírozási rendszer átalakításában erősödnek a biztosítotti jogok, valódi szolidaritásra épülő rendszert hozunk létre, ahol világos mindenki számára, hogy a saját vagy az állam által teljesített befiz etés alapján hol, milyen ellátásra, milyen feltételekkel jogosult. A két legfontosabb alapelv, amire az új rendszer épül, az a szabadság és a szolidaritás, azaz a verseny és az igazságosabb hozzáférés az ellátásokhoz. Tisztelt Képviselőtársaim! Miért is va n szükség ezekre a változásokra? Azért, mert a jelenlegi ellátórendszer minősége nem megfelelő, az ellátás szakmai színvonalában indokolatlanul nagyok az eltérések. Azért, mert az egészségügyi rendszerünk igazságtalan, nem nyújt egyforma hozzáférési lehető séget mindenkinek, azaz nem tud érvényesülni a szolidaritás. Azért, mert a jelenlegi rendszerünk nem hatékony, egyszerre szegény és pazarló, a forrásait nem ésszerűen használja fel, a helyi és országos politikai függés, a valódi érdekeltség hiánya nem öszt önöz racionális működésre. Szükséges a változás, mert a jelenlegi rendszer fenntartja a beteg kiszolgáltatottságát, a beteg nem tudja ma, nem tudta tegnap, hogy mi jár neki a rendszerben, nem kap megfelelő tájékoztatást, és sok esetben nem tekintik ők egye nrangú partnernek. Azért - és el kell mondanunk , mert a jelenlegi rendszerünk meghatározó eleme a hálapénz, a korrupciónak ez a formája gyakran befolyásolja a szakmai döntéseket, rontja az ellátórendszer működésének a hatékonyságát, megalázó helyzetbe ho zza mind a beteget, mind az orvost. Azért, mert a jelenlegi egészségügyi rendszer nem biztosít méltó körülményeket sem a gyógyuláshoz, sem a gyógyításhoz. A kórházi komfort - gondolok itt az étkezésre, a tisztaságra, az elhelyezésre - szintje gyakran rendk ívül alacsony. Kell a változás, mert a jelenlegi rendszer nem nyújt méltányos és teljesítményarányos jövedelmet az orvosoknak és az egészségügyi dolgozóknak, az egyes szakmák között indokolatlanul nagyok a jövedelemkülönbségek, a keresetekben nem tükröződi k sem a munka minősége, sem a betegek elégedettsége. Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítás átalakításával, fenntartásával, de újrastrukturálásával alapvető céljaink, hogy az ellátórendszer folyamatosan javuló minőséget nyújtson, hogy igazságosa bb legyen a rendszer, hogy fenntartható legyen a rendszer. Célunk, hogy a változások eredményeként érezhető mértékben javuljon az orvosi gyógyító munka minősége, szakmai és költséghatékonysága, javuljon a betegek komfortérzete, csökkenjen a betegek kiszolg áltatottsága, és ennek következtében a rendszer átalakításával szűnjön meg a hálapénz. Célja a