Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz): - ELNÖK (Mandur László):
3060 éven belül másfél óra alatt el lehet majd érni Pécsről a fővárost. Ahhoz képest nem másfél óra alatt lehet elér ni, hanem lassan most már 3 és fél óra alatt lehet elérni a korábbi, valaha 2 óra 20 perces menetidőhöz képest. Tehát akkor, amikor ilyen módosító indítványokat nyújtunk be, és minden egyes alkalommal merev elutasítá st tapasztalunk a kormánypárti képviselők és maga a kormány részéről is, akkor jogosan merül fel bennünk a kétely, hogy önök egyáltalán komolyan gondoltáke valaha is azt, amit mondtak. Amikor azt látjuk, hogy a turisztikai hasznosíthatóságú vasúti vonalak at sorra számolják fel olyan térségekben, olyan települések környezetében, mint amilyen például Szilvásvárad, ahol maga az önkormányzat 9 millió forintért épített vadonatúj utat a vasútállomáshoz, mert érzik annak a Szalajkavölgyi vasútvonalnak a hihetetl en jelentőségét. Évente több mint másfél millió turista fordul meg abban a térségben, családosok, hátrányos helyzetű emberek és olyanok, akiknek egyáltalán nincs autójuk, nagy tömegben veszik igénybe például azt a vasútvonalat. De mondhatnék számos más pél dát, a Kiskunsági Nemzeti Parkon keresztül éppen Baranya megyében a SiklósMohács vasútvonal tekintetében is. Tehát önök homlokegyenest más viselkedést tanúsítanak akkor, amikor támogatni kellene a költségvetésben valamit, mint akkor, amikor csak ígérgetni kell. Köszönöm szépen, elnök úr. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra következik Kovács Zoltán, a Fidesz képviselője, parancsoljon! DR. KOVÁCS ZOLTÁN (Fidesz) : Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtá rsak! Az imént Bánki Erik arról beszélt, hogy milyen vasúti fejlesztésekre lenne szükség. Jó néhányan beszéltünk már erről, én nem is ezt szeretném elmondani, hanem a mai délutáni vitában arról volt szó, hogy néhány szocialista képviselő elég elmarasztaló jelzőkkel illette a fideszes képviselőket a vonatkozásban, hogy milyen fejlesztéseket kívánnak beemelni ebbe a szegényes költségvetésbe. Szeretném elmondani önöknek, rá kell hogy ismerjenek ezekre az indítványokra, mert ezek az indítványok a szocialista ka mpányban jelentek meg 2006 tavaszán (Babák Mihály: Úgy van! Pontosan!) , hogy itt utat, itt vasutat, itt ilyen iskolát, ott olyan központot fognak építeni. A fideszes képviselők ezeket most beemelték a költségvetésbe, hogy megnézzék, hogy valósak voltake a zok az ígéretek, vagy maguk a képviselők is a kormányfőjükhöz hasonlóan jártake el a kampány során. De ami ennél lényegesebb és szomorúbb sajnos, amit Pettkó András elmondott, maga a cash flow; tehát a hitel vonatkozásában szeretném azokat a számokat önök kel ismertetni és a figyelmükbe ajánlani, amit lehet, hogy már elfelejtettek. A működési hitel 2004ben az önkormányzatoknál 16,5 milliárd forint volt, ez 2006ra, azaz két éven belül 156 milliárd forintra emelkedett, és tovább fog emelkedni 2008ban ugyan úgy. A hitelállomány 500 milliárd forint volt, amely ebben az esztendőben újabb 70 milliárd forinttal gyarapodott, főleg kötvénykibocsátásokból származóan. A prognosztizáció a következő esztendőre pedig ennek kétszeresét, mintegy 140150 milliárdot jelez. Az önkormányzatok nem jó kedvükben veszik fel ezeket a hiteleket, hanem azért, hogy részben a működést ellássák, illetve hogy valamilyen fejlesztéshez vagy az európai uniós fejlesztésekhez saját forrást biztosítsanak, mert a központi költségvetés 43 százal ékról 41 százalékra csökkentette azokat a központi költségvetési támogatásokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) , amelyek az önkormányzatoknak jutottak ebben a rossz esztendőben. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Pettkó Andrásnak, az MDF képviselőjének.