Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - TUKACS ISTVÁN (MSZP):
3031 forgalom, és most már a hegyen keresztül - Pilisszentkereszten keresztül - is tapasztalható jelentős forgalomnövekedés. Éppen ezért mindenképpen szükséges, hogy valóra váljon a kormány által is megígért tehermentesítő, illet ve elkerülő út Budakalász és Pomáz térségében. Egyeztetések történtek az elmúlt időszakban, azonban tényleges előkészítő munka nem. Megnézve a 2008. évi költségvetés tervszámait, látható, hogy 2008ban is hasonló módon fog eltelni az idő, azaz az előkészít ő munkákra forrás nem fog rendelkezésre állni. Ugyanilyen probléma a szigetmonostori híd kérdése is, amit szintén már számos alkalommal a parlament elé hoztam. A legutóbbi alkalommal Kóka János miniszter úr ígéretet is tett arra, hogy ez a híd meg fog épül ni, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a szükséges forrásokat biztosítani fogja. Tisztelt Országgyűlés! A 2008. évi költségvetésben ezek a számok nem láthatók, azaz kimaradtak. Éppen ezért két módosító indítványt fogalmaztunk meg, amelyek arra irányul nak, hogy legalább az előkészítő munkák kezdődjenek el. Hallom azokat a hangokat, hogy miért nem az uniós forrásokra pályázik a térség. Tisztelt Országgyűlés! Azért nem pályázik az uniós forrásokra, mert ez a térség számára csupán egy ígéret marad. Úgy gon dolom, akkor válik valóra ez a beruházás, ez a fejlesztés, ha a költségvetésben a szükséges források elkülönítetten jelennek meg. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy másik kérdésre is szeretném felhívni a figyelmet, amely a turizmussal igen szorosan összefügg, ez pedig az értékeink védelme. Nem csupán a természeti értékeink védelmére szeretném felhívni a figyelmet, hanem az épített örökség védelmére is. Az elmúlt években folyamatosan kaptak támogatást kiemelt műemlékeink, például a gödöllői Grassalkovichkastély - nagyon helyesen , más kastélyok is, és így ezek között szerepelt például a visegrádi királyi palota is. Azonban néhány éve ez a jó hagyomány megszakadt, és azóta hiába lobbizunk, a szükséges források a költségvetésből mindig kimaradnak. Éppen ezért szí ves figyelmükbe ajánlom azokat a módosító javaslatokat, amelyek műemléki helyreállításra irányulnak, például a visegrádi királyi palotára, de ugyanilyen jó szívvel ajánlanám figyelmükbe a Nagy Gábor Tamás képviselőtársam által benyújtott, megfogalmazott mó dosító indítványokat is, amelyek a budai vár problémakörére hívják fel a figyelmet. Úgy gondolom, ezek a célok mindenképpen felvállalhatók, jelentős forrást nem igényelnek. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.) (17.10) ELNÖK ( Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Mielőtt megadom a szót a következő felszólalni kívánó képviselőnek, tájékoztatom önöket arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja a saját időkeretéből 3 percet engedményez a független képviselők számára, úgyhogy kérem, ezt majd írjuk át a hirdetőtáblánkon is; és egyúttal írjuk át a következő átadást is, miszerint a Szabad Demokraták Szövetsége az időkeretéből 20 percet a Szocialista Párt számára átenged. Úgyhogy kérem ennek megfelelően módosítani a táblánkat. A következő felszólalónk Tukacs István, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. TUKACS ISTVÁN (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A 731767. és 780786. ajánlási pontokkal szeretnék foglalkozni. Mielőtt azonban ezt megtenném, engedjék meg, hogy visszautaljak dr. Ángyán József képviselőtársunk néhány mondatára, annál is inkább, mert emlékeim szerint nagyjából hasonló mondatokkal kezdtem az elmú lt év részletes költségvetési vitáját. Jól emlékszünk rá, hogy képviselőtársunk azt mondta, hogy egy kormány a saját értékrendje szerint elkészít egy költségvetési javaslatot, aztán különféle értékrendet, célokat, elképzeléseket, helyi érdekeket valló vagy képviselő képviselőtársaink körében ezt megvitatja. Dr. Ángyán József