Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 13 (109. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat részletes vitája - V. NÉMETH ZSOLT jegyző: - ELNÖK (Harrach Péter): - ELNÖK (Harrach Péter): - SZABÓ LAJOS (MSZP):
2969 Amit negyedikként el lehet mondani, hogy alapvetően változatlan költségszintek mellett történik, tehát a költségvetési kiadások alapvetően szinten maradnak. Kivételt képeznek ez alól a családtámogatás költség ei, amelyek növekednek, az egyes szociális költségek, amelyek szintén növekednek, az EUs források költségvetési, hazai kiegészítései, amelyek lehetővé teszik azt, hogy a lehető legnagyobb mértékben tudjuk befektetni ezeket a külső forrásokat; és elindul a felsőoktatásban az a bővülés, amelyet egy 2010ig tartó folyamatban tervezett meg a kormányzat. A szocialista frakció, amikor a módosító indítványait megfogalmazta a költségvetéshez, illetve amikor kidolgozta azokat a majdan még beadandó módosító indítván yokat, akkor nagyjából ezek között a keretek között gondolkodott, és módosító indítványait belső átcsoportosítással, a hiány változatlanul hagyásával tette meg, illetve tervezi megtenni a parlamentnek. Azokat a módosításokat kívánom most első hozzászólókén t összefoglalni, amelyeket a szocialista képviselők beadtak, illetve beadni terveznek, és ezeknek a szükségszerűségét és megoldási módjait majd a szakképviselők fogják hozzászólásaikban kifejteni. Egy jelentős köre a módosító indítványoknak érinti az önkor mányzatokat. Itt jelentős módosulás várható a mutatószámfelmérés alapján abban a többlettámogatásban, amely az önkormányzatokhoz jut a normatívákon keresztül. Ezen kívül még egy jelentős összeggel kívánja a Szocialista Párt átcsoportosításokkal támogatni a művészeti oktatást, a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozását szolgáló Arany Jánosrendszert, az értékelési rendszer továbbfejlesztéséhez kívánunk még forrásokat biztosítani, és az elindított minőségbiztosítási rendszerhez is pluszforrásokat kívá nunk biztosítani, ugyanúgy, ahogy az önkormányzatok egy jelentős körét érintő belterületi belvíz elvezetésének problémájához is a tavalyi évhez hasonlóan a benyújtott költségvetéshez képest pluszforrásokat kívánunk biztosítani. Problémának érezte, feszülts égpontnak érezte a Szocialista Párt a költségvetésben a büntetésvégrehajtás területén kialakult állapotokat. Itt végső megegyezés még nincs a frakción belül az összegszerűségről, de hogy ezen a területen segíteni kell, hogy azok a bérfeszültségek csökkenj enek, amelyek a területen belül megvannak, azt a frakció eldöntötte. Az összegszerűségen vannak még pontosítanivalók, amit a vita végéig meg fogunk tenni. Ifjúságpolitikai feladatok és a kábítószerellenes küzdelem területén is egy erre a területre jelentő snek mondható összeggel kíván a szocialista frakció módosító indítványt beadni, amely bekerülve a tárca költségvetésébe, ezt az összeget még akár meg is duplázhatja, amennyiben a tárcán belülről is sikerül ezekhez a pénzekhez még pluszforrásokat szerezni, és tervünk az, szándékunk az, hogy ez megtörténjen. Az egészségügy területén a szocialista frakció támogatandónak tartja az ÁNTSZ tevékenységét, mint ahogy tavaly is megtettük a költségvetés módosítása során, és a népegészségügy, a szűrések fejlesztésére i s kíván a szocialista frakció pénzt biztosítani. A most elfogadott adótörvényekben egy átsorolás érintette az egészségügyet az áfánál, ennek a fedezetét is a szocialista frakció oda kívánja tenni az egészségügy területére. Kulturális területen egy új szính ázzal bővül jövőre Magyarország, Szombathelyen új színház lesz, ennek a támogatását meg kívánjuk teremteni a költségvetésben, és az egyéb színházi problémák megoldásához is kívánunk szerényebb mértékben forrásokat átcsoportosítani, de ugyanígy kívánjuk tám ogatni a rádiózenekarnál jelentkező problémák megoldását is. A romaügynél a beterjesztetthez képest forrásokat kívánunk biztosítani a 100 Tagú Cigányzenekar, a Rajkó Zenekar és a C Rádió működési költségeinek kiegészítéséhez, és ezen a területen is hozzájá rulni ahhoz, hogy a működés zökkenőmentesebb legyen. Egy jelentős kérdés van még, ami az önkormányzatokat érinti az általam előbb felsoroltaknál, ez az OKÉTen folyó tárgyalások eredményeként megvalósuló bérnövekmény, ami az önkormányzatokat érinti. Erre a területre 40 milliárd forintos céltartalékkal került megtervezésre a költségvetés. A szocialista frakció eltökélt szándéka az, hogy ez a pénz oda jusson, és az