Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor):
2866 azért, mert folyamatra van szükség, időre van szükség ahhoz, hogy a társadalom tudata, felelősségvállalása - beleértve a hívőket is - átalakuljon egy korábbi, évtizedeken keresztül megszokott struktúráról, rendszerről egy új, felelősségteljesebb gondolkodásra. Az itt lévő előterjesztés a 0,9hez képest jó esetben 0,60,7 közötti nagyságrendű támogatást tud bizt osítani, és ez milliárdos nagyságrendű kiesést jelent. Meggyőződésem egyébként, egyetértve azzal, hogy Donáth képviselőtársunk javaslata egy áthidaló, vállalható, az egyházak számára is mindenképpen egy biztosabb hátteret biztosító és azért mégiscsak a hív ők támogatására építő, jobb alternatíva, mint ami az előterjesztésben van, ennek ellenére én mégis azt mondom, hogy ennél is jobb lenne az, ha a jelenlegi törvény idevonatkozó része változatlan maradna. (19.40) Figyelembe véve Balog és Szászfalvi képviselő társaink javaslatát, éppen hivatkozva a vatikáni vegyes bizottságban folyó tárgyalásokra, amelyek ezt új alapra fogják helyezni, nem lenne célszerű feleslegesen felvállalt feszültséget néhány milliárd forintos megtakarítás érdekében társadalmi szintre emel ni, az egyházakkal a kapcsolatot egy olyan pályára helyezni, ami nehezen kezelhető, ami nehezen vállalható, ami mindenképpen egészségtelen együttműködést vagy feszültségeket eredményezne. Ezért azt javasolnám, hogy a törvénytervezet e részét vegyék ki az e lőterjesztők, és a jelenleg érvényben lévő rend mindaddig maradjon meg, amíg a vatikáni vegyes bizottságban a tárgyalások nyugvópontra nem jutnak, és egy megállapodás nem születik, amire aztán lehet hivatkozni. Ha nem így lenne, akkor egy változás megzavar hatná a tárgyalásokat oly mértékben, hivatkozási alap lehetne a tárgyalásoknál, hogy úgyis már elfogadta a parlament, már egy jelentős változást megléptünk, akkor miért ne lehetne ezt ebben a formában beemelni a vatikáni vegyes bizottsági tárgyalásokon elh atározottak közé. Kényszerpályára helyezné, megzavarná a folyamatot. Meggyőződésem, hogy sokkal többet ér az, ha ebben az esetben a jelenlegi státust és az állapotot meghagyva, a támogatáshoz nem nyúl hozzá a parlament törvényi szinten. Köszönöm szépen. (T aps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Gyenesei képviselő úr. Megkérdezem, kíváne még valaki felszólalni két percben. (Nincs jelentkező.) Öt percben? (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok. Tisztelt Országgyűlés! A vitát lezárom. Megkérdezem Tátrai Miklós államtitkár urat, aki már a kérdés első pillanatában, fél mondatában is jelzi, hogy nem kíván válaszolni a vitában elhangzottakra. A módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön határozunk. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (Lezsák Sándor) : Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az állampolgári jogok országgy űlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája . Tóbiás József, MSZP, Navracsics Tibor, Fidesz, Nagy Andor, KDNP, Katona Kálmán, MDF, Bőhm András, SZDSZ, képviselők önálló indítványát T/4055. sorszámon, a bizottságok ajánlását pedig T/4055/15. sorszámon kapták kézhez. Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat, azok számára figyelemmel, összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés.