Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Katona Kálmán (MDF) - a környezetvédelmi és vízügyi miniszterhez - “Miért nem válaszolt a környezetvédelmi miniszter az Európai Bizottság termékdíjakról szóló törvénnyel kapcsolatos kifogásaira?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - KATONA KÁLMÁN (MDF): - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügyi miniszter: - ELNÖK (Harrach Péter):
2816 gazdálkodhatnak. De az valóban relatíve későn lett kiközölve, hogy mennyi többletpénzből gaz dálkodhatnak, és nem az, hogy egyáltalán mennyiből. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Harrach Péter) : Tehát Katona Kálmán képviselő úr következik az előbb elmondott kérdéssel. Öné a szó. KATONA KÁLMÁN (MDF) : Elnök Ú r! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Az Európai Bizottság 2005 második félévében kifogásokat emelt a termékdíjról szóló törvényünkkel kapcsolatban. Ez volt az első figyelmeztetés. Miután érdemi választ egy évig nem kapott, és intézkedés sem történt, 2006. június utolsó napjaiban az Európai Bizottság ismét levelet írt a környezetvédelmi miniszternek, kifogásolva a törvény közösségi jogsértő voltát. Ez volt a második figyelmeztetés. Köztudott, hogy a második figyelmeztetés után már a bírósági út következik. (15.50) Nem tudjuk, miért sérti az uniós jogot a termékdíjról szóló törvényünk, annak ellenére nem tudjuk, hogy 2006 júliusában én magam írásban kértem az ön elődjétől, hogy tájékoztassa a környezetvédelmi bizottságot a levél tartalmáról. Ez a tájékoztatás a mai napig nem történt meg. Azt tudom, hogy két év után sem született érdemi válasz az ön minisztériumában, és miután most már fél éve ön a miniszter, felteszem a kérdést, hogy erre a második figyelmeztetésre, az október 18ai határidőig miért nem született a k ormány részéről válasz. És természetesen azt is megkérdezem, hogy miért nem válaszolt a környezetvédelmi bizottságnak sem. (Szórványos taps az MDF soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Fodor Gábor miniszter úré a szó. DR. FODOR GÁBOR környezetvédelmi és vízügy i miniszter : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Engedje meg, hogy néhány fontos kérdésben, amit ön is feltett, tájékoztatást adjak. Az első az, hogy valóban, az Európai Bizottság 2006 júniusában kötelezettségszegési eljárást indított Magyaro rszággal szemben, mivel az volt az álláspontja a Bizottságnak, hogy a hazai termékdíjas szabályozás diszkriminatív a külföldiekkel szemben. Tehát ez volt a Bizottság állítása. Itt egyébként a nemzeti adók megállapításának tilalmára vonatkozó szabályra hiva tkozott a Bizottság. Amikor Magyarország válaszolt erre, egyébként külügyminiszter asszony írta alá azt a levelet, amit Magyarország elküldött, azt írta le, hogy nekünk más az álláspontunk, mert a hazai szabályozás olyan, amely objektív alapon, környezetvé delmi célok elérése érdekében tesz különbséget, nem pedig olyan alapon, hogy külföldiről van szó, vagy pedig hazai termelőről. Nos, ezért nekünk az az álláspontunk most is, hogy a magyar szabályozás összhangban van az Európai Közösség jogával és az Európai Bizottság által elvártakkal is, viszont időközben az Európai Bizottság tovább folytatta eljárását. Látható volt ez alapján, ahogy a szakértők is elmondták, hogy az Európai Bizottság valószínűleg Magyarországot elmarasztaló döntést hoz, amennyiben nem lépü nk e téren. Ezért végül azt a megoldást választottuk, hogy egy konzultációt kezdeményeztünk az Európai Bizottsággal arról, hogy az egyébként is most már kellő ideje meglévő termékdíjas rendszerünket változtassuk meg. Van ilyen szándékunk egyébként, az idő már alátámasztja azt, hogy szükséges változtatni ezen, és ezt a változatást most már úgy tegyük meg, hogy az az Európai Bizottság elvárásaival összhangban is legyen. Ezért most indul el ez a konzultációs folyamat. Köszönöm szépen a figyelmet. ELNÖK (Harrac h Péter) : Képviselő úrnak viszontválaszra megadom a szót.