Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: - Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatba-vételének elutasításáról: - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2784 munkaügyi felügyelet és egyéb, a tiszta verseny, a tiszta já tékszabályok betartásának ellenőrzésére hivatott felügyelet ezzel kapcsolatban végzi a munkáját. Ami a hét végén történt, arra azt tudom mondani, hogy én azon legalább annyira felháborodtam, mint önök ezek szerint. (Derültség az ellenzék soraiban. - Font S ándor: Nem csodáljuk!) Az történt, hogy a kivitelezőkiviteleztető cég kötött egy szerződést. Ebben a szerződésben, nagyjából egy egész oldalon keresztül került felsorolásra az az összes követelmény, amely előírta a kivitelező alvállalkozóknak is, hogy min dent kizárólag az érvényes jogszabályok szerint lehet kivitelezni ezen az építkezésen. Ehhez képest az, hogy a fővállalkozónak egy alvállalkozója az őáltala kötött szerződést nem tartotta be, valóban nem felel meg sem a jogszabályoknak, sem az etikai normá knak. Éppen ezért a kezdeményezésemre a kiviteleztető cég az alvállalkozóval a szerződést azonnali hatállyal felmondta, és ahogyan tudom, adott esetben rendes büntetésnek is elébe néz az a vállalkozó, aki feketén foglalkoztatott. Így tehát azt tudom önnek mondani, hogy továbbra is ugyanezzel az elkötelezettséggel fogom minden egyes szerződésemet építkezésnél és építkezésen kívül is úgy megkötni, hogy kötelezzem a velem szerződésben álló vállalkozókat arra, hogy jog szerint járjanak el. De értsék meg, tiszte lt képviselőtársaim, ha önök beülnek egy taxiba, és személyszállítási szolgáltatást vesznek igénybe, akkor önök nem felelősek azért, ha az a taxisofőr adott esetben rendezetlen munkaügyi kapcsolatokkal rendelkezik. Az igaz, hogy ha megtudják, hogy ilyen tö rtént, akkor adott esetben soha az életben nem veszik igénybe ennek a taxitársaságnak a szolgáltatásait, mint ahogy nyilvánvaló, a kiviteleztető cég soha többet nem veszi igénybe ennek a vállalkozásnak a szolgáltatásait. Csak azt tudom önöknek mondani, hog y a feketegazdaság, az illegális munkavállalás elleni küzdelemmel kapcsolatos harcban gazdasági miniszterként és magánemberként is teljes mértékben igyekszem helytállni a jövőben. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (dr . Szili Katalin) : Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napirend előtti felszólalások végéhez értünk. (13.50) Napirenden kívüli felszólalók bejelentése: ELNÖ K (dr. Szili Katalin) : Felkérem Pettkó András jegyző urat, hogy ismertesse a további napirenden kívüli felszólalók sorát . Jegyző úr! PETTKÓ ANDRÁS jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A holnapi napon napirend előtti felszólalásra jelentkeztek Korózs Lajos, MSZP; Lukács Tamás, KDNP; Hock Zoltán, MDF; Gusztos Péter, SZDSZ; Kelemen András, Fidesz. Bejelentés önálló indítványok tárgysorozatbavételének elutasításáról: ELNÖK (dr. Szili Katalin) :