Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 12 (108. szám) - Az ülés megnyitása - Bejelentés frakcióvezető-helyettesek megválasztásáról - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - BALLA GYÖRGY (Fidesz):
2781 térnyerése úgy általában és az akciózó szélsőjobboldal térnyerése, ami bizony gyakran együtt jár olyan utcai demonstrációkkal, ami vagy közvetlenül randalírozásba torkollik, vagy nag yon sok esetben olyan félelmet ébreszt, amelynek ma még talán a magyar parlamentben a szalonképes kifejezései sem minden esetben ismertek, de félelmet ébresztő megjelenése kinn van az utcán. Sőt, Magyarországon egy új elem is van, amely szerint egy szélsőj obboldali, de azért az önkormányzatokban már ott levő politikai erő egy volt tisztségviselője nyíltan vállalja a rendbontást, és eddig azért Magyarországon ilyen nem volt. Nagyon fontosnak tartom azt a civil kurázsit, amiről a képviselő úr beszélt, ugyanak kor a nyílt utcai összecsapásokban való részvételt nem ajánlanám senkinek, sokkal inkább ajánlanám helyette a jogkövető magatartást és a békés demonstrálást. Vagyis bármennyire is fontosnak mondjuk azt, hogy egységes fellépés a közéleti szereplők részéről az erőszakos cselekmények elítélésére idehaza is, ez semmiképpen nem járhat azzal, hogy a nekünk nem tetsző demonstrálókba belekötünk, és ott a helyszínen próbálunk elégtételt venni a tőlünk eltérő véleményük miatt. Hiszen akkor miben is különböznénk tőlün k? Ugyanakkor rendkívül fontosnak tartom, amit a képviselő úr említett, hogy az egységes fellépés a közéleti szereplők részéről ma Magyarországon megvan az erőszakos cselekmények elítélése esetén. Megvan még akkor is, ha adott esetben erre bizony legalább másfélkét évet kellett várjunk. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy ne csak erőszakos cselekmények esetén legyen egységes közéleti fellépés, hanem kialakuljon Magyarországon is a politikai szalonképesség érdekében egy olyan erkölcsi erő, egy olyan er kölcsi tartás, amely valamennyi közéleti szereplő számára egyfajta kódexként iránymutatást ad. Azt hiszem, hogy ennek a prágai események kapcsán tett képviselői felszólalás a képviselő úr részéről nagyon szép példáját hozta. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Balla György frakcióvezetőhelyettes úr, a Fidesz képviselőcsoportjából: “Közerkö lcsök - magánbiznisz” címmel. A képviselő urat illeti a szó. BALLA GYÖRGY (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Hosszú idő alatt az egyetlenegy jó hír, valós és jó hír, amit a Gyurcsánykormány bejelentett, az az, hogy decembertől Kóka János távozik a kormányból. Persze, sokan mondhatnák, hogy maradandót nem alkotott, de én azért ezzel a vélekedéssel óvatosan bánnék, és kismértékben vitatkoznék. Mert az ugyan igaz, hogy soha a magyar gazdaság ilyen mélyre nem s üllyedt, mint Kóka János gazdasági minisztersége alatt, de ez önmagában természetesen nem jelenti azt, hogy Kóka János a maga számára sem alkotott volna maradandót. Itt van például a villa ügye. Ugye, napnál is világosabb, hogy Kóka János azért nem magánem berként építi a villáját, hanem egy cégen keresztül, hogy lehetőség szerint minél több közpénzt ne kelljen befizetnie az államháztartásba. (13.40) Ha ez nem így lenne, tisztelt miniszter úr, akkor ön már ezt ezerszer cáfolhatta volna, de ön soha nem ezt te tte, hanem sajtóperre hivatkozott, azt mondta, hogy a sajtóper az, ami önt egyébként tisztázni fogja. Hogy ne lehessen mellébeszélni, csak hogy ne tudjon mellébeszélni, szó szerint idézném az ön szavait, amit akkor mondott: “Azt javaslom, hogy várjuk meg a z ezzel kapcsolatos sajtóhelyreigazítási pernek és jogi eljárásnak a végét, amiből ki fog derülni, hogy egyetlen fillér