Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 6 (106. szám) - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - BÓKAY ENDRE (MSZP):
2621 De másrészt tudjuk mindannyian, hogy ez nem ugyanaz a büntetés, mintha valaki adott esetben 90 helyett 130cal vagy 150nel megy a közúton, mert ez a szabályszegés viszont nagyon komoly következményekkel járhat a vele szemben közlekedőkkel, vagy a szabályosan közlekedőkkel szemben. Ez újfent az állam feladata, hogy ezt a közlekedésszervezést magasabb színvo nalon végezze el. Szintén az állam hatáskörébe tartozik, hogy az ellenőrzéseket mennyire terjeszti ki. Itt a képviselőtársam azt mondta az előbb, hogy több rendőrt az utakra. Az én véleményem nem az, hogy több rendő rt kell az utakra tenni, hanem több technikát; tehát azok az elképzelések, amelyek szerepelnek is a törvény tervezetében, hogy például az autópályák matricát ellenőrző kameráit is állítsák úgy össze, hogy egy megtett időtávolság után tudják mérni az autó sebességét, és ezt is bevegyék a büntetési kategóriába, tehát itt is tudják mérni. Tehát a technikával sokkal többre megyünk, mint a rendőrök számának a növelésével, mert ez igazából olyan fölösleges, talán túlzott terhet ró a rendőrségre, amely nem is biz tos, hogy hatékony. Említette egyik képviselőtársam itt, hogy az kellene, hogy a rendőrök azonnal megállítsák a szabálytalankodót, a gyorshajtót, és ott a helyszínen mindjárt tisztázzák és büntessék ezt a dolgot. Tudjuk, hogy ezt is nehéz ellátni, hiszen e nnek olyan pluszköltségei vannak - szintén arra utalok, hogy ez a rendőrségnek komoly pénzforrásba kerül , amelyre valami más megoldást kellene kitalálnunk. Előttem van a közúti fuvarozók levele. Őket meghívták a gazdasági és informatikai bizottság ülésér e 2007. október 30án, és azt hiszem, önök is megkapták ezt a levelet, amelyben úgy fogalmazzák meg, hogy az objektív felelősséget csak arra az esetre tartogassa a törvény, ha a szabálysértés elkövetőjének személye az eljárás során a hatóság által nem volt megállapítható. Mivel körülbelül 4 ezer szervezet tartozik a közúti fuvarozók körébe, ezért teljesen egyetértek ezzel. Hiszen ők a levélben végig azt taglalják, hogy ez igen nagy problémát jelent számukra, hiszen alkalmazottjuk az a sofőr, aki vezeti a gé pjárművet, és aki elköveti ezt a szabálytalanságot, neki továbbítani ezt a bírságot számukra szinte lehetetlen, mert a munkavállalóknak ez a felelőssége korlátozott. A munka törvénykönyve szerint egymásfél hónapi fizetéssel tartozik csak, és mint láttuk, a bírságokat jelentősen megemelték. Tehát ez a visszatartó erő igazából nem őket terheli, a szabálysértőt, hanem azt a tulajdonost, azt a vállalkozót, akinek a gépjárművével ezt a szabálysértést elkövették. Kérem, hogy ezt vegyük is figyelembe a későbbiekb en, amikor a törvény megszületik, és a végleges szövegeket megfogalmazzuk. Még egykét dolgot szeretnék megjegyezni. Egyik a téli gumik használata. Számomra az az érdekes, hogy sokszor hallom, amikor hírekben, rádióban bemondják, hogy bizony Ausztriában, a mikor a határt át szeretnénk lépni, a téli gumi használata és a hólánc kötelező. Tehát amelyik autós nem tudja ezt bemutatni, vagy nincs a csomagtartójában a hólánc, nem mehet be. Ennek két oka is van. Egyrészt az érintett biztonsága, hogy tudjon haladni a z úton, hogy ne okozzon közlekedési balesetet, ez is indokolja, másrészt az, hogy az ott lévő embereket, akik viszont ilyen, tehát az adott téli időjárásnak megfelelő felszereléssel közlekednek, őket ne akadályozzák. Én a törvény szellemét, arra kérem önök et is, hogy mindenképpen rendeljék alá annak, hogy évente 1200 ember hal meg az utakon, és ez legyen az elsődleges. Ezt kell leginkább megakadályoznunk! Hogy ezt a törvény mely fordulatával és milyen formáival tudjuk megtenni, rajtunk múlik. Ebben kell dön tenünk, és ha sikerül elérnünk, hogy ez az 1200 fő legalább 600ra vagy még kevesebbre csökkenjen, akkor azt hiszem, mindent megtettünk. Én ezért tartom általános vitára alkalmasnak ezt a törvényt, mert itt most beszélünk róla, gondolkodunk, társadalmi vit át váltanak ki ezek a kérdések, és biztos vagyok benne, hogy így egy közös és jó megoldás fog születni számunkra, és megakadályozza azt, hogy ennyien haljanak meg évente az utakon. Köszönöm szépen.