Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 6 (106. szám) - Egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - NYITRAY ANDRÁS (Fidesz):
2616 működőképes szabályozás születne. Meg kell kezdeni a tudatos nevelést egészen pici kortól, és ezt következ etesen végigvinni. Összességében én azt kérném, mint amit a képviselőtársaim is kértek, hogy vonjuk vissza úgy, ahogy van ezt az egészet, gomboljuk újra ezt az egészet, gondoljuk át, mert megéri, a téma mindenképpen megéri, de ebben a formában, úgy látom, csak toldozgatnifoldozgatni fogjuk az egészet. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Nyitray András a következő felszólaló. NYITRAY ANDRÁS (Fidesz) : Tisztelt Ház! Most már tíz éve vagyok képviselő, de én még olyan tö rvényjavaslatot nem láttam, amelynek az általános indoklása úgy kezdődött volna, hogy iksz időben a miniszterelnöknek támadt egy agyrohama, konkrét esetben a nulla tolerancia a közlekedésben, hogy erre való hivatkozással hoztak volna elénk egy törvényt. Ez a személyi kultusznak már egy olyan előjele, amilyen rendszerben én nagyon nem szeretnék élni, főleg a demokratikus viszonyok között. Egyébiránt a nulla toleranciának - amire itt sokan hivatkoznak, de csak érintőlegesen említette egynémely képviselőtársam - még van egy másik nagyon fontos része is. A nulla tolerancia ugyanis nem azt jelenti - más példát mondok , hogy ha valaki pofon üti a szomszédját, vagy eltöri a karját, vagy mondjuk, meggyilkolja, akkor ugyanolyan büntetést kap érte, teljesen mindegy, hogy mit csinált. Az objektív felelősség alapján - ebből körülbelül látszik, hogy mi erről a fogalomról amúgy a véleményem - teljesen mindegy, hogy mit csinált, lehet, hogy nem is ő csinálta, de mindegy, őt fogják egyféleképpen megbüntetni, fizet 30 ezer f orintot. Na, ez egy képtelenség! A híres New Yorki polgármester, a most elnökvárományos Giuliani se azt mondta, hogy mindenkit egyformán büntetünk, csak minden szabálysértést, szabályszegést megtorlunk és megbüntetünk. (16.00) Ez egészen mást jelent, tehá t akik közel állnak hozzá, szíveskedjenek elmagyarázni a miniszterelnök úrnak, hogy mit jelent a nulla tolerancia elve. Nem azt, ami ide le van írva. Ez így, ebben a formában - azért olvasom, hogy ki ne hagyjak valamit - álszent, képmutató, demagóg és alko tmányellenes. Ez a fajta objektív felelősség egy tarthatatlan, semmilyen körülmények között, semmilyen formájában nem támogatható megoldás olyan hivatkozásokkal, hogy ezután a tilosban parkolót sem keresik meg, hogy hol volt, ki volt az. Ha ott látják az o rruk előtt, hogy ki száll be a kocsiba, akkor is majd a tulajdonost büntetik meg. Szóval, ez egyszerűen elképesztő! Elképesztő az is, amire itt Márton képviselőtársam utalt, hogy egy árva hang utalás nincs a javaslatban arra, hogy ezek után a rendőrségnek bármilyen feladata lenne. Gondolják, hogy ezek után majd kimegy fázni az a rendőr az út mellé, hogy a sebességmérő által leleplezett autóst megállítsa? Egy frászt! Ül benn a meleg autóban, mert úgyis megy majd a tulajdonosnak a csekk. Egyébként hozzáteszem, vannak ezzel kapcsolatosan szakértőktől származó információim. Egyáltalán nem igaz az, hogy azért lehet kevés gyorshajtót megbüntetni, mert a jogi háttér olyan, amilyen. Azért lehet keveset, uraim, mert a rendőrök nem állnak k i az útra, és nem állítják le azokat az autókat, amelyeket megcsíphetnének. Kiteszik szépen az automata radart, fotóznak vele, melegszenek bent az autóban - tisztelet a kivételnek , aztán majd küldik a csekket. És ha visszaküldik, hogy nem tudjuk, hogy ki volt, akkor ebben szépen megnyugszanak. Ezen akarnak önök azzal segíteni, hogy akkor most ezek után még ennyi dolguk se legyen, hanem ahogy itt mondta valaki, szépen ketyeg a kassza, és ahogy bejönnek az automata műszerekről az elektronikus hálózaton az a datok, már nyomják is kifelé a csekket.