Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 5 (105. szám) - Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Szociális háló nem, szocialista háló igen?” címmel - ELNÖK (dr. Áder János): - PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz):
2444 amelyet egyébként az önök kormánya hozott létre 2000ben, jó néhány olyan, akk ori hálózati tagot tartalmazott, akik elég szorosan kötődtek akkor az önök pártjához, sőt most az önök padjaiban is ül olyan képviselő, aki ebből a hálózatból indult ki. (Taps az MSZP soraiban.) De azt gondolom, nem ez a lényeg, mert nem ezt kellene egymás szemére dobálnunk. Az lenne a lényeg, hogy egy valóban jól működő, a nemzetközi példákon alapuló hatékony hálózatot kellene létrehoznunk. Nézzük, mi az, amiben egyetértünk? Az egyik az, azt gondolom, és ezt ön sem vitatja, hogy szükség van olyan hálózatra , amely segíti Magyarországon a területi felzárkózást. Azt állapítja meg éppen az Állami Számvevőszék egy közelmúltbeli jelentése, hogy az egyik legnagyobb kockázat az, hogy vannak olyan kistérségek Magyarországon, ahol a pályázatot sem tudják elkészíteni, mert nincs meg hozzá a szükséges szaktudás vagy szellemi kapacitás. Szükségünk van arra, hogy minden kistérségben megjelenjen egy olyan képviselet, akár mondhatnám, hogy ügyfélszolgálati iroda, amely a kormány fejlesztéspolitikáját ott megjeleníti, beleér tve az uniós forrásokat és a hazai forrásokat. Ezeknek a hálózatoknak nem célja, hogy döntéseket hozzanak. Ez egy közkeletű félreértés volt az elmúlt hetekben, hanem az a feladatuk, hogy átláthatóvá, érthetővé tegyék helyben a kormány fejlesztéspolitikáját . Hadd mondjam el, hogy a Gyurcsánykormány a korábban létezett négy hálózat közül egyet már tavaly bezárt, most pedig olyan javaslatot terjeszt az uniós források elosztását felügyelő eseti bizottság elé, amely holnap fogja ezt tárgyalni, amelyben további racionalizálásra teszek javaslatot. Azt javaslom, hogy az Önkormányzati Minisztériumhoz tartozó két hálózatból egységes irányítás alatt egyet hozzunk létre. Azt gondolom azonban, hogy szükség van egy külön hálózatra, amely az agrár- és vidékfejlesztési tém ákkal foglalkozik. Más ennek a területi alapja, máshonnan jönnek az uniós források, és részben más a célközönsége is ezeknek a forrásoknak. Annak a javaslatnak, amelyet többek között önnel készülök holnap megvitatni az eseti bizottságban, az a tartalma, ho gy az Új Magyarország fejlesztési terv, a hazai területfejlesztési támogatások és általában a kormány által a jövőbeni kistérségi szerveződés alapjának tekintett kistérségi társulások létrejöttét segítő hálózat jöjjön létre egységes irányítás alatt, csökke ntett költségekkel, csökkentett létszámokkal és egy nagyon világos irányítási struktúrával. Az is része a javaslatomnak, hogy ezen hálózat tagjait válasszuk ki újra egy egységes pályázati rendszeren keresztül, ahol mindenki újra megméretődik, a kiválasztód ás alapja a szakmai, az etikai és az összeférhetetlenségi szabályok megvédése. Ami pedig az összeférhetetlenség esetét illeti, amelyre ön kérdezett, az a javaslatom, és ön ezt már ismerheti, hiszen elküldtem önnek a javaslatot múlt szerdán, hogy semmilyen párt választott tisztviselője vagy önkormányzati képviselője ne lehessen tagja ennek a szervezetnek. (Szórványos taps az MSZP soraiban.) Azt is javaslom, hogy ne lehessen tulajdonos pályázati tanácsadó cégben ilyen kistérségi képviselő, és azt is javaslom, hogy egy nagyon szigorú etikai kódexet kelljen mindenkinek vállalni, amely kizárja az összeférhetetlenséget előre nézve és a múltra is. Abban bízom, hogy a holnapi eseti bizottsági ülésen érdemben meg tudjuk vitatni ezeket a javaslatokat, és képviselő ass zonnyal és képviselőtársaival egyezségre jutunk abban, hogy az ország érdekében egy hatékonyan és jól működő kistérségi fejlesztő hálózat jöjjön létre. Köszönöm szépen. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : Megk érdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszteri választ. PELCZNÉ DR. GÁLL ILDIKÓ (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Mielőtt erről a kérdésről nyilatkoznék, el szeretném mondani, hogy nagyon sajnálom önö ket. Mennyit dolgozhattak, hogy visszafelé feltérképezzék, hogy ki lehet az az egyetlen személy annak idején. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Derültség mindkét