Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. november 5 (105. szám) - Bedő Tamás (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Agrárdiplomáciai sikereink?” címmel - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
2436 LEADERkonferencián, agrárgazdas ági tanácsi ülésen, illetve kétoldalú megbeszéléseken vett részt a biztos asszony. Kérdéses viszont, hogy mennyire sikeresen hangsúlyoztuk a magyar érdekeket, valamint kellően rá tudtuke irányítani a biztos asszony figyelmét a legfontosabb mezőgazdasági p roblémáinkra, igényeinkre, valamennyi vitás kérdést felvetettüke, megvitattuke a biztos asszonnyal. Ezek közül talán hármat emelnék most ki. Tudjuk, hogy jelentős problémák vannak az állattenyésztés körében. Például a nyári aszály és a nemzetközi piaci h elyzet együttes hatására bekövetkezett gabonaárak (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) , valamint a sertéshús alacsony átvételi ára igen súlyos helyzetbe hozta a magyar állattenyésztőket. Ismert, hogy a fentiekre való tekintettel a kormány saját mozgásteré ben elfogadta a tárca intézkedési tervét, amelyben az aszálykárok következményeinek mérséklésére, ezen belül különösen az állattartók helyzetének javítására irányuló lépések szerepelnek, de tekintve, hogy uniós támogatásokról is szó van, ezért az Unió véle ményét is meg kell ismerni ebben a kérdésben. Szintén fontos és a termelők széles körét érinti az európai szőlő- és bortermelés szerkezeti és versenyképességi válsága, hiszen az Európai Unión belül a belső fogyasztás csökken, a harmadik világbeli termelők pedig egyre nagyobb kihívást támasztanak az óvilág termelőivel szemben. A kérdés, hogy a kialakult helyzetet a jelenlegi uniós borrendtartás képese kezelni, illetve, hogy ebben a magyar nemzeti érdekek a későbbiekben hogyan valósulhatnak meg. Nem titok az sem, hogy a közös agrárpolitika felülvizsgálata a mi számunkra is stratégiai jelentőségű. Magyarországnak az az érdeke, hogy ez a felülvizsgálat a KAPköltségvetést 2013ig semmiképpen se csökkentse. A felülvizsgálatnak az kell hogy az eredménye legyen, h ogy az eredetileg kitűzött célokat elérjük, tehát a versenyképességet, a jövedelmezőséget és a támogatások mértékének kiegyenlítését a tagországok között. Kérdezem tehát: sikerülte a nemzeti érdekek megfelelő ismertetése és érvényesítése a közös agrá rpolitika felülvizsgálata és a borreform tekintetében? (Zaj. - Az elnök csenget.) Sikerülte az állattartók jelenlegi súlyos helyzetét megfelelően jelezni a biztos asszonynak, és ez milyen fogadtatásra talált? És ha ezeket egy kérdésben kellene feltenni, s zeretném megkérdezni az államtitkár urat: sikeres volte a biztosi látogatás, és történte elmozdulás Magyarország szempontjából a hazai agrárium terén stratégiai jelentőségű vitás kérdések tekintetében? (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Köszönöm szépen. A képviselő úr interpellációjára Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára válaszol. Államtitkár úr! GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót , elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A biztos asszony magyarországi látogatása nagyon nagy jelentőséggel bírt számunkra. Ahogy a képviselő úr is említette, találkozott az agrárgazdaság legkülönbözőbb területeit művelő szakemberekkel, tehát nemcsak a minisztérium véleményét, hanem általában a szakma képviselőinek véleményét is megismerhette. Erre több alkalma is nyílt, és nagyon közvetlen módon ezt ki is használta. A konkrét kérdésekre válaszolva szeretném jelezni, hogy a borreformmal kapcso latban a látogatás során is jeleztük - ahogy már korábban is természetesen az Európai Unió több fórumán képviseltük , hogy elfogadhatatlan Magyarország számára a nemzeti borítékok olyan elosztása, amely történelmi bázison alapul. Az ágazat képviselőivel e gyetértésben hangsúlyoztuk a biztos asszonynak, hogy Magyarország a jelenlegi javaslatban szereplőnél nagyobb támogatást igényel mindenekelőtt a szerkezetátalakításra.