Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 30 (104. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz):
2307 kapcsolatban az, hogy az egészségügyi nagy rendszer, elvesztve évtizedekkel ezelőtt a tőkehányadát, ma tőkehasználati díjelszámolás, amortizációelszámolás, eszközvisszapótlás nélkül működik, és a benne élőnek, a szakmában u tazónak továbbra is igen nagy kérdés, hogy hogyan fogunk itt magántőkét bevonni, hogyan fogjuk érvényesíteni a piacnak a mostani egészségügyi reform kapcsán megfogalmazott kapcsolódásait az egészségügyhöz akkor, amikor a tőkemegtérülésnek ma sincs esélye a rendszerben. Ezek óriási nagy kérdések, a jelenlegi költségvetés sem visz közelebb ehhez, sőt ha megnézem a megszorító csomagnak, a konvergenciaprogramnak az érvényesülését benne, akkor ez egyértelműen azt jelenti, hogy az egészségügyi kiadásokat a 2008. évben a jelenlegi GDP 4,72 százalékos ráfordításából 4,39 százalékra fogják levinni. (11.20) Ez további súlyos forráskivonást jelent, egy olyan helyzetben, amikor nemcsak a tőkehányad hiányzik a rendszerből, hanem annak a működőképessége már 2007ben alapv etően megingott. Amikor a költségvetés egészségügyi részeit, fejezeteit tanulmányoztam, nagyon nagy önmérsékletet tanúsítottam, és ez az önmérséklet még tart most is. Nem fogok túlzásokba esni, hiszen mindig vallottam Bibó Istvánnak a nagyszerű intelmét: a túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus gyakorlatban történő együttes érvényesülése megóv bennünket a túlzásoktól. Egy hétre alkalmas gondolkodás mindannyiunknak, nagyszerű mondat. Nem is fogok túlzásokba esni, azonban néhány dolgot szeretnék nagyon e gyértelműen kiemelni. Teljesen hiányzik a költségvetésből a népegészségügyi szemlélet és a népegészségügyi megalapozás. Az az összeg, amit népegészségügyi célok érvényesítésére szán a kormányzat és a pénzügyminiszter, teljesen elégtelen, teljesen inszuffic iens. Ma a világban egy olyan nagy technológiai rendszert használnak az egészségügyi költségek tervezésére, amit magyarra fordítva úgy hívunk, hogy egészséghatásbecslés. Ez egy szemléletmódot jelent, azt jelenti, hogy a mindenkori kormányzatnak, a magas s zintű döntéshozóknak már a döntések előkészítése szakaszában figyelni kell arra, hogy a majdani szabályozásból, annak az alkalmazásából milyen népegészségügyi hozadék, populációs egészségnyereség származik. Ez a szemlélet hiányzik ebből a törvénytervezetbő l, semmiféle forrást nem rendel egy ilyen típusú gondolkodáshoz. Pedig érdemes a világra figyelni, ma már vannak olyan országok, ahol a mindenkori kormányok teljesítményét a népegészségügyi trendekben bekövetkezett változásokkal mérik - megbetegedés, halál ozás, születéskor várható átlagos élettartam, és egyéb mutatókkal. Nálunk ilyen irányultságnak nyoma sincs, és ez jelzi azt is, hogy az állam készül kivonulni az egészségügyből, készül a felelősséget elhárítani magától, illetve mások nyakába tenni. Ez azér t is tragikus - és itt is kapcsolódnék Boross Péter képviselő úr néhány megjegyzéséhez , azért is fontos, mert Magyarországon a lakosság korai halálozásának a kockázata az Európai Közösség adataihoz mérten a férfiaknál kétszeres, a nőknél 1,7szeres. Mond hatom azt is, hogy katasztrofálisak a népegészségügyi adataink. A születéskor várható átlagos élettartam ma Magyarországon 72,4 év, az Európai Közösségben 78,3 év. S ami ezen belül a legtragikusabb, az a férfiaknak a 68 év körüli, születéskor várható átlag os élettartama. Még most, ennek a törvénytervezetnek a vitáját jelentő időszakban is valahogy meg kell próbálni az egészségügyi költségvetésnek a népegészségügyi adatokhoz való igazítását. Már többször beszéltem itt a tisztelt Országgyűlésben arról, hogy m a a világ az egészségügyi stratégiai tervezésben - így a költségvetési tervezésben is - olyan módszert alkalmaz, amit tényekre, adatokra alapozott egészségpolitikának, stratégiai tervezésnek nevezünk, ennek pedig röviden az a lényege, hogy országon belül, térségenként, régiónként népegészségügyi prioritásokat határoz meg, és a rendelkezésre álló forrásokat ezen prioritások mentén osztja el. S ha a forrásokat jól használhatjuk fel, akkor mondhatjuk, hogy a rendszer allokációs hatékonysága optimális, és akkor származik a rendszer működése során a legnagyobb népegészségügyi hozadék, populációs egészségnyereség. Ezzel azt is kimondtam, hogy a költségvetési időszakban a korrekt pénzelosztás,
