Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 27 (102. szám) - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetését megalapozó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - BORSOS JÓZSEF, az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: - ELNÖK (dr. Áder János): - RÓZSA ENDRE, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója:
2119 BORSOS JÓZSEF , az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. A T/4009. számú törvényjavaslatról az előttem szóló elnök úr elmondta, hogy 16 szavazattal szavazták ezt meg. Ez a 16 szavazat kormánypárti szavazat volt. Mi nem tartottuk általános vitára alkalmasnak ezt a törvénytervezetet, nemcsak azért, mert ismét egy salátatörvénnyel találkozunk, annak ellenére, hogy ugyan a költségvetésről leválasztották, de attól függetlenü l egy salátatörvény, hanem elsősorban és leginkább a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alappal kapcsolatos módosító intézkedések véleményünk szerint nagyonnagyon elhibázott javaslata miatt. Nevezetesen arról van szó, hogy a 2006ról szóló ÁSZjelentés, amit nemrég tárgyaltunk, már kimondta azt, hogy az APEHtől érkező járulékok nemenkénti megosztása nem mutat valós képet. Ha ez nem mutat valós képet, így nyilván nem lehet megfelelő tényadatokkal sem számolni és dolgozni a későbbiekben. Ez a jav aslat, ami előttünk fekszik, azt vezetné be a következő év január 1jétől, hogy az összes ilyen járulék egy számlára az APEHhoz kerülne utalásra. Ugyanakkor nem biztosítja azt - és egyáltalán nem látható a javaslatból, erre semmiféle utalás nem történik , hogy a megosztás szabályai milyenek lennének, sem a járuléknemek között, sem egyéb módon. (14.30) Ez azért, úgy gondoljuk, országgyűlési, parlamenti hatáskör, nyilván erről illene ebben a körben tárgyalni, még hogyha esetleg találhatók is e mögött a mego ldás mögött megfontolandó érvek. Az az i ndok, hogy ezzel a munkáltatók terhei csökkennek, nem valós, mert a munkáltatóknak továbbra is ugyanúgy egyénenként kell elszámolni, egyénenként kell nyilvántartani, legfeljebb a végén egy plusz összeadással összeadják, és utána elutalják. Ugyanakkor magában az államháztartásban, a megosztásnál, amikor majd az APEHtól a különféle alapok valamilyen, általunk nem ismert módon megkapják a nekik járó részt, ott pedig fölösleges pluszbürokrácia és adminisztráció alakul ki - és nem kizárólag a mi bizottsági véleményünk, hanem ez a szakma felől jövő vélemény is , ez pontosan kimutatható és alátámasztható bürokrácianövekedéssel fog járni. Nem valósak tehát azok az indokok, amelyekről az előterjesz tés beszél, mert az előterjesztéssel szemben adminisztrációt fog növelni ez az intézkedés, hogyha ezt ily módon bevezetik, kiveszi az Országgyűlés hatásköréből azokat a döntési jogosítványokat, amelyek azon legfontosabb alapok költségvetése és működése föl ött rendelkeznek, amelyek az emberek egészségét és nyugellátását biztosítják, a tisztázatlan utólagos elszámolás és a napi átutalási szabályok tisztázatlansága miatt akadályozza az átláthatóságot, nem mutatható ki pontosan az egyes járuléknemek aránya és ö sszege, és ezzel bizony az alapok elszámolásának a hitelességét kockáztatja a kormányzat, hogyha ezt bevezeti. Egyetlenegy indokot látunk felsejleni a javaslat mögött, mégpedig azt, hogy a kormánynak a napi pénzügyi gondjainak kezeléséhez szüksége van arra , hogy rá tudjon tenyerelni az alapok napi bevételeire is. Ezen, azt gondolom, nem ezzel kellene javítani, és ezért mi ezt általános vitára is alkalmatlannak tartottuk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Visszatérünk a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság ülésén elhangzottak ismertetésére. Megadom a szót Rózsa Endre képviselő úrnak, a bizottság előadójának. RÓZSA ENDRE , a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlam ent! Tisztelt Képviselőtársaink! A foglalkoztatási és munkaügyi bizottság október 16ai ülésén megtárgyalta a T/4009. számú törvényjavaslatot. A különböző vélemények tekintetében megállapíthatjuk azt, hogy a törvény tervezetét tekintve többségében támogatá s történt. A köztisztviselői jogállásra vonatkozóan fontosnak tartjuk megfogalmazni azt, hogy a különböző térségekből adódóan az elhelyezkedésre, illetve arra vonatkozóan, hogy milyen leépítések történnek,