Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 26 (101. szám) - Bejelentés képviselő frakcióból történő kilépéséről - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitájának folytatása - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP):
1958 DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, el nök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Nem mondhatjuk ki! Nem mondhatjuk ki - ön azt mondta, hogy többéves stagnálás után csökken az oktatásra fordított összeg. (13.30) Tisztelt Képviselő Úr! 2002höz képest a közoktatás költségvetési támogatása jelentősen meghala dta a kétszeres mértéket. Tessék ezt egy kicsit figyelembe venni! Ha egy darabig stagnált, aztán csökkent, akkor most hogyhogy több mint kétszer annyi, mint volt? Ami a bejáró normatívát illeti, az ezen a jogcímen valóban megszűnik, ugyanakkor a kistérségi feladatellátás keretében figyelembevételre kerül, magyarán, az egyik költségvetési rovatból a másikba került át. Bejárni többnyire olyan gyerekek járnak be, ahol ilyen kistérségi megállapodás keretében közösen működtetnek iskolát. Ez a támogatás tehát nem vész el. Ami pedig azt a kijelentést illeti, hogy több pénz kell az oktatásra, én ezzel egyetértek, és azt gondolom, hogy az egész szocialista frakció ezzel maximális mértékben egyetért. Mi a magunk részéről csak azt tesszük hozzá, hogy ezt a több pénzt e lőbb meg kell keresni. Tisztelt Képviselő Úr! Azok a lépések, amelyekkel a kormány, a Pénzügyminisztérium, az adóhatóság a kintlévőségeket, az államnak járó jövedelmek behajtását szigorúbban kívánja ellenőrizni, szigorúbban kívánja megvalósítani, bevételnö vekedéshez fognak vezetni, már idén is ahhoz vezettek, jövőre még inkább ahhoz fognak vezetni. Ezeknek a megnövekedett bevételeknek a terhére például akár év közbeni költségvetésmódosítással is lehet majd az oktatási forrásokat növelni. Tehát még egyszer mondom, előbb kell megteremteni a forrásokat és utána elkölteni, és nem abban a reményben, hogy majd lesznek ilyenek, előre elkölteni őket. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Ismét 2 percre megadom a szót Zs igó Róbert képviselő úrnak, Fidesz. ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem fogom kihasználni a 2 percet, mert nyilván szakmai vitáink vannak az oktatási bizottság alelnökével. Azt szeretném mondani, tisztelt képviselő úr, ö n azt mondta, hogy több pénz kell az oktatásra, és ezt meg kell keresni. A mostani közpénzekkel való bánásmóddal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy ha önökben van hajlandóság, akkor a Fideszfrakció szívesen részt venne abban a munkában, hogy keressük me g azt a pénzt, amely többek között az oktatás területéről is hiányzik. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most megadom a szót Kökény Mihály képviselő úrnak, MSZP. DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Zsigó képviselőtársamnak mondom, és biztos már nem először hangzik el a költségvetési vitában az a régi igazság, hogy addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér. Rövid távon ugyan figyelmen kív ül lehet ezt hagyni, meg is tették kormányok - politikai színezettől függetlenül , de hát ez mindig megbosszulja magát. Egyébként így van ez családban és államháztartásban egyaránt. És bizony hangzatos politikai retorikával ezt elfedni nem lehet. Mindenes etre úgy látom, az jó dolog, hogy a 2006ban és részben 2007ben megtett intézkedések hatására most, 2007 őszén nem az Egészségbiztosítási Alap tárgyévi költségvetésének súlyos hiánya árnyékában tárgyaljuk a jövő évi költségvetés egészségügyet érintő kérdé seit. Soksok év után először tapasztalhatjuk idén, hogy az előirányzatok és az időarányos teljesítések összhangban