Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP):
1888 Azt hiszem, hogy a szolgáltatások, feladatellátások területén a fenti problémák kezelése céljából is jobban kell támaszkodni az egyházi, az alapí tványi és a civil szerveződésekben rejlő tartalékokra. A közösen nyújtott szolgáltatások a szolgáltatások minőségjavulását eredményezhetik. Az ilyen irányú feladatellátások megtakarításokat kell hogy eredményezzenek az önkormányzatok számára. További probl émaként kell megemlíteni kiemelten az oktatási ágazat területéről a szolgáltatást igénybe vevők számának, tehát a tanulók létszámának a további csökkenését. Az országot is érintő demográfiai változás a 20082009es tanévtől városunkban is a középfokú oktat ást is érinti, de ebből egyértelmű, hogy folytatni szükséges a fentiekben vázolt átszervezéseket. Fájóan érinti Pécs városát és a tízezer lakosságszám feletti településeket a mások által már említett, a törvénytervezet 8. számú mellékletének közoktatási in tézményi feladat című pontjában a bejáró gyerekek, tanulók alapján járó támogatás jogcímen szereplő támogatás feltételeinek tervezett módosítása. Városunkban és a fentiekben jelzett nagyságú települések esetében a korábbi szabályokban megállapítottak szeri nt az intézménytársulás által fenntartott intézménybe bejáró gyerekek után járó összeg 70 százalék körüli nagyságrendje kerül csak biztosításra. Véleményem szerint, mivel a települések biztosítják a közoktatási feladatellátások meghatározó nagyságát, és a bejáró gyerekek nagyságrendje meghatározó, e negatív megkülönböztetés nem tartható. Ez idáig a központi költségvetés a településeket az intézménytársulások létrehozásába próbálta terelni, illetve irányítani a társulások létrejöttét a fentiekben már jelzett nagyságrendű településeken is, míg a jelenlegi tervezet szerint különbséget teszünk a tanulók között. Ezért a törvénytervezet készítőinek is el kell gondolkodniuk a megkülönböztetés jogosságán. Az előttünk fekvő törvénytervezet több, az előző évekhez képe st kisebbnagyobb változásokat is tartalmaz. Megszűnik a lakáshoz jutás feladatellátás normatívája, illetőleg a normatíva beépül a pénzbeli szociális ellátások vagy juttatások közé. Mondhatni, hogy egyik szemem sír, a másik nevet. Örülök annak, hogy helyér e kerül ezen támogatási kör, másrészt pedig sír, mert nem tudni, hogy az ez idáig megjelenő támogatás milyen mértékben növeli a szociális normatíva mértékét. Félő, hogy nem teljes összegben. Elgondolkodtató kérdésként merül fel az önkormá nyzati gazdálkodás oldaláról, hogy az iparűzési adó kiválthatóe, és ha igen, mivel. Ezen gondolatmenet több polgármestertársamban is felvetődött; a társasági nyereségadó irányába mozdult el. Egyelőre nem tudom megmondani, megfogalmazni, hogy milyen százal ékban, illetőleg milyen formában lehetne ezt megoldani, de itt az APEH mint adóhatóság nagyobb hatékonysággal tudná ellátni a feladatot. Természetesen ezen esetleges változás is létszámleépítést eredményezhet az önkormányzati szférában, és így közelebb ker ülhetünk az olcsóbb közigazgatáshoz. Köszönöm, hogy meghallgatták gondolataimat, köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Még két jelentkező neve van a monitoron. Először az előre írásban előre bejelentkezett felszó lalónak, Göndör Istvánnak adom meg a szót. GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Elsőként engedje meg egy nem a költségvetéshez fűződő megjegyzésemet, de a jegyzőkönyv számára szeretném rögzíteni, hogy a szocialista frakció az eg yetlen vesztese a mai időcseréknek, mert a televízióidőnket megnövelték, csak éppen azt kibeszélni nem tudtuk, közben meg a televízióidőn kívüli időnket meg csökkentették. Ezzel együtt én most már ebben a rövid időben nem tennék mást, és nem kezdek hosszú fejtegetésbe, de néhány nagyon fontos dolgot szeretnék kiemelni a mai vitából. Volt, aki azt mondta, hogy nagyon kevés az Állami Számvevőszéknek a rendelkezésre álló idő ahhoz, hogy a tervezetet véleményezze. Tisztelt Képviselőtársaim! Ugyanakkor meg áll a másik érv,