Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - SZABADOS JÓZSEF (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz):
1863 De mindannyiunkra vonatkozik az, hogy akárki is legyen a következőkben kormányon, akárkinek is legyen ebben politikai felelőssége, azt gondolom, hogy a politikai felelősség mégiscsak közös, és ezen valamilyen kompromisszumos módon változtatni kell; legyen sz ó megyei jogú városokról, megyei közgyűlésekről, szerintem ez a fajta struktúra nagyon sokáig nem tartható már. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Varga képviselő úr. Újabb ké tpercesek. Megadom a szót Szabados József képviselő úrnak, MSZP. SZABADOS JÓZSEF (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Tasó Képviselő Úr! Nem állhatom meg, hogy egy percben legalább ne reagáljak arra, amit mondott a képviselő úr. Ott, ahol a politika felhang ot kapott a helyi vidékfejlesztési közösségek megalakításában, ott valóban voltak problémák. De állíthatom, szűkebb megyémben, Szabolcs megyében egy kivétellel, egy helyi vidékfejlesztési közösség megalakításának kivételével a politika sem jobbról, sem bal ról nem szólt bele, és ott, ahol nem szólt bele sem jobbról, sem balról a politika, ott sikeresen megalakultak a vidékfejlesztési közösségek. Átfedés sincs a megyében, azt szeretném elmondani, a megyében előfordult három olyan település, amely Hajdú megyéh ez, illetve kettő, amelyik Borsod megyéhez csatlakozott, de amint a hozzászólásomban is elmondtam, a helyi közösségek nem ismernek sem kistérségi, sem megyei, sem régiós határt. Abban bízom, hogy lecsillapodtak a kedélyek, megalakultak a közösségek, készül hetnek a programok; legfeljebb majd akkor lehet vita, hogy melyik program miért nyert. Remélem, hogy mind sikeres lesz. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Szabados képviselő úr. További kétpercesek következnek, Domo kos László képviselő urat illeti a szó. DOMOKOS LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Szabados képviselő úr, lehet, hogy Szabolcsban ilyen kedvező a kép, majd megkérdezzük a szabolcsi képviselőket. Békésben viszont tudom tájékoztatni, hogy a vidékfej lesztési irodákban, amelyeket az FVM jelölt ki, abban gyakorló MSZPs képviselők, politikusok az alapítók és a vezetőik, és nem egyben, hanem jó néhányban, amely ellen a megyei közgyűlés egyébként tiltakozott, mert hiszen ez a téma előtérbe került. Azt gon dolom, hogy ez nem jól van így. Erről lehet beszélni, hogy ez helyese. A LEADERprogram kapcsán hasonlóan most fölkértek a kistérségek, mint megyei területfejlesztési tanácsot, mert kérdezi Molnár László, hogy mire való ez; például most erre, hogy a LEADE Rprogramot szervező kistérségeknek, illetve kormányzattól kijött szervező csoportvezetőknek nem ártana találkoznia, mert a polgármesterek jó része nem érti, hogy mi történik itt. Ma az látszik, hogy nem mindenki vehet részt az alapításban, aki szeretne ré szt venni, mert először elosztják, hogy kik alapítják meg, és majd másodlagosan társulnak. Erről tájékoztatnak a polgármesterek, erről tájékoztatnak a csatlakozni vágyók. Nem tudom, hogy így vane. De ezt meg fogjuk vizsgálni, számba fogjuk venni, és ha va lóban Szabados képviselő álláspontján vannak a Békés megyei MSZPs képviselők is, akkor tisztázzuk ezt a helyzetet. Mert ma óriási bizalmatlanság van a LEADERcsoportok alakításával szemben, és mindenki arról beszél, hogy az a 10 százalék adminisztratív kö ltség, ami 200 millió forint, amiről csak zárójelben mondom, a megyei területfejlesztési tanács nyolc év alatt költött el ennyit az összes területfejlesztési adminisztrációra; ehhez képest ez a csoport fogja ezt a pénzt sokkal rövidebb idő alatt, úgymond, elkölteni. Ez ellen,