Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1818 óvatosságra int bennünket, de még egyszer ha ngsúlyozom, hogy összességében forintban ők is ugyanannyi gazdasági növekedést jeleznek előre, mint amennyit a konvergenciaprogram. Milyen kockázatok vannak még? Kockázat a reformok végigvitele és mondjuk, a népszavazás ezzel kapcsolatos kimenetele; bár ez 2008at valószínűleg konkrétan nem feltétlenül érinti, de hosszabb távon jelentkezhet. Azt gondolom, ha vizitdíjat, napidíjat majd esetleg nem lehet szedni, akkor további ésszerűsítési intézkedésekkel kell az egészségügyi szolgáltatás területén operálni, a tandíj területén pedig például nyitva áll az államilag finanszírozott oktatási helyek számának redukálása olyan mértékben, hogy ez a mindenkori költségvetés által finanszírozható legyen. A harmadik ilyen kockázati tényező a költségek teljesítése, a bevét elek beszedésének nagyságrendje, illetve már elhangzott az expozéban is, a maradványképzési kötelezettség megszűnése. Bizonyára emlékszik minden jelenlévő, hogy 2007ben mekkora tartalékok fedezték ezt a bizonytalanságot az ez évi költségvetésben: ez 225 m illiárd forint volt. Nos, 2008ra az általános tartalék 61 milliárd, a céltartalékok 206 milliárd, a központi egyensúlyi tartalék 20 milliárd és a fejezeti egyensúlyi tartalékok 89 milliárd forintos összegben szerepelnek a költségvetésben. Összesen tehát 3 76 milliárd forint szolgálja ezeknek a kockázatoknak, ezeknek a bizonytalanságoknak a kiszűrését. Hiteles tehát ez a terv a javából, és bár hagyományosan a költségvetés megszavazása nem ellenzéki műfaj, magunkat mégis arra biztatnám, hogy adjuk áldásunkat erre a költségvetésre, mert olyan úton halad, oda vezet bennünket, ahová eljutni szeretnénk: egy stabil, egészséges és magyar gazdasághoz. Elnök úr, köszönöm a szót, köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : Van egy kétperces je lentkezőnk, Gőgös Zoltán államtitkár úr. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Nyilván nem Kékesi képviselőtársamra szeretnék reagálni most, hanem két ellenzéki vezérszónok is említette, hogy nem külön soron tervezte a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a nemzeti kiegészítő támogatást. Való igaz, az ÁSZ ezt csak azért kifogásolta - ez elhangzott a bizottsági ülésen , mert a köriratban így volt. Időközben a Pénzügyminisztériumot meggyőztük, és szeretném a képviselőtársaimat is meggyőzni arról, hogy helyesen döntöttünk, amikor ezt tettük, hiszen abban az időszakban, amikor a költségvetési törvény készül, semmilyen európai uniós irányelv még a következő évre nincsen kész. Ennek a sz ámnak - hiszen leírtuk az összeget, hogy ez 78 milliárd forint - költségvetési soron való fix lerögzítésének az a kockázata, hogy ha mondjuk, ez nem 78, hanem 77,9 vagy 78,2 milliárd, akkor költségvetési törvényt kellene miatta módosítani. Ezért döntöttünk úgy, hogy maradunk a korábbi gyakorlatnál, amikor egy jövedelemtámogatási soron hozzuk ezt az összeget. Természetesen az a sor tartalmazza a top up összegét, tehát semmilyen trükközésről nincs szó. Azért annyit elmondok a képviselőtársaimnak, hogy 13 külö nböző borítékon keresztül kapják a termelők ezt a támogatást, és különböző időszakokban úgy, hogy az MVH fizeti, de az FVM indítása alapján. El lehet képzelni azt, hogy ha bármilyen kvótában vagy egyébben nem tudják teljesíteni az előírt számot, akkor ideoda néhány százmillió forinttal mozoghat ez a történet. Ennek az ügynek csak ez az oka, tehát semmi más oka nincsen, ezt elfogadta a körirattal kapcsolatos véleményünk alapján a Pénzügyminisztérium is. Még egyszer mondom, az ÁSZ csak azért kifogásolta, mer t az eredeti köriratban úgy szerepelt, hogy azt hozzuk külön soron. Semmi akadálya nem lenne, hiszen az összeget megmondtuk, ebben semmi titkolnivaló nincsen, de sokkal korrektebb azt mondanunk, hogy egy szöveges költségvetési indoklásba beleírtuk az össze get, viszont ennek a tényleges összege mindig a következő zárszámadásnál derül ki. Mondom, ez néhány száz millió forinttal az igénybevétel alapján - hiszen rengeteg borítékról van szó - mozoghat ideoda. Azért mondtam ezt el, mert több helyen felmerült, és szeretném ezt a vitát ezzel, azt gondolom, lezárni.