Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 25 (100. szám) - A nagyváradi delegáció köszöntése - A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék véleménye a Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetési javaslatáról együttes általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
1807 kalkulál, elsősorban a 20082009 közötti nagy ugrásra utalok itt újra, mert nagy valószínűséggel ezek a számok nem lesznek tarthatóak. Ezt a gondolatsort itt most nem fejezem be, mert az Állami Számvevőszék fontos megállapításait tovább is ismertethetném, az időm m aradék részében inkább rátérek az önkormányzati világra, mert az, amit az önkormányzatok kapcsán a kormány most már sok éve tesz, azt persze tudatosan teszi, és ennek kapcsán, mondom, az Állami Számvevőszék jelenlegi vezetőjének is hiányérzete van, még az Állami Számvevőszék fogalmazása kapcsán is; mert az Állami Számvevőszék persze kulturáltan, óvatosan megfogalmazza azt, hogy mit gondol erről az önkormányzati rendszerről vagy erről az önkormányzati helyzetről, amikor azt mondja, hogy a tartalékait felélte ez a rendszer, elfogyott az az értékesíthető vagyon, amivel az önkormányzatok a feladataikat ideigóráig megoldhatták, vagy ha nem is fogyott el, akkor hitelek fedezeteként van lekötve. A központilag szabályozott bevételek, az állami normatívák és az szjabevételek nem fedezik az állandó feladatok költségnövekedését. A községi önkormányzatok - mondja az Állami Számvevőszék tanulmánya - és a kisvárosi önkormányzatok alulfinanszírozottsága a napnál világosabb, nincsen annyi forrásuk, hogy a törvényben előírt feladataikat ellássák, még akkor sem, ha az önhiki nagyon ellentmondásos rendszerét is a rendszer részének tekintem. A megyék - ide kell hoznom a megyéket - reakciója, amiről az Állami Számvevőszék beszél: a megyék azok, amelyek most az új kötvényfelvevők . A megyék vannak a leglehetetlenebb helyzetben, nincsen szabad mozgáslehetőségük. A törvény feladatellátásra kötelezi őket, és nincsen forrásszerzési lehetőségük. Tehát nem lehet abban gondolkodni, tisztelt államtitkár úr, hogy, mondjuk, egy közpénzügyi s zabályokat megalkotó törvényben vagy az Áht.ban korlátozzuk a megyék működési hitelfelvételét, mert akkor a megyei rendszer azonnal bedől. Persze, a kormánynak vannak ilyen politikai céljai, de ezeket a politikai célokat az alkotmány ellenében nem lehet k eresztülvinni, mert mondom, nincsenek saját forrásszerzési lehetőségeik. A megyék az állami költségvetésre vannak kárhoztatva, ez pedig egy nagyon mostoha pályát jelent számukra. Azt is ki kell mondani - és ezt az Állami Számvevőszéknek is ki kellene monda nia, bár itt is az Állami Számvevőszék megy mindig a legtovább , Kovács Árpád úgy fogalmazott, hogy a kétharmados törvények megváltoztatása nélkül azért ez egy veszélyes pálya, ahogy itt a kormány átalakítja az önkormányzati rendszert. Innen, erről a hely ről is sokadszor kimondom, és újra kimondom, hogy ami történik, az alkotmányellenes. Most nem azért, mert én állítom, hogy alkotmányellenes, hanem azért, mert az Országgyűlés egy másik ellenőrző intézménye, mondjuk, az ombudsman már a 2005. évi jelentésébe n is megfogalmazta. Nincsen szabad társulási lehetősége az önkormányzatoknak, mert költségvetési kényszereken keresztül, a kasszakulccsal visszaélve önök csak a többcélú kistérségi társulásokat preferálják, és mindezt nem azért teszik, mert szeretik ezt a rendszert, hanem mert a kistérségi társulásokon keresztül akarják felszámolni a községek autonómiáját. Ki fogják üresíteni a községi önkormányzatok alkotmányos alapjogait - alkotmány 44/A. § , és erre önöknek nincsen alkotmányos felhatalmazásuk. (14.00) M int ahogy arra sincs alkotmányos felhatalmazottságuk, hogy régiót építsenek a megyék helyett, addig, ameddig az alkotmány területi egységként a megyéket rögzíti, és önöknek ez az elhatározott szándéka. Nem arról beszélünk, hogy a jelenlegi önkormányzati re ndszert így, ahogy van, meg kelle tartani ebben a rendszerben, ahogy ma van, mert erre az én válaszom is az, hogy nem. A rendszer megérett az átalakulásra - de nem lehet költségvetési kényszerekkel egy alkotmányban rögzített rendszert átalakítani! Amit ön ök csinálnak, az nemcsak helytelen, az nemcsak elfogadhatatlan,