Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 24 (99. szám) - „Népegészségügy vagy üzleti egészségbiztosítás?” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): - ELNÖK (Lezsák Sándor):
1725 kérdésekre milyen válaszokat adunk, és milyen hangulatot keltünk. Tessék már megengedni, tisztelt képviselőtársaim az ellenzéki oldalon, hog y egyszer a kormánypártok is egy jobb, tisztességesebb megoldás mellett törjenek lándzsát. Tessék már elhinni rólunk, hogy mi is ezt szeretnénk, ezt akarjuk, ezt próbáltuk a rendelkezésünkre álló időkeretben bizonyítani. Lehet, hogy nem sikerült, legalábbi s az önök számára, mert önök nyilván más törekvésekkel jöttek erre a vitanapra, de a közvélemény talán érzékelhette a szándékainkat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen, Kökény képviselő úr. Tisztelt Orszá ggyűlés! A képernyőn látok egy újabb felszólalásra jelentkezőt. Mikola István hozzászólása következik. Öné a szó, képviselő úr. DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Pár perce kaptam telefonon az értesít ést, hogy miközben mi itt vitatkozunk, a kormányszóvivő sajtótájékoztatót tartott, és azon bejelentette, hogy a kormány elfogadta a biztosítási törvénytervezetet, és ahogy ő mondta - szóról szóra idézem , még ezen a héten a parlament elé kerül. Megcsúfolá sa ez a mostani parlamenti vitanapnak. Álságos módon úgy látszik, a kormányzat nem is kíváncsi arra, hogy ezen a vitanapon a képviselők, a törvényhozók miben maradnak. Néhány dolgot szeretnék még elmondani, kicsit talán összefoglalásképpen, de először Köké ny Mihály úrnak, régi vitapartneremnek az előbbi megjegyzésére szeretnék reagálni, mert nagyon szakmaiatlan volt. A szükséglet nem halálozási és megbetegedési mutatókon alapszik, a szükséglet társadalmi konszenzusban, közmegegyezésben redukált differenciál t igényt jelent; a társadalmi közmegegyezésben redukált igényt jelent. Azért kezdeményeztük ezt a vitanapot, mert féltjük a társadalombiztosítást. Amikor Schvarcz Tibor beszélt, eszembe jutott, hogy fogadják ezt majd a bányászok Tatabányán, akik megválaszt ották a képviselő urat. Hogy fogadják ezt a hírt, akik annak idején a bányaládákkal elindították a társadalombiztosítást, amibe a kis krajcárjaikat betették, hogy a balesetet szenvedett vagy a balesetben elhunyt társaik családját, vagy a megrokkantakat val amilyen módon szociális gondoskodásban tudják részesíteni? Mi azt mondjuk, ez nem társadalombiztosítás, amit önök készítenek. A társadalombiztosítás számunkra fontos, és minden erővel megpróbáljuk megvédeni. Ugyanis nagyon is emberi viszonyuláson alapul, a z ember különleges biológiai lény, így jelenik meg az élővilágban, lelke van, mi azt mondjuk, önmagát észlelni képes személyként jelenik meg, ezért felelős önmagáért. De ha önmagáért felelős az ember, akkor az embertársáért is felelős, és viselnie kell ezt a felelősséget, hiszen az ént csak a te határozhatja meg. Ez a magamért és az embertársamért viselt felelősség, ha nagy közösségi méretekben jelentkezik, akkor jelenik meg a nemzeti kockázatközösségen alapuló szolidaritás, amely a társadalombiztosításnak a nagy gondolata, Bismarck nagy gondolata, és egyben az európai keresztény kulturális örökség legnagyobb oszlopa. Ezt feladni, egy ilyen értékváltással erről lemondani, azt gondolom - most füttyentenem kellene egyet, mert olyan szót akartam kimondani, ami talán nem méltó a Házhoz, ezért nem is mondom, de , ez embertelen. Azt kérjük a kormányoldaltól, hogy vonja vissza ezt a tervezetet addig, amíg módja van erre, hiszen nem támogatják az emberek, nem támogatja a parlamenti ellenzék sem - ha ez egyáltalán sz ámít önöknek valamit , korszerűtlen, időtlen, ez az emberi szolidaritás megcsúfolását, kijátszását jelenti. Azt az önszuggesztiót pedig önrombolónak tartom, amit a másik oldalon megszólaló képviselők tanúsítottak, mintha magukat akarnák meggyőzni arról, h ogy az, amit csináltak, jó. Nem jó, ez az emberek számára nem jó hír. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) :
