Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 11 (88. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter:
168 Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Igen tisztelt Képviselő Asszony! Miközben felszólalásának vezérgondolatával nem értek egyet, szakmai vita van közöttünk, számos olyan momentum hangzott el, amelynek együttes tová bbgondolására, azt gondolom, nemcsak esély, hanem jó remény is van. Amikor nemzetközi összehasonlítást hoz, mondjuk ki: voltak olyan országok, amelyek például a ’80as évek legvégén, a ’90es évek legelején folytatták le ezeket a vitákat. Súlyos gondokkal küzdött az oktatás, ezen belül a közoktatás, és általában az akkori gazdaságuk nagyon komoly problémákkal nézett szembe. Nézzük Finnország példáját! Finnország a ’80as évek legvégén, a ’90es évek legelején döntött úgy, hogy innovációba, oktatásügybe hely ez nemcsak energiát, hanem pénzt is. Nem kevés vita, aztán valamivel több mint tíz évvel később nemzetközileg is elismert eredmények. Nem egy, nem négy tanév, kicsivel több mint egy évtized. Érdemes végigolvasni azokat a vitákat, amelyek folytak az idegenn yelvoktatásról és az alapképzésről, a kompetenciaalapú oktatásról és arról, hogyan lehet azt megcsinálni, hogy egy iskola nem egyszerűen csak tudásátadó és tudásátvevő hely, hanem a szó legnemesebb értelmében a nevelés központja. (9.30) Ezekről folytak a viták. Aztán egyébként sajátos szakmai, szakmapolitikai egyetértéssel megkezdtek egy olyan programot, amelynek eredményeképp a már emlegetett 2001es PISAfelmérésben és a későbbi, más felmérésekben is a skandináv országokkal együtt Finnország az élen vagy az elsők között végzett. Erről szól ez a történet, képviselő asszony; erről szól, meg arról, hogy talán voltak Magyarországon is olyanok, akik már mindenféle más intézkedés mellett, azt kihasználva megcsinálták azt, amiről mi most országosan beszélünk. Ké rem, nézze meg azokat az iskolatársulásokat az ország különböző részein, mondjuk, BorsodAbaújZemplén megyében vagy Makó környékén, Csongrád megyében, ahol több mint 20 település fogott össze valamikor a '90es évek közepén, iskolákat hoztak létre úgy, ho gy bár a gyermekek utaznak 37 kilométert, nincsen ember ma már, aki lebeszélné őket, a szülőket meg a településeket, olyan jó színvonalú iskolákban, olyan, valóban kitűnő, esélyegyenlőséget biztosító oktatás folyik. És hogyha megnézzük ezeknek az iskolákn ak a kimenetét, azokat a gyermekeket, diákokat, akik onnan kikerülnek, bizony látható, hogy a felsőoktatásba jelentkezők közül nagyon nagy százalékban kerülnek be főiskoláinkra, egyetemeinkre. Ez a '90es évek közepétől folyik ott, durván egy évtized után megvannak az eredmények. Nem gondolom, hogy sablonosítani kellene, és itt határozottan kijelentem, hogy sem én, mert meggyőződésemmel ellentétes, sem más az Oktatási és Kulturális Minisztériumban az úgynevezett elitgimnáziumok, a kiemelkedő tehetségeket áp oló gimnáziumok megszüntetésére, elmosására nem törekszik; ha valaki törekedne rá, én lennék az első, aki szembemegyek vele. Nem vagyok elitista, de minden országnak szüksége van elitre, mert tehetségekben, képességekben sem vagyunk egyenlők. Azt gondolom, hogy meg kell hagyni és meg kell teremteni annak az egyébként - szerencsére - a mi országunkban nemzetközi összehasonlításban népesebb rétegnek, gyermekeknek, diákoknak a tehetséggondozást, amit például mi különböző programokban, az Útitársprogramban nem csak leírtunk, hanem meg is valósítunk. Nem egyszerűen gyermekek tehetségére, hanem tapasztalt pedagógusok munkájára is szükségünk van, mentorprogrammal, együttműködve haladnak, és érnek el, úgy látom, egyre szebb eredményeket. Ami pedig a tehetséggondozás ról, a tehetségek ápolásáról szóló indítványát illeti, szívesen figyelem, szívesen felajánlom, hogy akár a korábbiakban, szakmai együttműködésben nézzük meg, ki mit gondol erről. A képviselő asszonynak természetesen akár törvényjavaslat formájában, egyéni, önálló indítványként is joga és lehetősége van ennek benyújtására. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, megerősítem, a tehetséggondozást nem csak felkarolja, tesz érte pénzzel, energiával és - őszintén remélem - együttműködéssel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
