Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - A Tisza-völgy árvízi biztonságának növelését, valamint az érintett térség terület- és vidékfejlesztését szolgáló program (a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése) közérdekűségéről és megvalósításáról szóló 2004. évi LXVII. törvény, valamint a vízgazdálkod... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz):
1595 ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Herbály képviselő úr. Soron kívül Kovács Kálmán államtitkár úr kért szót. KOVÁCS KÁLMÁ N környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Néhány további pontosítást szeretnék tenni az elhangzottakhoz. Godó Lajos képviselőtársunk azt mondta, hogy ő azért mindenképp szeretné, ha nem a 25 évben, ha nem még ebben az uniós támogatási időszakban, 2007 és 2013 között megvalósulnának azok a beruházások és azon pénzösszeg lehívása, 106 milliárd forint, amit ő épp a mai újságban olvasott. Nos, ez a 106 milliárd forint erre az időszakra vonatkozik, tehát a t eljes program mintegy 230290 milliárd a mai tudásunk szerint, a mai program szerint, ami - bizonyos vagyok benne - 2025 év alatt változni fog. Ebből körülbelül valamivel kevesebb mint az egynegyedét tudjuk megvalósítani az előttünk levő hat esztendőben. Ez az, amit vállalhatunk vízügyi részről, vízügyi részről mintegy 106 milliárdot. De bízom benne, hogy képviselőtársaim ugyanúgy, ahogy a helyi képviselők is és a területi fejlesztési tanácsokban ott ülő képviselők is, akár a regionális operatív program ke retében, akár a vidékfejlesztési operatív program keretében, akár más programok keretében, a turizmusfejlesztés keretében igenis megszavazzák, és olyan programokat szavaznak be, és olyan programokat irányítanak erre a területre, amelyek komplexszé tudják t enni a Vásárhelyitervet és a Vásárhelyiprogramot. Azt hiszem, nem az árvízi védekezés lesz az egyetlen olyan kérdés, sőt az árvízi védekezés lesz talán az egyetlen olyan, amelyiken nagyon jól lehet látni majd a források elköltését és helyét. Jó lenne, ha képviselőtársaink mindkét oldalon és valamennyi padsorban amellett tennék le a voksot, hogy a többi fejlesztési területen is megvalósuljon. Én egyébként természetesen kormánytagként csak azt tudom mondani, hogy a képviselő uraktól azt a segítséget várjuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy az elképzelések, amelyeket a törvényben megfogalmaznak a végrehajtás irányába - ez ugyanis a kormány , megfelelő pénzügyi eszközökkel legyenek alátámasztva. Köszönöm szépen. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. Jelzem, hogy nyolcan várakoznak tízperces időkeretre, hárman kettőperces hozzászólásra. Megadom a szót kettő percre Vincze László képviselő úrnak, Fidesz. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm szépen. Még egyszer visszakanyaro dok egy picit a Tisza hajózhatóságához, és egy kis időrendi dolgot még hozzátennék. A 2005ös országgyűlési határozat elfogadását követően 2006ban Csongrád megye közgyűlésében megszavaztunk egy elvi keretet, nevezetesen egy hatástanulmány, terv elkészítés éhez. Jelentem, 2007ben valóságos forrást biztosított a megye, és most dolgoznak rajta szakemberek, kiváló szakemberek a vízügy, a környezetvédelem, a természetvédelem részéről, hogy hogyan lehet illeszteni ezt az egész elképzelést, ami a vízvisszatartásr ól szól, kimondták itt már többen, a duzzasztó kérdéséről, a csongrádiról beszélek. Itt már több lépcsőben történtek történések, és ehhez nem egy ember kellett természetesen, nem egyedül Vincze László, hanem kellettek önök, kellettünk mindnyájan, és egyre többen kellünk ahhoz a nemes feladathoz… (Közbeszólás az MSZP soraiból: Bedő Tamás.) Bedő Tamás az idén kapcsolódott hozzá, nagyon örülünk neki. Sajnos, nem lehet itt, de a vitának ebben a szakaszában természetesen elmondta ő is a véleményét, aminek nagyon örülünk. (Dr. Orosz Sándor: Nincs kampány.) (20.00) Gyakorlatilag még ezen túlmutatóan én emlékeztetőül mondanám a kormánynak, hogy reményeim szerint, bízom benne, hogy a dóci tározó megépítéséről sem fognak önök lemondani,