Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 16 (98. szám) - Vytautas Greicius, a Litván Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elnökének és kíséretének köszöntése - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BABÁK MIHÁLY (Fidesz):
1538 emelkedik, ebből a magánn yugdíjpénztári tagdíj változatlanul 8 százalék, a nyugdíjjárulék pedig 1,5 százalék. Tehát ez szaldójában semmi változást nem jelent, csupán átcsoportosítást jelent. A járulékbefizetés kapcsán örömmel vettük azt, hogy az APEH fokozottan ellenőrzi azokat, a kik fizetnek egészségbiztosítási járulékot, és tulajdonképpen ezzel a rendszerből ki akartuk azokat szűrni, akik úgy veszik igénybe az egészségügyi ellátást, hogy nem fizetnek semmilyen járulékot. Ennek az intézkedésnek a megemlítése, illetve bevezetésének a próbajárata azt eredményezte, hogy több mint 200 ezer ember jelentkezett önként a járulékfizetési körbe, és az, hogy az egészségbiztosítási kassza jelenleg szufficites, annak is köszönhető, hogy megnőtt a járulékbefizetési kedv a munkaadók körében. Ez a biztosítási alapú egészségügynek egyik feltétele, hiszen csak az kap egészségügyi ellátást, aki fizet, vagy aki után a költségvetés fizet járulékot. 2005ben megtörtént az a váltás a Pénzügyminisztérium részéről, hogy az eddig járulékot nem fizetők helyet t mintegy 300 milliárd forintot fizetett az Egészségbiztosítási Alapba a költségvetés, és ezáltal a költségvetés befizetése által az Egészségbiztosítási Alap költségvetése közel nullszaldós lett, most pedig a bevezetett reformtörvények és a járulékfizetési kedv megnövekedése miatt már mintegy 55 milliárd szufficit jelentkezett az alap költségvetésében. Egészségpolitikusként mindig örömmel vesszük a jövedéki adó emelését. Ebben az évben megtörtént a dohánytermékek jövedéki adójának európai szintű emelé se felé az első lépés. Még mindig nem értük el azt az európai uniós átlagot, ami a jövedékiadóbefizetés vonatkozásában jellemző Európában. Ez azt jelenti, hogy a jövedéki adók növelésével nő a költségvetés bevétele. De egészségpolitikusként minden évben f elvetjük azt, hogy a befizetett jövedéki adókból - és most többlet jövedéki adókból - valamilyen részt adjanak át közvetlenül az egészségügynek, éspedig úgy, hogy a jövedékiadónövekményből finanszírozni lehessen prevenciós programokat. Ez nyugateurópai g yakorlat, hogy a dohány, illetve az alkohol jövedéki adójából megfelelő százalékokat vagy tized százalékokat átadnak az egészségügynek, és közvetlenül finanszírozzák ezáltal a prevenciós programokat. Hiszen egyik oldalon a költségvetés bevétele növekszik, a másik oldalon pedig ezen betegeknek, akik ezen káros szenvedély következtében, alkohol- és dohányfogyasztás következtében megbetegszenek, az egészségbiztosítás, illetve az egészségügy kiadási oldala pedig lényegesen megnő. Még egy módosító javaslatot kív ánunk beadni az adótörvényekkel kapcsolatosan, ez pedig: az önkéntes egészségpénztáraknál szeretnénk visszaemelni azokat a gyógyhatású készítményeket a kedvezményezetti körbe, amelyek az Országos Gyógyszerészeti Intézet által befogadottak, tehát elfogadott termékek. Ez is bizonyos mértékben az egészségi állapot javítását eredményezné. Összességében, mivel az egészségügyet csak ilyen módon érintik az adótörvények, az általános vitában már elmondjuk mi is, hogy támogatandónak tartjuk ezeket az adótörvényeket, viszont a módosító javaslatokkal ilyen módon kívánunk rajta még finomítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) (15.40) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Schvarcz Tibor képviselő úr. Két percre megadom a szót Babák Mihály képviselő úrnak, Fid esz. BABÁK MIHÁLY (Fidesz) : Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Régebben is lett volna mondandóm e törvényjavaslat kapcsán, de megvártam, míg kedves képviselőtársaim felhoznak egypár adófajtát. Most látják, hogy mekkora salátat örvény ez, és gondolják csak végig, hogy ennyi adófajtával lehete tisztességesen virslit készíteni, törvényt alkotni. Képtelenség! Mélyen tisztelt hölgyeim és uraim, ez a törvényjavaslat így nem kezelhető, azért, mert az adótörvényekhez rendszerszemlélet, átgondoltság, higgadtság és igazi kormányzati és törvényelőkészítő munkára van szükség.