Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - MÉCS IMRE (MSZP):
1428 egy olyan ellenzéki képviselő, aki számos m ódosító javaslatot beadott? Hát részt vesz ebben a vitában, mert azt gondolom, hogy az a kötelességünk, hogy itt legyünk, és az a kötelességünk, hogy elmondjuk az álláspontunkat a benyújtott módosítások kapcsán. Hozzászólásom elején szeretném leszögezni, h ogy a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési képviselőjeként a 20022006 és a 20062010 közötti országgyűlési ciklus egyik legfontosabb feladatának az autonóm civil társadalom megerősítését és támogatását tartom, az úgynevezett harmadik szektor megerősödéséé rt mindent meg kell tennünk, a parlamenti patkó bármelyik oldalán is ülünk. Mindannyian tudjuk, hogy ma Magyarországon körülbelül 70 ezer civil szervezet és alapítvány van bejegyezve, ennek egyharmada nem működik, a másik egyharmada alig működik, vagyis ve getál, a harmadik egyharmad az, amelyik nagyon jól működik. Nos, tisztelt képviselőtársaim, az MDF képviselőjeként megvizsgáltam azt a 30 benyújtott módosító javaslatot, ami az általános vitához érkezett. Ezen módosító javaslatok többségét a Magyar Demokra ta Fórum képviselőcsoportja tudja támogatni, főleg azért, mert ezeknek a javaslatoknak a többségét a civil szervezetek is tudják támogatni. Az MDFnek az az alapelve, hogy ne a civil szervezetek vigyék az MDF pártzászlaját, hanem az MDF kívánja a civil sze rvezetekét vinni, ezért az MDF Normális Magyarországért programja számos olyan módosító javaslatot tartalmazott, amit az 1 százalékos törvény kapcsán most én benyújtottam az MDF képviselőjeként. Az általános vitában is elmondtam, hogy én egy civil szemüveg en keresztül tudom ezt a vitát nézni, és ez a civil szemüveg néha egy kicsikét más, mint a Pénzügyminisztérium vagy a pénzügy világának a szemüvege. Hiszen ha valaki megnézi az ajánlási pontokat, akkor láthatja azt, hogy a Magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottsága az általam benyújtott módosító javaslatok közül jó néhányat támogatott, míg például a költségvetési bizottságban a kormánypárti többség ezt nem tette. (0.20) Bízom benne, hogy amikor majd a szavazásokra kerül sor , akkor tisztelt kormánypárti képviselőtársaim el fogják fogadni azt az érvelést, amit el fogok mondani az MDF képviselőjeként, és támogatni fogják az általam benyújtott módosítási javaslatokat. Konkrétan rátérve a módosítási javaslatokra: az SZDSZ módosít ási javaslatai közül a Gegesy Ferenc képviselőtársam által benyújtottakat a Magyar Demokrata Fórum tudja támogatni. Remélem, hogy képviselő úr be fog adni pontosító módosítási javaslatokat az általa benyújtottakhoz, hiszen ezek a módosítási javaslatok font osak. Már az általános vitában is elmondtam, hogy a 4008as törvényjavaslat, amelyik az 1 százalékos törvényt módosítja egy másik ponton - az egyházfinanszírozásról van itt szó , összefügg ezzel a törvénnyel. Nagy meglepetésemre a mai vita előtt pár óráv al a Szabad Demokraták Szövetsége benyújtott egy csomagot. Tisztelt SZDSZes képviselők, én azt gondolom, hogy nem elegáns egy ilyen fontos törvényhez egy ilyen komplett módosítási javaslatot benyújtani ilyen formában. Véleményem szerint nem volna helyes, ha az Országgyűlés többsége támogatná ezt a javaslatot, hiszen ha az általános vitánál került volna be, akkor a részletes vitában tudnánk erről vitatkozni. Ezt a módosítási javaslatot nem volt időnk és lehetőségünk megismerni, ezért az MDF képviselőcsoport ja ezt nem tudja támogatni. A másik ugyanilyen módosítási csomagot a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nyújtotta be, nevezetesen Fogarasiné Deák Valéria és képviselőtársai. Ennek a csomagnak minden elemét a Magyar Demokrata Fórum képviselő csoportja tudja támogatni. Ezek pontos és jó módosítási javaslatok. Ha valaki elolvassa ezeket, akkor azt látja, hogy az 1 százalékos törvény e módosítások által sokkal jobb és szakszerűbb lesz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket és egy újabb felszólalásban fogom folytatni az érvelésemet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Mécs Imre képviselő úrnak, MSZP. MÉCS IMRE (MSZP) :