Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
1426 Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Több jelentkezőt nem látok, megkérdezem, hogy még részt kíváne valaki venni a vitában. (Nincs jelentkező.) Nem. Ezek után megkérdezem Gőgös Zoltán államtitká r urat, hogy kíváne szólni. (Gőgös Zoltán: Igen.) Az államtitkár urat illeti a szó. (0.10) GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr, a szót. Nagyon röviden néhány dologra reagálnék, hiszen én is azt go ndolom, hogy egy jó szakmai vita zajlott itt, a Házban. Nekünk alapvetően az a feladatunk, hiszen finanszírozási kérdések is előjöttek, hogy amennyire lehet, az adófizetők pénzével takarékoskodjunk, és csak olyan feladatokra fordítsunk állami forrásokat, a melyek elvégzésére az állam kötelezett vagy az állam adta a megbízásokat. Most azt látjuk, hogy alapvetően a kisebb méretű hegyközségekkel van finanszírozási probléma, amit általában meg szoktunk oldani minden évben. Vagy a nagyobbak segítik, vagy a nemzet i tanács, de volt olyan is, amikor nyilván a minisztérium avatkozott be és rendezte a problémákat. De azt is látjuk, hogy ez a méret, amit mi nagyjából megjelöltünk, és amiben, úgy tűnik, konszenzus van, azzal a szintű állami társfinanszírozással, amit az elmúlt két évben adtunk, amire lehet azt mondani, hogy kevés, de minden relatív, általában elegendő. Ez a visszajelzés is a szakmai szervezetektől, de természetesen vannak olyan költségelemek az átalakulás kapcsán, amelyekből valószínűleg részt kell vállal nunk. Nyilván ennek nem az volt a fő célja, nem akarunk ebből tovább pénzt elvonni, hiszen ha valaki megnézi a költségvetési számokat, pontosan ugyanannyi a költségvetési keret, mint amennyi volt, tehát nincs csökkentésről szó, csak, amit adunk, szeretnénk , ha ésszerűbben lenne felhasználva, és nyomon követhetőbben. Mert azt is látni kell, hogy ebben a széttagolt szervezetben nem mindig tudtuk azt pontosan nyomon követni, hogy mi is volt állami feladat, és mi volt az, ami a hegyközség belső ügye, amire szer ezze meg ő a finanszírozást. Ezt adófizetői pénzekből nem igazán lenne szerencsés átvállalni. Egykét olyan dolog nyílt itt föl, amiről tudom is, hogy vannak rá módosító javaslatok, nem olyan nagy számban, ez is azt jelenti, hogy ez egy alapvetően elég jól átgondolt törvényjavaslat, amelyek az előzetes egyeztetésekkor már felmerültek. Azt tudom mondani, hogy minden olyan javaslatot támogatni fogunk, ami a szakmai szereplők támogatását élvezi. Nem lesz olyan, amiben teljes egyetértés lesz, én úgy gondolom, e z igaz lehet akár a méretarányos szavazásra is. Szerintem a nemzeti tanácsnak éppen az a legnagyobb előnye, hogy nem lehet erőből dönteni, próbálni kell konszenzusra törekedni. A bornál meg különösen igaz az, hogy nem mindig a mennyiség számít, hiszen lehe t, hogy egy 3 százalékot képviselő borvidék árbevételben majdnem annyit hoz, mint a 47 százaléknyi területen működő másik. Hiszen vannak itt különleges minőségű, eredetvédelemmel ellátott borvidékek is, amelyeknek az értékesítési volumene fajlagosan nagyob b, és lehet, hogy az országimázs szempontjából sem kisebb. Minden relatív, tehát lehet itt akár árbevételt is nézni. Erre mondom azt, hogy azt hiszem, a nemzeti tanácsban ebben nagyjából kialakult egy egyezség, nem gondolnám, hogy a politika dolga, hogy ez t felülírja, de nyilván meg fogjuk kérdezni a véleményüket a módosító javaslatokról, és ha azt mondják, hogy rendben van, akkor a kormány nem fog ez elé akadályt állítani, de kétlem, hogy ezen a témán tovább tudunk menni. Még akkor is, ha itt több helyről jött ez a vélemény, de általában ugyanarról a borvidékről, szeretném jelezni, és itt más nemigen szólalt meg ebben az ügyben, hogy most hogyan is legyen ez a szavazási arány. Hasonlóan gondolom a borforgalmazók bevonását. Nem tudom, mit keresne, mondjuk, a Tesco meg az Auchan ebben, lehet, hogy nem ezt értik alatta képviselőtársaim, de azt tudni kell, hogy a magyarországi borforgalmazás jelentős része náluk van. Nem hiszem, hogy alapvető szakmai kérdésekben nekik, bortermeléssel vagy borkészítéssel és szőlő termesztéssel kapcsolatos szakmai ügyekben, uniós ügyekben ott a helyük. Nem nagyon van erre példa. Persze, van olyan