Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - FONT SÁNDOR (Fidesz):
1421 A kötelező hegyközségi tagság korábban 500 négyzetméteres (Sic!) határának ezer négyzetméterre történő emelése valójában logikus döntés, hiszen az 500 négyzetméter (Sic!) túlzottan kis terület, a hegybírók az adatszolgálta tási kötelezettség elmulasztását csak nagy költségráfordítás mellett tudják felderíteni. Az is világos, hogy a beszedett járulék nem hoz annyi bevételt a hegyközség számára, mint ami ezzel kapcsolatos adminisztrációs és ügyintézési költségek fedezetéhez sz ükséges. A soproni borvidéken azonban mégis tartanak attól, hogy az ellenőrzésen kívüli ezer négyzetméter alatti területek esetében jelentősen megnőhet a háziborkészítés és eladás. Tisztelt Képviselőtársaim! A hegyközségekről szóló 1994. évi CII. törvény megalkotásának legfontosabb célja az volt, hogy minél gyorsabban jöjjenek létre a hegyközségi szervezetek, hogy eredményesen legyenek képesek megoldani a feladatukat, és a munkában kapjanak szerepet a gazdasági élet szereplői, közösségei is. A hegyközségi szervezetek államtól átvett feladatai Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta még fontosabbá váltak. A törvény megalkotása óta eltelt időben a működés során számtalan olyan kérdés vetődött fel, amelyre ez a mostani törvénymódosítás szerintük és szerintem is választ adhat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, Fidesz. FONT SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Mint ahogy it t már többen megemlítették előttem, a hegyközségi törvény technikai jellegű módosításáról és a kormányzat elképzelt működtetésben segítő szándékáról nyújtott be törvénytervezetet. Itt azonban, ahogy említettem, az előttem szólók is jelezték, mindezek a szá ndékok, amelyek a hegyközség működtetését, működését szeretnék javítani… - elképzelhetetlen, ha az anyagi hátterét is megvizsgáljuk ezeknek a hegyközségeknek. Néhány adat az elmúlt időszakból: 1998ban 270 millió forintos a hegyközségek támogatása, 2001be n ez 310 millió forintos, 2004ben kiemelkedő 600 millió forintos, de tudjuk, hogy ekkor technikai fejlesztést hajtottak végre, felkészülve az uniós belépésre és az azzal együtt járó további feladatokra, nagyrészt számítógépvásárlásra fordították a megeme lt összeget. De az alapösszeg mindig is 300320 millió forint évenkénti támogatás volt. Aztán 2005ben elkezdődik a lejtő, 2006ban már csak 135 millió forint, 2007ben is, és most a 2008as költségvetési tervezetben is ugyanez. Ebből adódik a kormány egyi k dilemmája, hogy ha nem támogatják a hegyközséget, miközben mind az Unió, mind a kormány államtól átvett feladatokra kötelezi a hegyközséget, akkor hogyan lehet életben tartani ezt a rendszert úgy, hogy megfeleljen a hazai és az uniós elvárásoknak is. Az egyik ötlet, hogy a 300 hektár alatti területeken nem lehet hegyközséget alapítani, a 300 és az 500 hektár közötti területtel rendelkező területeken engedéllyel, illetve alaphelyzetként 500 hektáros legyen minden hegyközség. Aki nem felel meg ennek a krité riumnak, azt körhegyközségi rendszerbe viszik be az ezzel együttműködő körhegybíróval. Mint említettem, ez visszásságot fog okozni azokon a kisebb területekkel rendelkező hegyközségeken, amelyek így az önállóságukat és a helyhez való ismeretüket veszítik e l, hiszen a körhegybíróság néha elég komoly területi átfedéseket is jelent, és egyegy messzebbre eső területnek már messze nem az a problémája, mint a hegy egyik oldalán lévő hegyközségnek, akár a hegy másik oldalán lévő hegyközségnek. Ahogy a képviselőtá rsaim idézték is, a várható nagyobb alapítási szabály miatt drasztikusan csökken a hegyközségek létszáma. Jelenleg 316 önálló hegyközséget tartunk nyilván, és a várható módosítás után, ennek elfogadása után csak 179 hegyközség fog önállóan működni. A törvé nytervezet néhány technikai részletét is megvitattuk. Ehhez csak címszavakban teszek módosítást. Megtettük egyébként a módosító javaslatainkat még a vita megkezdése előtt. Például javasoljuk, hogy az 1. §ban most már soroljuk fel a borvidék régiót, hiszen nemcsak