Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - KATONA KÁLMÁN (MDF): - ELNÖK (Mandur László): - KATONA KÁLMÁN (MDF):
1397 ékes bizonyítékát adja - a minél nagyobb és nagyobb többség általi dö ntéshozatalra épít. Ezt nekünk is, a magunk reformfolyamataiban érdemes figyelembe venni. Tisztelt Országgyűlés! Végezetül szeretnék szólni arról, hogy a mai napon egy módosító indítványt is bátorkodtam benyújtani, amely kicsit tisztázná a létező szereplők autonómiáját. Azaz nem kellene, hogy az Országgyűlés meghatározza, hogy a kormány miként és hova telepítse azt a titkársági feladatot, amelyet ez a határozat reá ró. Ellenben azt mindenképpen szeretnénk, hogyha ez rendkívül kiemelt, rendkívül méltó helyre kerülne. Elnök úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Egy név szerepel még a jelentkezők sorában, akitől egyébként is meg fogom kérdezni a végén, hogy kíváne válaszolni a vi tában elhangzottakra. Kérdezem, külön felszólalást is kére a képviselő úr. KATONA KÁLMÁN (MDF) : Együtt. ELNÖK (Mandur László) : Akkor viszont, miután több felszólalási igény nincs, megadom a szót Katona Kálmán képviselő úrnak, aki válaszolni kíván egyú ttal a vitában elhangzottakra is, úgyhogy parancsoljon, öné a szó, képviselő úr. KATONA KÁLMÁN (MDF) : Köszönöm szépen. Megspórolom a saját felszólalásomat. A Ház rangidős képviselőjének a felszólalásától sok ihletet kaptam. Valóban szimbólum ez az országgy űlési határozat. Egy szándék, amely konkrétumokat is tartalmaz, ugyanis ad feladatot a kormánynak, létrehozni javasol egy tanácsot, program- és stratégiakészítésre szólítja fel az illetékeseket, és ösztönzést akar adni, hogy ez a munka elinduljon. Nyilván elindulhatott volna magától is, de valahogy összejött a parlamentben ez a szándék, és most ezen keresztül kívánjuk ösztönözni azt, hogy a fenntartható fejlődés ügyében dolgozni kezdjünk. Mondhattam volna azt, hogy fenntartható “fejlődéske”. Ugye, nem a “fe jlődés” itt a fontos szó, hanem a “fenntartható”. De valahogy ez a fogalom már átment a szakmai köztudatba, tehát ennek a megváltoztatása - és talán figyeltek, amikor először felszólaltam, a “fenntartható társadalommal” is kísérleteztem. De a lényeg az, ho gy valamiféle fejlődés nélkül nem halad a világ, ha nincs fejlődés, akkor az már visszafejlődés. Tehát ezért egy ilyen nem nagymértékű fejlődésben gondolkodom. Az egyik felszólaló a szervezet, az intézmény súlyát kicsit kritizálta azzal, hogy nem ez a font os, hanem az ügy. Én azt gondolom, hogy szervezeti struktúra nélkül semmi nem megy. Tehát az a társadalmasítás, annak a társadalmi konszenzusnak a keresése és a technikájának a megkeresése tulajdonképpen ez a testület, mert ez, amit fenntartható fejlődésne k nevezünk, áldozatok nélkül és teljes társadalmi egyetértés nélkül nem megy. Azért merem azt mondani, hogy első lépésként igenis, nagyszerű dolog, hogy a parlamentben ez már összeállt. Ezt, ennek az ügynek a fontosságát kell nekünk szétvinni jobbra, balra , középre, fel, le a társadalomba, és utána egy olyan szervezetet létrehozni, amely minden egyes döntésünknél figyelembe veszi, leellenőrzi, hogy valóban a fenntarthatósági szempontoknak megfelelteke ezek a döntések. Tehát ezek figyelembevételével azt gon dolom, jó, hogy ez az előterjesztés megszületett. Nekem egyébként Szili Katalin programbeszéde valóban eszembe juttatta, hogy bizony, nem lesz már a későbbiekben olyan kormányfő, aki ezt a kérdést ne foglalná bele a programjába. Nem lehet sikeres. Tehát en nyiben lehetett egy kicsit azt érezni, hogy ennek van program íze, mert nem vagyunk ehhez hozzászokva. Néhány magasabb ívű gondolat, az ember máris felkapja a fejét, és azt mondja: na igen, valahogy így kellene gondolkodnunk. Tehát ennyiben én is éreztem e nnek a levegőjét, és nem titkolom, hogy büszke vagyok, és arra gondolok, hogy harminc év múlva majd el fogom