Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 15 (97. szám) - A Magyar Köztársaság hosszú távú fenntartható fejlődésével kapcsolatos tervezési, és egyeztetési folyamat feladatairól szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP):
1395 az a civil világ, az a szakmai háttér, amely itt fel van sorolva az önkormányzatoktól a Tudományos Akadémián keresztül az egyházakon, kamarákon át a szakszervezetekig és a munkaadói szervezetekig, sok mindenki bevonása, beleértve társadalmi szervezeteket is. Csak ne akarjuk ezzel azt hinni, hogy ez önmagától majd működni fog. Itt valóban kell egy szakmai működtető háttér, mert a társadalmi szféra erre úgy önmagában véve alkalmatlan. Érdekes megközelítése volt a vitának is, meg talán az előter jesztésből is ez olvasható ki, hogy egy ügyet, amelyet kétféleképpen lehet megközelíteni, abból nem a hagyományos formát követi, vagyis nem a környezet óvását, a természet és a környezet védelmét, féltését helyezi előtérbe, hanem pontosan úgy közelíti meg, hogy ahhoz, hogy a környezet egy védett állapotba kerüljön, ahhoz, hogy a fenntartható fejlődés feltétele meglegyen, egy ezzel harmóniában élő társadalomra van szükség. Vagyis a társadalmat akarja alkalmassá tenni arra, hogy a környezetet megóvja, megvédj e abban az állapotában, amire nekünk nagyon sokáig szükségünk lenne rá, ehhez pedig a társadalmat alkotó részeknek az összhangjára van szükség. Tehát nem a környezetet, a természetet bontja részekre, hanem a társadalmat bontja részekre, és ebben próbál egy olyan összhangot létrehozni, ami aztán az eredményt garantálja, létre tudja hozni. Ez nem lehet kevés kiválasztott feladata. És ezt is üzeni egyébként ez a határozat. Nem lehet belőle direkt módon kiolvasni, de meg kell ebben ezt találnunk, hogy ne higgyü k azt, hogy ez kevés kiválasztott feladataként megoldható, ez egy társadalmi léptékű, szakmai és politikai összhangot igénylő lecke lesz. Sokféle megközelítésben hangzott el az az öröm, hogy itt most végre felül tudtunk emelkedni azokon a politikai elkötel ezettségeken és tagozódásokon, amelyekből ez a parlament végül is létrejött. Én azt a kifejezést használom, hogy legyen a fenntartható fejlődés megteremtésének és megőrzésének ügye azon szent tehenek egyike, amelyik mellett képesek és készek vagyunk felsor akozni, és amit, ha úgy tetszik, váltóbotként át lehet adni a mindenkor létrejövő parlamenteknek és a mindenkor létrejövő kormányoknak. És ez nem gyengülő formában menne vagy mehetne tovább, hanem egyre erősödőben. És ebben van valamennyiünk felelőssége. K öszönöm szépen. (Taps.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Szanyi Tibor, az MSZP képviselője következik felszólalásra. Öné a szó, képviselő úr. DR. SZANYI TIBOR (MSZP) : Nagyon szépen köszönöm a szót, a lehetőséget, tisztelt elnök úr. Tis ztelt Országgyűlés! Az eddigi felszólalások során igyekeztem jegyzetelni, és egy érdekes dolog tárult elém. Ennyi beszédben ennyiszer azt a szót, hogy “új”, még nem hallottam ebben az Országgyűlésben. Tisztelettel meggratulálom azokat a képviselőtársaimat, akik valóban veszik azt a bátorságot, hogy a mai avítt politika vérgőzös hangulatában is az újról merjenek gondolkodni. Igen, ez a bizonyos új, amit gondolkodásmódnak is leírtak sokan, akadémiai kifejezéssel harmonikus gondolkodásnak is lehet mondani, ez a valami új most nagyon izgalmassá kezdett válni számunkra. Nekem mindenképpen felemelő, hogy amikor nem a múlt vagy a jelen dolgával foglalkozunk, hanem úgy tűnik, hogy végre valami igazi feladat mutatkozik a horizonton, akkor a parlament tud közös hangon beszélni, még ha vitatkozva is persze, de alapvetően egyazon cél érdekében tesz valamit. Engedtessék meg nekem, hogy én azért pár jó szót szóljak, nemcsak az előterjesztőkről, hanem egy, magában a határozattervezetben is nagyon fontosnak megemlített partn erről, a kormányról. Fodor miniszter úr, köszönöm azt az odaadást és figyelmet, amit ön tanúsított, illetve gondolom, még sok más munkatársa van, aki ezt az ügyet tényleg megmozdította a kormányzaton belül, és nekem meggyőződésem, hogy az eredmény sem fog elmaradni.