Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 18-ai ülésén elfogadott, a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvény záróvitája és zárószav... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - MÁRTON ATTILA (Fidesz):
130 Márton Attila képviselői indítványa között, az, hogy az egyiket a múltkor megszavazta a többség, a másikat meg nem. Ugyanolyan képviselői módosító javaslatokat nyújtott be a Fidesz több tagja a múltkor, amikor az Országgyűlés előtt volt a téma; ugyanolya n előkészítettségű - ugyanúgy a saját kistérségét, a saját települését bármilyen logikán, de mégiscsak a maga szakmai érvei mellett egy kistérségi logika megváltoztatását támogató vagy kezdeményező - képviselői javaslatokat nyújtottak be mind a két oldalró l. (21.50) Hadd hangsúlyozzam, nem kettő, nem három volt ilyen, hanem több tucat. S ebből mindössze kettő lett, amit az Országgyűlés többsége elfogadott, mindössze kettő. Ezzel együtt hadd tereljem vissza a szót a sunyi vagy éppen a nyílt és bátor képvisel ői magatartás után a tartalomra. A kormány semmi másról nem beszélt ebben a kérdésben, bár egyetlenegy fideszes sem említette meg ezt a maga hozzászólásában, mint hogy a helyi közszolgáltatások színvonalának emeléséről szól az a történet, amiről most az Or szággyűlés dönt (Felzúdulás a Fidesz soraiban.) , a helyi közszolgáltatások színvonalának emeléséről (Felzúdulás a Fidesz soraiban. - Kósa Lajos: István, ez tényleg nem jutott az eszembe! - Az elnök csenget.) , merthogy kötve hinném, hogy Debrecen város polg ármesterét csupán a kistérségi lét és a kistérségi központ vezetői, polgármesteri tisztsége izgatná, mintsem valószínűleg ő is azon gondolkodik, mint ahogy Szeged vagy a többi nagyváros, hogy a kistérséggel együtt miképpen tudja a debreceniek és a térségbe liek közszolgáltatásai színvonalának az emelését elérni. Hölgyeim és Uraim! Csak három adat: a megjelölt határidőre 58 kezdeményezés érkezett be. Ebből 41 átsorolási, 14 új kistérségalakítási kérelem, 35 település más kistérséghez történő átsorolását java solták a kezdeményezők, valamint 6 új kistérség létrehozását támogatták. Mindezeken túl volt névváltoztatási, székhelymegváltoztatási kérelem. Hosszú hónapok előkészítettsége után nekem nincsen más dolgom a kormány nevében, mint megköszönni a kistérségek együttműködését, megköszönni a saját szakapparátusunk előkészítő munkáját, és felhívni arra a köz figyelmét, hogy két kistérség esetében maradtak vitáink, és az elmúlt fél órából látszik, hogy ezek is inkább politikai természetűek, mintsem szakmaiak. Köszö nöm a képviselők, ellenzéki és kormánypárti képviselők, a kistérségek és a szakma munkáját ahhoz, hogy összességében a kitűzött célnak megfelelően egy jó törvényt fogadhatunk el együtt, úgy, hogy nem volt egyetlenegy sunyi magatartású képviselő sem, csupán jó szándékú módosító indítványokat megfogalmazó képviselő, akár jobbról, akár balról. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm szépen. Kettő percre megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz. (Mora j az MSZP soraiból.) MÁRTON ATTILA (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hát, világosan látszik, hogy a kormány hogyan gondolkodik ma Magyarországon a kistelepülésekről. Tisztelt Államtitkár Úr! Kósa polgármester úr az elő bb világosan elmondta, hogy egyébként a kistérség szerkezete milyen, milyen a közszolgáltatások minősége. El sem lehet egyenes úton jutni egyik településről a másikra a nevezett derecskelétavértesi kistérségben. A képviselői magatartásról pedig csak annyi t, hogy amikor ez a bizonyos módosító javaslat, az inkriminált módosító javaslat beérkezett, 11 település polgármestere írt levelet az önök frakciójának is, Hajdu Attila képviselő úrnak is, hogy vonja vissza azt a módosító javaslatát, amellyel az előzetes megegyezést totálisan szétzilálta, és teljes egészében az önkormányzatok akarata ellen van. No, ennyiben veszik önök komolyan az önkormányzatok véleményét, ennyiben veszik komolyan ma Magyarországon a demokráciát, és ennyire számít önöknek az önkormányzato k véleménye!