Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 9 (96. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - MOLNÁR ALBERT (MSZP):
1244 hogy az adózó közzéteheti annak az adóigazgatási szervnek, adóhatóságnak a nevét, székhelyét, telefonszámát, egyéb azonosítóit, amelyek neki 180 napon túl a túlfizetésével nem számolnak el (Domokos László tapsolva: T eljesen jó! Ez egy demokrata!) , nem vezetik át és nem írják jóvá. Miről is van szó? Arról van szó, hogy a nyilvánosság nagyon fontos erő, és ennek mind a két irányban illik és kell mozdulnia. Ha azt szeretnénk, hogy a feketegazdaság ellen küzdjünk, akkor l együnk partnerek ebben, tekintsük partnernek az adózókat. Higgyék el, hogy ez is egy jó megoldás lehet az ellenzék általi adócsökkentési javaslatok mellett, vagy mondjuk, helyett. Vita alakult ki a szakmai bizottságokban arról, hogy elégséges és megfelelő eszközökkel küzdünke a feketegazdaság, a szürkegazdaság vagy az alternatív gazdaság ellen. Nos, nyilván nem elégséges az az eszköz, amivel eddig küzdöttünk, hiszen van feketegazdaság. Megmondom őszintén, nagyon megtisztelő dolog, ha a haszontalanabbik ell enzéki párt nyitószónoka átveszi az én szófordulatomat, történetesen azt, hogy az adóiskola I.ben is megbukna egypár olyan javaslat, amely a közbeszerzések során a fővállalkozóra, na meg az ajánlatkérőre tolja át az adóbeszedéslevonás édessavanyú terhei t. Itt nem a copyrightról van szó, alelnök úr, és nem a szerzőség a fontos kérdés, hanem a jogállamiság alapelvei. (Domokos László: Így van!) Én azt gondolom, nem lehet a nyertes ajánlattevőre olyan feladat megoldását terhelni, amelyet az állam maga sem tu d megoldani vagy nem tud jól megoldani. A szerencsétlen kézzel megválasztott javaslatok nem jók az államnak, nem jók az adózónak, nem jók az állampolgárnak, de nem jó a feketegazdaság elleni küzdelemben sem. Javaslatot fogunk kidolgozni a hétvégéig arra, h ogy hogyan kellene ezt az ügyet kezelni, mert nyilván adózni kell. Ha az állam pénzének az elköltéséről van szó, arra fokozottabb figyelmet kell fordítani, olyan megoldást kell találni, amelyik mindenki számára, legalábbis a normálisan adózók számára megny ugtató megoldás. Végezetül, ha telekspekulációk, illetékelkerülési technikák és telekspekulációk ellen szeretnénk küzdeni, akkor tegyük ezt okosan. Mire gondolok? A törvényjavaslatban megfogalmaztuk, hogy ne lehessen az építési telkeknél elkerülni az illet ék fizetését azzal, hogy történetesen egy több hektáros területre valaki egy 50 négyzetméteres épületet épít, majd megosztatja a területet - máris mentesült az illetékfizetés alól. Kell ellene küzdeni, de úgy, hogy a babát ne dobjuk ki a fürdővízzel együtt . Olyan beépítési mértékhez kötött arány szerepel a törvényjavaslatban, amely egész egyszerűen emberek tízezrei számára szüntette volna meg az eddigi illetékmentességet. Módosító javaslatot készítünk a kollégáimmal, mert nem célszerű valóban, ahogy az előb b említettem, a fürdővízzel együtt a babát is kiönteni. Bizonyos mértékeket meg kell tartani. Azt gondolom, hogy ha a beépíthetőség, a maximális beépíthetőség, mondjuk, 202530 százalékában állapítjuk meg azt a minimális hasznos alapterületet, amely menté n beáll az illetékmentesség, akkor bizonyosan meg tudjuk fogni a telekspekulánsokat, viszont az is bizonyos, hogy nem fogjuk bántani az eddig szerzett jogokat, és nem fogunk állampolgárok tízezreinek kellemetlen perceket okozni. Biztos, hogy szükség lesz m ajd egy átfogó, fele ekkora terjedelmű adóreformra. Egészen biztos, hogy egy olyanra, ahol az adózókat partnernek tekintjük. Ez még nem az a lépés, de egy jó lépés, ezért én a törvényjavaslat elfogadását mindezek mellett javaslom. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra következik Molnár Albert, az MSZP képviselője. Parancsoljon, öné a szó. MOLNÁR ALBERT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képvis előtársaim! A kulcsszó a versenyképesség javítása, a gazdaság kifehérítése, az egyszerűsítés, és nem adóreformról beszélünk, mint ahogy ezt valamennyi képviselőtársunk elmondta, hanem egyszerűen az élet által hozott változások vannak átvezetve az adótörvén yeken.