Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 27 (52. szám) - A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DEMENDI LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
560 esetében messzemenőkig biztosítva legyen a jogorvoslat lehetősége, és ezzel egy átlátható és stabil rendszert próbál kiépíteni. A magyar jogban a hatóság általában azt a szervet jelenti, ami a közigazg atási hatósági eljárás szabályai szerint működik, az európai uniós megfogalmazásban pedig azt az állami szervet, amelyik bizonyos feladatokat lát el. Az illetékes hatóság és az irányító hatóság ebben a törvényjavaslatban nagyon erős jogosítványokkal rendel kezik, viszont a felelőssége is elég világos és egyértelmű. A felelősség a hozzárendelt eszközrendszerrel működőképes. Egyik oldalon tehát a felelősök pontos megnevezése áll, a másik oldalon a felelősséggel együtt járó eszközrendszert hozzárendelve, biztos ítva. Annak érdekében, hogy bizonyos operatív kérdéseket is tudjunk rendezni, az irányító hatóság egyes kérdéseket közleményben is ki tud adni, amelyek alapvetően állampolgári jogokat nem érintenek. Így tehát a közleményben történő szabályozás megjelenése rendben is van. Új helyzet állt elő azzal, és a jogalkotói szándék is erre irányul, hogy az illetékes hatóság és az irányító hatóság két olyan európai uniós szervezet, amely végül is, mondom nagybetűvel: Hatóság. A bonyolultnak tűnő intézményi struktúra, a mit végül is nekünk a három alap esetében működtetni kell, az európai uniós döntéshozatali mechanizmusból adódik, ahol a különböző szervek eltérő viszonyrendszerben vannak egymással. Ezek után nézzük meg azt, hogy melyek azok az ismérvek, melyek azok a kör ülmények, amelyek indokolják egyáltalán a törvényi szintű szabályozást. A teljesség igénye nélkül egy kis összefoglalás. Az egységes szabályozás stabilitása az, ami feltétlenül indokolttá teszi a törvényi szabályozást, mert ez biztosíthatja az expozéban is hallott új feltételrendszerhez való alkalmazkodást, a végrehajtás intézményrendszerének akkreditációját, az informatikai rendszer kiépítését. A változások olyan mértékűek, hogy a korábbi, 2003. évi LXXIII. törvény helyett egy új törvény lép hatályba, és e z is a törvényi szintű szabályozást teszi indokolttá. Az egységes eljárás döntően csak a közigazgatási hatósági eljárási törvény keretei között, attól néhány esetben eltérve, ami a közös agrárpolitikai szabályozásból adódik, valósítható meg, tehát itt is t örvényt érint ez a szabályozás. Számos hasonlóság fedezhető fel, és további törvényt érint, amikor az adózás rendjéről szóló törvényt említem, és az eltérés itt is a közösségi szabályozás garanciarendszeréből adódik. Tehát a nemzeti jogrenddel való összhan g csak törvényi szinten teremthető meg ezáltal. A közösségi előírások végrehajtása, az integrált informatikai adatbázis felállítása, a későbbiekben majd a keresztmegfelelés rendszere miatt is szükséges az adatbázisok felállítása, működtetése és más adatbáz isokkal való összekapcsolása, valamint adott esetben, amelyre sor kerülhet, a személyes adatok EUszervek felé történő továbbításának jogi garanciáit kell megteremteni, ezért is indokoltnak látom a törvényi szintű szabályozást. Az intézkedések végrehajtása operatív és hatékony irányítást igényel. Tehát a közreműködő szervek irányítási, felügyeleti jogosítványainak egyértelmű meghatározása szükséges, amelyek alapvető jogok gyakorlását érintik, ez is a törvényi szabályozást teszi indokolttá. A titokvédelmi re ndelkezéseken belül olyan szakmai specialitások vannak, amelyek önálló kezelése szintén a törvényi szabályozás mellett szól. A mezőgazdasági vagyonértékű jogokra vonatkozó szabályozás megteremti az összhangot a speciális szakmai feltételek és a polgári tör vénykönyv rendelkezései között. Mivel különösen az egységes támogatási jogosultság várhatóan 2009ben történő bevezetése több mint 200 ezer gazdaságot fog érinteni Magyarországon, a vagyonértékű jogokra vonatkozó szabályok alapvető jogokat érintenek. E ren delkezések fogják az alapját képezni egy később elfogadandó olyan törvénynek, amely nemzeti hatáskörben fogja szabályozni azt a kérdést, hogy a támogatási jogosultság átruházása milyen feltételek mellett valósítható meg. Tisztelt Országgyűlés! A rendelteté sszerű joggyakorlás érvényesülése feltételezi, hogy az érintett felek egymással együttműködnek, egymás részére a szükséges tájékoztatást megadják. Ezen alapelv figyelembevételével kerül felállításra az a tanácsadói hálózat, amely az ügyfelek részére nyújt segítséget. Külön ki kell emelni azt a jogalkotói szándékot, miszerint az egyes intézkedésekben való részvétellel összefüggő információkat az azokhoz való egyenlő hozzájutási lehetőségek mellett kell