Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 14 (83. szám) - A két politikai vita időkeretének ismertetése: - „A második Gyurcsány-kormány első éve” című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
4258 bízom benne, hogy talán kevesen ismerték fel ezt a fo rdulatot; tabuk trónfosztása és az ész trónfosztása. A kormány népszerűsége persze nagyon is lecsökkent; tudjuk, és noha vártuk, de nem örülünk neki. De mintha az esztelen politikának, az ész trónfosztását mutató módszereknek sem volna igazán többsége. His zen a cirkuszokkal szembeni ellenállás, a kalandor puccskísérletek elutasítása a józan ész diadala volt. Azt mutatta, hogy az országban többségben van a ráció és kisebbségben az indulat; többségben a felelősség és kisebbségben a felelőtlenség. Ez az új töb bség valójában, politikai meggyőződéstől függetlenül. De ennek ellenére a politikai palettán mégiscsak látszik egy ezzel ellentétes veszélyes törekvés; nem a kormányra veszélyes, hanem az országra veszélyes. Ezt a törekvést nem a tabuk trónfosztása, nem va lamiféle ésszerű politikai játszmára való törekvés jellemzi, hanem éppen az említett ész trónfosztása. Az ész trónfosztása maga a politikai radikalizmus; az indulatos, radikális, olykor szélsőséges politika, amelyet az egymásnak ellentmondó esztelen ígéret ek, lebutított jelszavak, a fanatizmus és a demagógia kísértése jellemez. Ez a folyamat, az ész trónfosztása a radikális politikában az értelem helyett a vakhitre és a rajongásra apellál. A politikai vitákat hitvitákká teszi. A táborok közti természetes kü lönbséget vallásháború méretűvé növeli. Pedig a kampányok idején már az is éppen elég bajt okozott, hogy voltak, akik a hitet és a vallásgyakorlást próbálták meg átpolitizálni, meggyőződésem szerint éppen a hívő embereket sértve meg ezzel legjobban. De leg alább ekkora baj, amit most láttunk: ha a politikából próbálnak valláspótlékot csinálni, mintha igazhitűek és elpusztítandó eretnekek, Isten szolgái és a sátán ügynökei harcolnának egymással Magyarországon. A valláspótlékká tett politikában a “hiszem, mert lehetetlen”, a “Credo quia absurdum” tanítása már nem az egyházatyák vallásfilozófiai intelme, hanem politikai parancs. El kell hinni, hogy bevételcsökkenéstől kiadásnövelés várható. El kell hinni, hogy a gazdasági törvények helyett a ráolvasások segítene k. El kell hinni, mert abszurd. A valláspótlékká tett politikában a racionális érveket politikai átkok és babonák, a politikai cselekvést pedig szómágia és ráolvasás helyettesíti. Ez a politika, ez a gyakorlat a párthívektől kivétel nélkül vakbuzgó hitet k övetel. A belső kritikát vagy a dogmáktól eltérő gondolkodást nem tűri. Ilyenkor következik a hívők közösségéből való kiátkozás, noha ma már a középkorinál modernebb eszközzel zajlik, mondjuk, a Magyar Nemzetben megjelenik egyegy cikk például a gyanúba ke veredett Schmidt Mária vagy Áder János ellen. A valláspótlékká tett politikában persze vannak közös rítusok és hatásos jelképek is, sőt kezdő pártkatonák számára beavatási szertartások. Utóbbiak része néhány, a parlamentben is viselhető feliratos Fidelitaspóló; vagy egyegy durva támadás rituális ismételgetése szerencsétlen fiatal politikusok szájából, olyan szövegeké, amit a felnőtt politikusok azért már mégis restellnének elmondani. Nem az a baj, hogy a radikális jobboldal politikájában sok az érzelmi el em. Ezt még néha irigylem is tőlük. A baj az, ha a politika egészéből valláspótlékot, a politikai kultúrából kultuszt csinálnak. Az effajta politikában tényleg az ész trónfosztásának veszélye sejlik fel. Helyette a vakbuzgóságot, a fanatizmust és az indula tot emelik trónra. Ha választani kell, akkor már inkább választom azt a másik trónfosztást, az igazságtalanságok, a rossz tabuk, a rossz hagyományok, az illúziók trónfosztását, amire az elmúlt évben törekedtünk. Ezt vállaljuk. Mondhatnám újra: bevállaljuk, bevállalom. Bevállaljuk baloldaliként is. Mert mindez számunkra akkor vállalható, ha a sok változás mögött kitapinthatók a baloldal értékei, a társadalmi összetartozás, a szolidaritás, a magunkért és a másokért viselt felelősség, a harc az esztelen megkül önböztetések és a kiváltságok ellen. Ezt keressük és ezt akarjuk a reformokban. Nem saját hősiességünk szobrát keressük. Isten mentsen attól a magatartástól, amelyben fontosabbak a hősi pózok, mint maguk a megoldandó problémák, amely a reformokban saját bá torságpróbáját és nem az
