Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 14 (83. szám) - A két politikai vita időkeretének ismertetése: - „A második Gyurcsány-kormány első éve” című politikai vita - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
4254 Mondta valaki, hogy kötelességük ezt megtenni? Nem mondta senki. Ez az igazi igazságtalanság, kérem szépen, nem a 300 forintos vizitdíj a magyar egészségügy morális fertője, hanem annak elhallgatása, hogy - azt hiszem, 2005ös adatot fogok mondani - az egészségügyre fordított összes kiadásnak csak a háromnegyedé t fedezte a járulékbevétel; hogy a magyar emberek azt hiszik, hogy ők kifizették az egészségügyi szolgáltatást. Dehogy fizették ki! Csak fizetnek érte. De mondják, melyiküknek ad a boltos 200 forintért oda egy olyan asztali bort, ami egyébként 250be kerül ? Lehet azzal érvelni a pénztárnál, hogy de hát fizetek érte? Azt mondja a legegyszerűbb pénztáros is a vegyesboltban, hogy “de hát Józsi bácsi, nem fizetni kell érte, ki kell fizetni!” Ki kell fizetni! A képviselő kollégák megszavazták azt a törvényt, ame lyben eldöntöttük, hogy az egészségügyre mennyi pénzt fordítunk. Érdekes módon, éveken keresztül azt mondták, hogy miért nem tartatjuk be, hogy ne költsük túl 100200 milliárddal. Mit gondoltak? Hogyha be fogjuk tartani a kiadási előirányzatot, annak nem l esz az a következménye, hogy bizony át kell alakítani a szolgáltatás egész világát? Hogy a magyar egészségügyben nem folytatható az a mód, hogy az ingyenesség illúziójától is hajtva úgy lehet be- és kisétálni az egészségügybe, mint egy olyan vegyesboltba, ahol az ember tetszése szerint veheti le a polcról a termékeket, bele a kosarába, és fizetés nélkül lehet távozni? A magyar egészségügy ezt az illúziót építi. Ez az igazi probléma, ez az igazi gond. Arról szinte senki nem beszél, hogy mennyire fontos a ház iorvosok sokaságának, hogy ebből a vizitdíjból átlagosan 200 ezer forint havi jövedelmük lesz. Nem kevés pénz az, kérem szépen! Magyarországon alig 80 ezer forint az átlagos nyugdíj. A háziorvosok eddigi járandóságukon felül havonta átlagosan 200 ezer fori ntot kapnak; övék lett a pénz. Kell nekik? Általában azt gondolom, hogy igen. És ezt kellett ahhoz tenni, hogy aztán majd többet is kérhessünk tőlük; ha lehet, akkor ne egyszerűen továbbküldjék a beteget, hanem ott gyógyítsák meg. Ezek fontos dolgok. Nem l ehet Magyarországon szó nélkül tűrni azt, hogy miközben 50 százalékkal több ágyat tartunk fenn, mint Európában általában, eközben kevés a modern diagnosztikai berendezésünk. Ugyanakkor borzasztóan szeretünk műteni. Magyarországon majdnem kétszer annyi a mű téti napok száma, mint Európában. Ennek legalább két oka van. Ha befektetnek és megműtenek, több paraszolvenciát kapsz, minthogyha ambulánsan ellátnak. Világos az érdekeltség. De világos a tekintetben is, hogy ha befektetnek, akkor a társadalombiztosítástó l is több pénzt kapsz, minthogyha ambulánsan ellátnak. És tudják, mire jó még a 300 forint? Hogy legalábbis korlátozza azt a teljesen elterjedt gyakorlatot, hogy bár három napra feküdtünk be, de öt napról állítanak ki a végén számlát. Akinek a végén hozzá kell tennie a maga kis 300 forintját, az azt mondja a végén a doktor úrnak vagy az asszisztensnek, hogy doktor úr, ne haragudjon, én nem öt napig voltam, csak háromig, és háromszor 300 forint, az csak 900 és nem 1500. Érdekeltté vált a beteg, hogy őrizze a saját pénzünket, és nemcsak a 300 forint ám az ő pénze, hanem a tb pénze is az ő pénze. Ez mind benne van az egészségügyben. Mondják, egyetlenegyszer itt, ebben a parlamentben volt módunk ezt megvitatni? Ó, nem! A magyar nemzet üdvéért nagyon sok szót hal lottam, a 300 forintokért hatalmas nagy könnyeket hullajt az ellenzék egy része, az egészségügyet torzító gyakorlat sokaságát meg sem említi. Tehát mi a felelős politizálás, kérem szépen? Tényleg azt szeretnék, hogy olyan tempóban növekedjünk, mint Szlovák ia? Azt hallom, mostanában Szlovákia a példa. De mondják, elmondjáke a szlovák példa másik felét? Azt is, hogy ahhoz, hogy Szlovákia ilyen tempóban növekedjen, ahhoz a miénknél majdnem harmaddal kevesebbet érnek a nyugdíjak; nálunk átlagosan 80 ezer, ott átlagosan 60 ezer. Mondják, elmondják azt is, hogy harmadával kisebb a családtámogatás? Elmondják? Nálunk 12 800 forint egy főre vetítve, ott 4 ezer forint a családtámogatás. Mondják, elmondják azt is, hogy Szlovákia versenyképessége mögött ott van, hogy M agyarországon az átlagjövedelem, az átlagbér 25 százalékkal magasabb, mint Szlovákiában? Ez ugyanis mind hozzátartozik ehhez a kérdéshez.
