Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - A rendőrség morális válságához vezető kormányzati döntéseket, intézkedéseket, mulasztásokat és ezek körülményeit vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája - A felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár:
4152 Azt hiszem, hogy néhány olyan kérdésre érdemes kitérni, amely részben itt ma a részletes vitában, részben korábban a vita kapcsán, illetve módosító indítványokban megjelent, és fontos emlékeztetni rájuk, különösen azért, mert úgy érzem, hogy ezekben olyan jav aslatok születtek, amelyeket valamilyen módon be lehet majd építeni a törvényjavaslatba. Az első ezek közül arra vonatkozott, hogy több képviselőtársunk kezdeményezte azt, hogy az állami és a nem állami felsőoktatási intézmények között kerüljünk el minden indokolatlan különbségtételt, akár a hároméves megállapodás megkötésének lehetőségéről van szó, akár arról, amit itt most képviselőtársaink a részletes vitában is mindkét oldalról említettek, hogy legyen világos az az elv, amely szerint a hallgatók után já ró finanszírozáshoz minden intézmény egyforma jogon, egyforma lehetőségekkel jut hozzá, vagy éppen az a javaslat, amely arra irányult, hogy a szenátusok esetében vegyük figyelembe azokat a specialitásokat, különlegességeket, amelyek a nem állami intézménye ket határozzák meg, és ne kössük gúzsba az intézményeket fölösleges szabályokkal. (23.20) Ilyen javaslatok azok az elképzelések, amelyek arra vonatkoztak, hogy hogyan lehet jobb megoldásokat találni a pénzügyi garanciák tekintetében. Itt van olyan típusú m egközelítés, van olyan típusú korlát, amelyikhez tartani kell magunkat, mert a képviselőtársaim azt mondják, hogy mi a garancia, mi az, ami biztosítja azt, hogy ezek a hároméves megállapodások megvalósulhatnak, és mi a garancia arra, hogy az a támogatásnöv ekedés, amelyik a törvényjavaslatban a felsőoktatás egészére vonatkozik, ez megvalósulhat. Én azt gondolom, hogy éppen az, hogy reális, kiszámítható, világos pályát teremtettünk e mögé a költségvetési finanszírozás mögé, ezt a képviselőtársaim is ismerik, és ez a fajta finanszírozási pálya egy szinten tartást, egy óvatos reálértéknövekedést tartalmaz az állami finanszírozás oldalán. Az egy más kérdés, hogy abban van köztünk vita továbbra is, hogy szükség vane arra a bevételre, amit a képzési hozzájárulás jelent az intézmények számára - szerintünk szükség van erre is a minőségi fejlesztéshez. De most ezt a törvényjavaslat erről nem szól, és hál’ istennek a vitát sem vitte el ez a nem mindig termékeny megközelítés és nem mindig termékeny vita. Vannak olyan ü gyek, ahol talán indokolatlanok a félelmek, ide tartozik a gyakorlóiskolák kérdése, hiszen a gyakorlóiskolák esetében teljesen helyénvaló az, hogy aki a szolgáltatást megrendeli, az viselje a költségeket is. Magyarán szólva, hogyha a költségeket az állam f edezi kiegészítő normatívával, többletnormatíva vállalásával, akkor valamifajta korlát legyen abban, hogy mihez, hova, kinek adja oda ezt a fajta támogatást. Én azt gondolom, hogy ott az egy indokolt megközelítés, amelyik azt mondja, hogy az oktatásért fel elős miniszternek van abban feladata, hogy ennek a kiegészítő támogatásnak a mértékét meghatározza, különösen akkor, amikor mindannyiunk számára ismert az, hogy a bolognai reform következtében és az oktatási pálya, sajnos, csökkenő, remélem, csak rövid táv on csökkenő felvevőképessége miatt bizony a tanárképzésbe kevesebb diákot célszerű beengedni a következő években, mint ahányan ma a tanárképzésben részt vesznek. Végül hadd szóljak arról, hogy hogyan függnek össze - hiszen ez egy fontos vitakérdése volt en nek a részletes vitának is - a különböző intézkedések. Azt mondja a képviselő asszony, hogy nem lehet, hogy csak a piac irányítsa a felsőoktatásban akár a hallgatóknak a mozgását, akár a pénzügyi folyamatokat, és ebben egyetértünk. Hozzáteszem: az sem felt étlenül helyes, hogy kizárólag csak a hallgatók választása hozza meg ezeket a döntéseket. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy a hallgatók választásának jóval nagyobb lehetőséget kell adni, mint ma, hiszen hogyha azonos képzést hirdet meg két intézmény, azonos a lapszakot mondjuk, akkor számunkra az a természetes, hogy a hallgató válassza meg azt, hogy melyik intézményben veszi igénybe ezt a szolgáltatást, és a hallgató bizony vigye magával azt a forrást, azt a pénzt, ami ehhez a képzéshez szükséges.
