Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 11 (81. szám) - Varju László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Indulnak a vidékfejlesztési projektek a LEADER-program keretében” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - VARJU LÁSZLÓ (MSZP):
4062 előtt szóba hozta - nem kaptam ilyen értelemben választ. Megkérdeztük azt az újságírót, aki a cikket írta - nem adott a kérdésre választ. Ettől kezdve én csak azt tudom elmondani, hogy az APEH végzi a vizsgálatait a maga eljárási rendje szerint. De most szeretném itt, a nyilvánosság előtt is nagyon határozottan visszautasítani mindazokat a feltételezéseket, miszerint bárki bármilyen ügyben az APEHnek e kormányz ati ciklusban, illetve az azt megelőzőben politikai alapon utasítást adott volna. Hangsúlyozom, hogy ilyenre nem került sor. Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy olyan típusú vizsgálat, amire utaltak a nyilvánosságban… (Moraj és közbeszólások a Fidesz sora iból.) Bocsánat, itt pénteken elhangzott valami a nyilvánosságban, amit, azt gondolom, itt helyre kell tenni. Ilyen típusú utasítás nem történt, nem került ilyenre sor, éppen ezért tudtam elmondani, hogy melyek azok a vizsgálatok, amelyeket lefolytattak. H angsúlyozom még egyszer: a nyilvánosságban hírbe hozott cégeknél ilyen típusú vizsgálatról nem tudok. Az egyik cégnél valóban van egy olyan vizsgálat, amelynek eredményeképpen feltehetően, azt mondja, hogy: foglalkoztatottak bejelentésére irányuló vizsgála t során bejelentés elmulasztása miatt 50 ezer forint mulasztási bírság, valamint 12 napos üzletbezárás van folyamatban egy érintett cégnél, olyan értelemben érintett cégnél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , hogy hírbe hozták, ho gy talán az is lehetett. Én nem tudom megmondani, hogy ki hol fogyasztott, és ki hol, mit fizetett. Miután felmerült a dolog, azt gondolom, hogy a kormány egy tagja a nyilvánosság elé is állt (Az elnök ismét csenget.) , szerintem ettől kezdve másra nekünk m ódunk nincs. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Nem szeretném, ha a miniszterek és államtitkárok iránti elfogultsággal vádolnának meg, amikor a hosszú túllépéseket szó nélkül tűröm - ezért szóvá is teszem. (Derültség.) Varju László (MSZP) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Indulnak a vidékfejlesztési projektek a LEADERprogram keretében” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Varju László, az MSZP képviselője, kérdést kíván fe ltenni a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek: “Indulnak a vidékfejlesztési projektek a LEADERprogram keretében” címmel. A miniszter úr nevében az államtitkár úr kíván válaszolni. Elfogadja, képviselő úr? (Varju László: Igen, köszönöm szépen.) Öné a szó. VARJU LÁSZLÓ (MSZP) : Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Európai Unióban a ’90es évektől kezdve felismerték a fenntartható helyi fejlődés jelentőségét, figyelembe véve a térségek kö rnyezeti, gazdasági, szociális és kulturális adottságait is. Ennek keretében új fejlesztési módszerek kerültek kidolgozásra, s a helyi közösségeket is bevonták a megoldás keresésébe. A hagyományos fejlesztési politika átalakítása érdekében született meg az Európai Unió LEADERprogramja. A program új alapokra helyezte a fejlesztést: az adott térség fejlesztési stratégiáját az abban részt vevő önkormányzatokból, térségi vállalkozásokból, civil szerveződéseiből megalakult helyi akciócsoportok állítják össze az ott élők bevonásával. A program sikerességét mutatja, hogy megvalósítása során az EU területén az 1991es indulástól napjainkig több ezer vidéki térségben több százezer munkahely teremtődött.