Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 6 (80. szám) - Az ülésnap megnyitása - A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2001. évi LVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Mandur László): - DR. HARGITAI JÁNOS, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
3972 A másik, jobban mondva most már a harmadik funkciój a a törvénynek, amiről az államtitkár úr is beszélt, hogy a jogharmonizáció folyamatát is segítse elő, és így a hitelnyújtás szabályainak megváltoztatásával, pontosításával megfelelünk annak az elvárásnak, amelyet velünk szemben az Európai Unió támasztott. Megnyugtató, hogy ahogy eddig minden ilyen törvény módosítása, ez a módosítás is bírja az Európai Központi Bank támogatását, és összhangban van annak elveivel. Mindezek alapján a költségvetési bizottságban a többség úgy ítélte meg, hogy általános vitára a lkalmas a törvénytervezet, és a szükséges módosítások megtétele után a Háznak elfogadásra javasolja. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Mega dom a szót Hargitai János képviselő úrnak. Parancsoljon! DR. HARGITAI JÁNOS , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvénytervezet kapcsán két kérdés ke rült a látószögünkbe, amiért kisebbségi álláspontot fogalmaztunk meg. Az első kérdéskör: érdekesnek találtuk azt a helyzetet, hogy ugyanaz a kormány majdnem ugyanazzal az indokolással egyszer tett egy valamilyen irányú lépést, most ugyanilyen indokokkal eg y ellenkező irányú lépést tesz. Itt arra kell emlékeztetnem a tisztelt Házat, hogy nemrég módosítottuk ezt a Nemzeti Bankról szóló törvényt, éppen abból a logikából adódóan, hogy akkor Gyurcsány Ferenc úgy látta jónak, hogy a monetáris tanács tagságát nagy ban ki kell bővíteni, társadalmasítani kell ezt a szervezetet, sok külsős tagot kell bevonni, mert ez az európai megoldás. Akkor is vitattuk, hogy így van; most meglepve látjuk ebben az indokolásban, hogy újra ránéztek Európa térképére - mármint amire itt rá lehet nézni , és arra a következtetésre jutottak, hogy nem ez az európai megoldás, hanem az, hogy csökkentik a monetáris tanácsi tagok számát, ráadásul a külsős tagok számát is csökkentik. Ebből világosan láttuk, amit egyébként akkor is tudtunk, hogy k orábban, amikor a törvényt módosították, semmi más cél nem volt, mint az akkori jegybankelnököt, Járai Zsigmondot valamilyen módon bekeríteni, és a monetáris tanács összetételét manipulálva, irányítva a jegybank politikáját, a jegybank monetáris politikájá t befolyásolni. Sajnálattal adtunk annak a véleményünknek is hangot, hogy ezt még az Európai Központi Bank is eltűrte, legalábbis nem lépett olyan módon fel, mint ahogy ezt mi indokoltnak gondoltuk volna, mert akkor is azt gondoltuk, és megerősítve látjuk az akkori gondolkodásunkat, hogy a kormánynak akkor az egyetlen célja volt befolyásolni a monetáris politikai döntéseket, ezt pedig az Európai Unió szerződése - jegyzőkönyvekre lehet itt hivatkozni - értelmében nem tehette. A másik kérdéskör, amit bogozgat tunk, a külsős tagok jogviszonya a Nemzeti Bankkal. Őket egy munkaszerződés köti a Nemzeti Bankhoz, gyakorlatilag hivatásszerűen végzik ezt a tevékenységet. Az a szerződés, tehát az a jogállás, ami létrejön, minden elemében a munkaszerződésre utaló jogállá s, és mégsem ezt honosítja meg a törvény. Nem nagyon kaptunk választ arra, hogy ez miért így honosodott meg. Ezt a gyakorlatot nem most hozza be a törvény, csak mi most tettük kritika tárgyává. Ott racionális magyarázatot erre nem kaptunk, és ebben a két k érdésben egy kicsit más álláspontot képviseltünk, mint a kormány. Megjegyzem, a monetáris tanács tagjai számának lecsökkentésével egyetértünk, ezt most egy racionális lépésnek gondoljuk, csak akkor mondjuk ki azt, hogy politikai célokat szolgált az, amit k orábban tett a kormány. Egy érdekes helyzet fog előállni, mert 2011ig fognak elkopni a jelenlegi tagok ebből a testületből, tehát ez a kormány, ha úgy tetszik, egy olyan bankkal dolgozik együtt, ahol még nagy a monetáris tanács tagjainak a száma, sok a kü lsős tag, és majd az új kormánynak örökül hagynak egy másik helyzetet.