Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - A szak- és felnőttképzést érintő reformprogram végrehajtásához szükséges törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár:
3730 Köszönöm, Kuzma képviselő úr. Mivel több felszólaló nem jelentkezett, a vitát lezárom. Megkérdezem Csizmár Gábor államtitkár urat, hogy kíváne válaszo lni az elhangzottakra. Jelzi, hogy igen. Öné a szó, államtitkár úr. CSIZMÁR GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár : Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, amit Kuzma képviselő úr mondott, hog y szakmai kérdésekben általában igyekszünk kompromisszumokra jutni, és nem az egyszerű politikai matematika alapján eldönteni a kérdéseket. Ellentétben az 19982002 közötti kormányzati ciklussal, amikor még a helyesírási hibák kijavítását is újra beadták a z akkori kormánypárti képviselők, hogy véletlen se ellenzéki képviselő módosító indítványát fogadják el. De nem vagyunk ilyen kicsinyesek, valóban ennél nagyvonalúbban közelítünk az ügyhöz. Mi sem példázza ezt jobban, mint hogy az 52 ajánlási pontból össze sen 18 olyan indítvány van, amit elfogadott a kormány a bizottsági vitákban, és ebből négy ellenzéki. Tehát szó sincs arról, hogy ne fogadtunk volna be ellenzéki javaslatot az eddigi vita során is. Ugyanakkor valóban és kétségtelenül úgy van, hogy egy kohe rens logikát szeretnénk végigvinni a szakképzési és a szakképzési hozzájárulási törvényben. Nevezetesen abból kiindulva, hogy ma Magyarországon 1300 helyen folyik szakképzés, átlagosan 82 fős létszámmal, ez a két adat önmagában jelzi, hogy itt valami vésze sen szétesett, sporadikus rendszerről van szó. Lehetetlen, hogy szakképzésfejlesztési döntéseket 1300 helyen hozzanak meg egy ilyen kicsi országban. Ennek a jelenlegi rendszernek az eredményességét - vagy eredménytelenségét - millió számmal le lehetne írn i. Le lehet írni a szakemberhiánnyal, és le lehet írni azzal, hogy hány és hány ember van, aki a szakképzésből kikerülvén pályakezdőmunkanélküliként kezdte el az életét. Tarthatatlan, ami a szakképzésben van, tarthatatlannak mondják a munkáltatók, a munka erőpiac szereplői, és tarthatatlannak mutatják azok a mutatók, amelyekből az derül ki, hogy pályakezdő fiatalok nem tudnak elhelyezkedni a friss szakképzettségükkel a munkaerőpiacon. Változtatni, lépni kell. E tekintetben ténylegesen koherens a rendszer, m ert mi azt mondjuk, döntsön a szakmastruktúráról alapvetően a piac, a munkaerőpiac. Egy munkaerőpiacot nagyjából regionális értelemben lehet használni, nincs megyei meg kisvárosi meg kistelepülési munkaerőpiac. A regionális munkaerőpiac egy értelmezhető na gyságrend. Akkor tehát azt mondjuk, hogy regionális szinten egy olyan képzési bizottság működjön, amely egyébként épít az eddig létrehozott struktúrákra, amelyeket épp a Fideszkormány idején hoztak létre a fejlesztési pénzek eldöntésére. Erre szeretném az akkor esetleg képviselőként nem dolgozó kollégák figyelmét felhívni, hogy 1998 és 2002 között jöttek létre a regionális képzési és fejlesztési bizottságok, pedig nem is volt struktúra sem alattuk, mégis ők döntötték el a forrásokat az elmúlt esztendőkben is. (23.00) Most ennek az összetételét oly módon változtatjuk, hogy a munkaerőpiac szereplői legyenek többségben, merthogy ők a megrendelők. Merthogy alapvetően ők befolyásolják a szakmaszerkezetet. Ehhez azt mondjuk, hogy aki illeszkedik valamilyen integrációhoz - és ebben többféle változat képzelhető el, ha hozzánézik a közoktatási törvénymódosító csomagot, akkor abból áll össze, hogy itt sokféle változat lehetséges, de mindenképp en valamilyen fokú integrációban egy intézmény részt vesz , akkor hozzájut fejlesztési forrásokhoz, hazaiakhoz és európaiakhoz egyaránt, a fenntartója és nem maga az intézmény, és az allokálja az intézményekre, ahogyan azt szükségesnek tartja. Ez egy olya n szempontból valóban koherens rendszer, hogy azt mondja, fejlesztési döntéseket nem 1300 helyen hozunk, hanem maximum százas nagyságrendben, mert akkor lehet úgy koncentrálni a fejlesztési forrásokat, hogy arra menjen a szakképzés, amerre a munkaerőpiac h ívja, amerre a kimenő oldalon megfogalmazzák az igényeket, követelményeket. Azt gondoljuk, ez eredményesebb struktúra lehet, mint a mostani, amely 1300 helyen hozatja meg a fejlesztési döntéseket, és nincs összefüggésbe hozva a munkaerőpiaci igényekkel. E z a különbség a
