Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. június 4 (78. szám) - Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: - ELNÖK (Harrach Péter):
3655 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek: az M0ás gyorsforgalmi út valóban fontos szerepet tölt be a budapesti agglomeráció, illetve az ország közlekedése érdekében. P ontosan ezért fejezzük be az M0ás gyűrű végigvitelét. Az, hogy a keleti szektor megvalósítása csúszik, megnyugtathatom, képviselő úr, egyáltalán nem annak következménye, hogy a Viadom valamilyen nehéz pénzügyi helyzetbe került. A Viadom likviditási gondja i nem befolyásolják a megvalósítást. A keleti szektor építésén ugyanis a konzorciumnak ez a tagja már régóta nem dolgozik. Ezeket a feladatokat az egyetemleges felelősségre tekintettel a konzorciumban lévő egyéb társak látják el. A köztük lévő munkamegoszt ás vizsgálata nem tartozik a mi felelősségi körünkbe. Nem hátráltatja tehát a likviditási helyzet az M0ás autóút említett szakaszait. A keleti szektor átadási határideje 2007 volt. Az Európai Unió a megváltozott helyzetre való tekintettel elfogadta a módo sítást, mi több, elfogadta, hogy a keleti szektor munkáinak megtakarításából szintén EUs támogatással megépülhessen az M31es gödöllői átkötése, amelynek tervezett befejezési határideje 2009. Ezért a teljes EUkeretösszeggel 2010ben kell elszámolni; nem veszélyezteti a forrást sem. Az M0ás keleti szektor forgalomba helyezése valóban vélhetően átcsúszik 2008ra. Ez a terület kisajátítási problémái miatt az egyes területeken munkára még át nem adott területek miatt történhet meg. Kérem, hogy segítsék a hel yi önkormányzatokat, segítsék a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.t abban, hogy minél gyorsabban a kisajátítandó területek jogosan és jogszerűen kerülhessenek a munkát végzők birtokába. Valamennyi közigazgatási szerv ezen dolgozik. Köszönöm szépen. (Ta ps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Képviselőtársaim! Most szünetet rendelek el. Munkánkat 17 óra 10 perckor folytatjuk. (Szünet: 16.56 - 17.13 Elnök: Harrach Péter Jegyzők: V. Németh Zsolt és Török Zsolt) ELNÖ K (Harrach Péter) : Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Tájékoztatom önöket, hogy a mai napirendet az Országgyűlés három képviselői önálló indítvány általános vitájával egészítette ki. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) A három kiegészítés éjsza kai vitájában a felszólalási időkeretek a következőképpen alakulnak: az előterjesztői expozékra, valamint a kormány képviselőjének felszólalására 1010 perces időkeretben, a bizottsági álláspontok ismertetésére, valamint a képviselői felszólalásokra 55 pe rces időkeretben kerül sor. Határozathozatal részletes vitára bocsátásokról: ELNÖK (Harrach Péter) : Most határozathozatalokkal folytatjuk munkánkat. Először részletes vitára bocsátások következnek. Indítványozom, hogy az O rszággyűlés bocsássa részletes vitára a műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló T/2909. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés az előterjesztést 214 igen szavazattal, nem szavazat és tartózkodás nélkül r észletes vitára bocsátotta. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára a rádiózásról és televíziózásról szóló 1996. évi I. törvény jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/2908. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)