Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 30 (77. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Mandur László): - KISS PÉTER szociális és munkaügyi miniszter:
3465 100 ezer gyermekre 1 milliárd forint körüli összeget, most pedig az idén nyáron 1,2 milliárd forintot biztosítunk a gyermekek nyári étkeztetésére, azért, hogy a rászorult gye rekek nyáron is legalább napi egyszeri meleg ételhez hozzájussanak. Engedjék meg, hogy ez úton hívjam fel a figyelmet erre a lehetőségre, a polgármesterek, önkormányzatok éljenek vele. Nem változott az sem, hogy a szülőnek a munkába állás mellett is lehető sége van arra, hogy tovább kapja a gyest. A gyermekek napközbeni ellátását már csak ezért is meg kell oldanunk, mert hiszen a szülő akkor tud biztosabban munkát vállalni, ha van elérhető bölcsőde vagy családi napközi a közelben. Ezeknek az ellátásoknak a k öltségvetési támogatását az idén nemcsak megőrizni tudtuk, de még emelni is, hogy fejlesztésre is jusson. Legalább ilyen fontos az idősek életében a szociális alapellátás, hiszen sokkal szívesebben élnek az otthonukban történt segítségnyújtással, mintha ez ekért a szolgáltatásokért bentlakásos intézménybe kéne bemenniük. Ezeknek az alapszolgáltatásoknak, a házi segítségnyújtásnak és az étkeztetésnek is emelkedett a normatívája az idén. A legnagyobb visszhangja a gázáremelésnek volt. Több mint 100 milliárd fo rintot különített el a költségvetés az áremelkedés kompenzálására. 2007. április 12én a támogatásra való jogosultságot 2038 ezer háztartás esetében állapították meg, amely háztartások 20 százalékában a legrosszabb jövedelmi helyzetben lévőknél a kompenzác ió hatására nem emelkedett a díjfizetés. Csak a példálózó felsorolásra volt most időm, de remélem, ebből is kitűnik, kedves képviselőtársaim, hogy a legnagyobb átalakítások és a legszigorúbb reformok közepette sem feledkezünk meg a rászorultak támogatásáró l. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, frakcióvezetőhelyettes asszony. A kormány nevében Kiss Péter miniszter úr kér szót. Parancsoljon! KISS PÉTER szociális és munkaü gyi miniszter : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Képviselő asszony pontos keresztmetszetet adott a hazai szociálpolitika törekvéseiről, hiszen nyilvánvalóan a jó szociálpolitika a közös társadalmi felelősségünket fejezi ki, és különösen olyan i dőszakokban kulcs, hogy jól megválasztott eszközökkel, jól megválasztott társadalmi csoportok számára adjon könnyebbséget, a startvonalra állás lehetőségét vagy védelmet, ha valaki nem tudja megvívni a versenyét, amely időszakban jelentős, a korábban megsz erzett jogokat érintő változtatások vannak. Azt hiszem, hogy a jó szociálpolitika az egyes emberek szuverenitásának az erősítéséről szól alapvetően. Arról szól, hogy kiki megkaphassa azt a lehetőséget, hogy teljesítménye alapján boldoguljon, és választott értékei szerinti életet élhessen egyre inkább. Tehát hogy megvívhassa a versenyét, hogy startvonalra állhasson, mögé álljunk emiatt, és hogy védelmet élvezhessen akkor, ha hátrányban van. Két nagy követelményt kell ezen megoldásokban egyidejűleg érvényesí teni. Az egyik, hogy világos legyen mindenki számára - mert ez az ország és az emberek boldogulásának is a kiindulópontja , hogy a megélhetés alapja a teljesítmény, a munka kell hogy legyen. (9.10) Nem véletlen, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv ku lcsa a növekedés és a foglalkoztathatóság, a foglalkoztatás kérdése. Magyarán: az európai forrásainkat, a pénzeinket úgy akarjuk felhasználni, hogy az több szuverenitásra adjon lehetőséget, hogy aki akar és teljesítményből tud boldogulni, úgy boldogulhasso n. De fontos a másik tényező, amiben a szociálpolitikának kulcsszerepe van, hogy milyen a családi minta, milyen az érdekeltség. Ezért változtattuk - és ezt példának szánom - ez év január 1jétől a családi segélyezés rendszerét. Úgy döntöttünk, hogy ne lehe ssen segéllyel jobb juttatáshoz jutni,