Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. február 20 (50. szám) - „Jövőnk esélye a gyermek” címmel politikai vita - ELNÖK (dr. Áder János): - HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részéről:
338 Magyarországon nincs választási szabadsága a nőknek, nincsen, hiszen választhatja a karriert, nyugodtan elmehet gyermek nélkül dolgozni. Választhatja a legnehezebbet, a gyermeknevelést és a karriert együtt, de nem választhatja az anyaságot kizárólagosan, mert egykeresős családmodell nem létezik. Ez is a szabadság korlátozása, nézzük innen ezt a kérdést! A házasság válságáról volt szó, engedjék meg, hogy itt megint nagyon kevés adatot elővegyek. 2005ben 44 ezer házasságot kötöttek, 25 évvel ezelőtt a dupláját. Picit vitatkoznék az SZDSZ vezérszónokával, hiszen a házasság és az élettársi kapcsolat közül, a felmérések azt mutatják, hogy sokkal termékenyebb a házasság, tehát nem lehet azt mondani, hogy mindegy. Nyilvánvaló, ez miből adódik: a hosszú távú kiszámíthatóság, a biztonságérzet. S még egy dologban hadd vitatkozzam, ha már belementem ebbe: száz évvel ezelőtt, mondta, házasságot kötöttek, és kénytelen volt leélni az életét abban a házasságban. Közelítsük meg a kérdést talán úgy, hogy a házasságról nemcsak egy mondanivalónk van, hogy szabad elválnod, hanem tegyük hozzá, hogy biztonságérzetet ad az, ha én képes vagyok rábízni magamat a társamra, elfogadn i őt és átadni önmagamat, vállaljuk közösen a gyermekeket, és az egymás felé fordulás nemcsak élményt jelent, hanem az életemnek tartalmat és értéket is ad. Így is lehet a házassághoz közelíteni. (Taps.) És valóban nőtt a válások aránya, sőt, nem csupán az élettársi kapcsolatok aránya változott, hanem, ami ennél egy elgondolkodtatóbb adat, általában a párkapcsolatok száma csökkent. Tehát a házasság plusz élettársi kapcsolatok száma is sokkal kevesebb, mint amennyi előtte volt. Ez is egy elgondolkodtató tény . Az emberek magányossá válnak, és ebben az individualizálódó világban a gyermekvállalást segítő házassági és családi kapcsolatok száma csökkenve nyilvánvaló, hogy egyik fő oka ennek a demográfiai helyzetnek. A másiknak jelöltem meg, a másik fontos oknak a gyermeknevelés biztonságának hiányát. A családtámogatási rendszerről azt mondják a demográfusok, hogy annak legfontosabb vonása a változtathatatlanság, a folyamatosság, a kiszámíthatóság, mert a biztonságérzet a legjobb eszköze a gyermekvállalási kedv növ elésének. Ha hozzányúlunk a családtámogatási rendszerhez, az kizárólag a megerősítés, az építés, a továbbfejlesztésnek a lehetőségét adja számunkra, soha nem a leépítését. Ezért nem tudtunk egyetérteni az utóbbi évek változtatásaival. A másik sajátossága a gyermeknevelés biztonsága hiányának az, hogy valóban a szegénységet vállalja az, aki gyermeket vállal. Egy igazságtalan adórendszer az, amit ma a gyakorlatban megélünk, hiszen az egyénnek kedvez, az individuumnak, és nem azt az életszerű megoldást választ ja, hogy ha a háztartás kiadásai sem egységesek, akkor nyilvánvaló, hogy az adózásnak is figyelembe kell vennie az eltartottak számát. Ez az igazságos és ez az életszerű. Mondhatjuk erre azt, hogy több európai országban ilyen nincsen, de vannak sikeres eur ópai országok, amelyek teljes mértékben vagy részben ezt megvalósították. Miért ne őket kövessük? Nekünk a saját világunkat kell kialakítani, figyelembe véve a tapasztalatokat, de nem szolgai módon alkalmazkodva bárkihez. (11.20) Ha a jelenségekről és okok ról beszéltünk, akkor mindenképpen szólni kell a megoldásról is. Emlékszem arra, amikor 2000 körül a kormány asztalára tett egy demográfusokból álló szakmai bizottság egy javaslatot a demográfiai helyzet megoldására. Ez a három demográfiai mutatóhoz kapcso lódó javaslat volt. Mi ez a három? A születések száma, a halálozási mutatók és a bevándorlás. Amikor mindegyikhez tettek javaslatot, azt mondták, hogy növelni kell a születések számát. Meglepő gondolat, persze erre nem is gondoltunk. Javítani a halálozási mutatókat, a születéskor várható élettartam növelése, azt hiszem, ez is logikus. De hozzátették azt, csupán szakmai szempontból, hogy egy irányított bevándorlást is meg kell gondolni. Mi természetesen az első kettőt tudtuk elfogadni, hiszen ez az, ami egy nemzet életképességét igazolja, és ez az, amiben még vannak tartalékaink. Megpróbálom majd az utolsó szóban ezt a szerény kis tartalékot feltárni, hogy azért a végszó optimista legyen. Úgy gondolom, hogy hármas megoldásban gondolkodhatunk. Az első, ami nem direkt politikai tevékenység eredménye lehet, hanem egy indirekt politikai akció, ami gyakorlatilag azokat a
