Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A rehabilitációs járadékról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - HARRACH PÉTER (KDNP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
3254 százalékos rokkant, annak a rokkantsági nyugdíja 3234 ezer forint környékén mo zog. Aki teheti, ezek közül megpróbál elmenni dolgozni, főleg akkor, hogyha van, mondjuk, otthon még két kisgyereke, akiket szeretne eltartani és iskolába járatni. Tehát egy kényszerállapot van az ő esetében. Nagyon jól tudjuk, hogy a megváltozott munkakép ességűek támogatási rendszere ugye most már átalakult pozitív irányba. Ennek örülök - ennek az egyik részese én is voltam, hogy ez változzon meg, mert ott is nagyon sokan visszaéltek vele. De szeretnének egyre többen elhelyezkedni, még ha kiegészítésképpen is, hogy legalább a létminimum küszöbét elérjék azzal, hogy pluszjövedelemhez jutnak. Nagyon sok ilyen embert ismer ön is, én is, foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Több olyan központban voltam, ahol aggályokat fogalmaztak meg, ahol foglalkoztatnak embereke t, vakokat, ott van mellette a kutya, és dolgozik, mert szeretne adott esetben úgy élni, hogy ne csak a gyógyszert tudja kifizetni, hanem egyéb célokra is tudjon a családon belül fordítani. Nekem is itt vannak aggályaim. Ott vannak aggályaim, hisz a megvál tozott munkaképességűek területén ezt a bűvös 78 százalékot nemigen tudjuk átlépni a foglalkoztatás területén. Ezt ön is alá tudja támasztani, államtitkár úr, mert volt olyan év, amikor változott a rendszer egy picikét, abban a pillanatban 16 ezer ember e lvesztette a munkahelyét. Jött hozzá, mert másutt lett kialakítva olyan munkahely, munkakörülmény, ahol lettek felvéve emberek, de zömében ez a stagnálás, ez a 78 százalék tulajdonképpen egy ilyen állandósult létszám. Nagyon jó kezdeményezések voltak regi onális szintű foglalkoztatási központok kialakítására, csak ezek soha nem kapták meg a megfelelő támogatást. Hisz a valamikori 62 milliárd forintról lecsökkent a támogatási rendszer 52 milliárdra. Tehát az alapvetően maga után vonta azt, hogy egyre keveseb b embert lehetett foglalkoztatni ebből az összegből. A másik pedig az eljárás módszere, amikor gazdasági szinten történik egy kényszerhatásra tömegesen, tulajdonképpen úgy rendezve orvosokkal, hogy a rehabilitációt el tudják érni, és megváltozott munkaképe sségűvé váljanak. Van egy másik szint, csak egy példát szeretnék önnek mondani, és ezt nem szívesen mondom, mert valahol érinti a mi családunkat is. A beteg egy akut limfoid leukémia utáni csontvelőátültetés után - azt hiszem, amiből Magyarországon csak e gy van, vagyis ennél az egy embernél sikerült elérni - kikerül a hermetikus szekrényből, ahol 42 napig töltötte az idejét, olyan körülmények között, és utána rá pár hétre el kell neki mennie, mondjuk, Veszprémbe a rehabilitációs orvoshoz, rajta a maszk, ra jta a kesztyű, az orvos pedig azzal kezdi, hogy vetkőzzön le. Szóval, az emberben egyszerűen megállt az ütő, és azt mondta, hogy ennél aljasabb módszer már nem lehet egy beteg emberrel, aki épphogy túlélte, vagy épphogy - fogalmazzunk úgy - esélyt kapott a rra, hogy újból élhessen, és akkor egy ilyen eljárási módszerrel próbálják meg vizsgálni. (15.20) A betegség mellett kialakul egy mélyvénás trombózis. Ez az ember soha nem műthető sajnos, sőt, mi több, a tömeget kerülnie kell fertőzési problémákból adódóan , és 67 százalékra van rokkantosítva. Ilyenkor az emberben fölmerül a kérdés, hogy a rendszer valóban jóe. Én is azt mondom, államtitkár úr, és mindannyian azt mondjuk, hogy hozzá kell nyúlni. Hozzá kell nyúlni, mert vannak tapasztalatok, de van egy olyan tapasztalat is, amit államtitkár úr az expozéjában mondott el, hogy a rokkantosítások száma évről évre csökken. Tehát túl vagyunk azon a nagy időszakon, amikor a rendszerváltozás után a munkanélküliség, esélytelenség meg egyéb ilyen dolgok miatt tömegével váltak rokkanttá az emberek. Nagyon kell vigyázni arra, hiszen ma harcolunk azért, hogy a 45 év fölötti nők munkahelyet találjanak maguknak. Harcolunk azért, hogy az 50 év fölötti egészséges emberek munkát találjanak maguknak, és megpróbálunk minden törvé nyi eszközzel és adókedvezményekkel gazdasági társaságokat arra ösztönözni, hogy az 50 év fölöttieket is foglalkoztassák. Ilyenkor fölmerül az emberben a kérdés, hogy ha az egészséges 50 év fölöttiek érdekében kell olyan intézkedést hozni, hogy kedvezménye ket kapjanak a foglalkoztató gazdasági társaságok, ha idáig az egészségest nem foglalkoztatták, akkor miért foglalkoztatnák a rokkantat?
