Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 23 (75. szám) - A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - SCHWARTZ BÉLA (MSZP): - ELNÖK (Mandur László):
3229 egy mezőgazdasági jellegű városszerkezet, ebből a mezőgazdasági jellegű városszerkezetből, térségből tulajdonképpen 14 fokozottan hátrányos helyzetű. A mai mutatók pontosan kizárják annak a lehetőségét, hogy az a 14 település azt a fokozottan hátrányos helyzetű besorolást el tudja érni, mert a városi mutatók és annak az agglomerációjának a mutatói annyira feljavítják a térségi társulás tevékenységét, hogy ha ez a szerkezet marad, és ha ez a törvény marad, soha nem fogják annak az előnyét adott esetben élvezni, hogy fokozottan hátrányos. A legtöbb munkanélkülivel rendelkező, aprófalvas településekről van szó, kihaló településekről van szó. Én ezekkel az indokokkal szeretném azt kérni a miniszter asszonytól - azt hiszem, ön ráismert arra a települ ésszerkezetre, amelyet mondtam, ezekből legalábbis ráismert, és én szeretnék amellett érvelni, hogy pontosan ezen mutatók alapján próbáljunk meg úgy változtatni, hogy esélyük legyen az aprófalvas, kihalófélben lévő településeknek is valóban a megtartóképes ségük fokozására, hiszen a vidéknek is az egyik legfontosabb ismérve a megtartóképesség fokozása. Erre szeretnének társulni. Úgy érzem, hogy ebben a társulásban nem szabad megakadályozni, hisz az országban talán az elsők között volt, aki szövetséget alakít ott 28 településsel. Tehát már a szándékot a rendszerváltozás után közvetlenül felismerték, és ezek a települések mindig is együtt dolgoztak, és szívesen dolgoznak együtt. Én ennyi indokot szerettem volna felsorolni, külön nem mondva a település, a megye n evét és nem mondva a társulás nevét azzal, hogy senkinek se okozzak zavart. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Schwartz Bélának, az MSZ P képviselőjének. SCHWARTZ BÉLA (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést, hogy másodszor kértem lehetőséget kétpercesre. Ékes úr nem mondja a településcsoport nevét, de arról van szó, amiről eddig is beszéltünk. (13.20) Csak szeretném képviselő urat kii gazítani. 2003ban a közigazgatási hivatal megyei vezetője alternatív megoldást küldött erre a kérdésre, támogatja is, meg nem is. (Ékes József felmutatja a dokumentumot: Itt van, csak el kell olvasni.) Igen, ott van, ebből kiderülhet az alternatív megoldá s. De az a kérdés, hogy most mit küldött, nem a 2003ast - most mit küldött? Most pedig határozottan ellenezte a többcélú kistérségi társulás szétválasztását. Úgyhogy ezt kellett volna inkább mondani, Ékes úr. A másik, hogy maga a kistérségi társulás nem v ette tudomásul a szétválási kezdeményezést. Egyébként rossz a határozat szövegezése, de a lényeg az, hogy nem vette tudomásul. Volt egy kezdeményezés, de a társulási tanács ezt nem vette tudomásul. Azt gondolom, az általános vitában valóban az általános ké rdésekről kell beszélni. Én itt elsoroltam, hogy településfejlesztési szempontból célirányosan érdemes ehhez a kérdéshez hozzányúlni, hogy hogyan tudjuk a településcsoportokat, a területet fejleszteni. Ennek egyik eszköze a kistérségi társulás, annak jó üz emmérettel kell rendelkeznie, megfelelő kapcsolatokkal, és természetes, nem mondvacsinált kapcsolatokkal, oda nem illő kapcsolatokkal. A legfontosabb gazdaságélénkítő és fejlesztő eszköz pedig maga a fejlesztésre fordítható pénzeszköz. Véleményem szerint a szétaprózódás éppen az ellenkező irányba mutat, ahogy mondtam, a működési költségek nőnek, a fejlesztési költségek azonosak. Azt gondolom, hogy ilyen szempontból ez nem szolgálja a területfejlesztést. Köszönöm. ELNÖK (Mandur László) :