Országgyűlési napló - 2007. évi tavaszi ülésszak
2007. május 22 (74. szám) - A műsorterjesztés és a digitális átállás szabályairól szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Mandur László): - MÁRFAI PÉTER (MSZP):
3167 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A múlt héten már vezérszónokként elmondtam a Fideszfrakció álláspontját erről a törvénytervezetről, és akkor nemcsak én, hanem mind egyik vezérszónok jelezte a négypárti megállapodásnak megfelelően, hogy biztos, hogy lesznek a törvényben még olyan technikai, tartalmi kérdések, amiket módosító indítvánnyal kell és lehet is jobbá tenni. Csak azt szeretném bejelenteni, hogy ma lezárult az egyeztetés következő állomása. 32 vagy 33 módosító indítványban a négy párt megállapodott, és benyújtásra került a parlament elé. Azt gondoljuk, reméljük, hogy ez a tartalmitechnikai, pontosítási kiegészítési kérdéseknek a jelentős részét tudta rögzíteni , hiszen voltak hiányok a törvénytervezetben, illetve a jövő héten pedig azokat a módosító indítványokat is át fogja tekinteni ez a tárgyalócsoport, amelyeket nem a négy párt nyújtott be, hanem egyéni képviselői módosító indítványként érkeztek a törvényhez . Csak annyit mondanék, hogy a Kránitz képviselő úr által felvetett, szinte fogyasztóvédő hozzászólás és szempontok nagyon fontosak. Azt gondoljuk, hogy ebben biztos, hogy érdemes egyfajta reklámkampányban, hirdetési kampányban is gondolkodni, hisz az embe rek tekintetében itt a félretájékoztatás lehetősége bizony nagyon jelentős és nagyon nagy, a veszélye is nagy ennek. A vevődekóder kérdéséről egyébként szól a törvény és a pályázati felhívási rendszer is, hiszen ott előnyben részesítik például azt a pályá zatot, amely erre a kérdésre finanszírozási és egyéb megoldási javaslatokat tesz; pont azért, mert mindegyik frakció fontosnak tartotta, hogy mind a tájékoztatás, mind pedig utána a vevődekóderek beszerzése kérdésében az információt is nyújtsa is az ember ek számára, illetve lehetőség szerint ennek az anyagi vonzatát is ne az embereknek kelljen állni, hanem azoknak a pályázóknak, akik a multiplexek tekintetében pályázóként meg fognak jelenni. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna mondani. Háromnegyed egyk or talán ez is elég. Köszönöm szépen. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra következik Márfai Péter, az MSZP képviselője. Parancsoljon! MÁRFAI PÉTER (MSZP) : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban az a helyzet, hogy egy példasze rűen előkészített javaslat fekszik előttünk, és nem is igazán szükséges különösebb módosításokkal előállni, ennek ellenére tény, ami tény, hogy fel lehet lelni néhány olyan apróbb, majdnem cizellálásnak tűnő megközelítést, amivel érdemes foglalkozni. Ilyen a jelenlegi szerződéses gyakorlat bevezetési időtartama, hogy az 30 nap, 45 nap, 60 nap vagy esetleg ad absurdum 90 nap, amikor a jelenlegi praxis, mondjuk, fél évet jelöl meg. Vagy hasonlóan érdemes azzal is foglalkozni, hogy a szerzői jogok érvényesülés e vagy érvényesítése olyan lehetőségeket is hordoz a törvényben megfogalmazottak szerint, hogy az a jogtulajdonosoknak vagy azoknak a szervezeteknek járó betekintési lehetőséget is tartalmazhat, akik ezen jogok érvényesítésével foglalkoznak. (0.50) Valószí nű praktikusabb megvizsgálni azt a lehetőséget, hogy ezt a jogot inkább a hatósághoz rendeljük hozzá, illetve alapjában véve a hozzászólások alapján megemlítem, hogy azért ennek a bizonyos switch offnak, a földfelszíni sugárzás kikapcsolásához azért van eg y nagyonnagyon szűk, alacsony költségszintű, lakossági lehetősége is. Léteznek nagyon olcsó settop boxok is, és összemérhetetlenül kisebb ráfordítással is el lehet jutni nagyon sok, nagyon nagy csatornaszámhoz a meglévő akármennyire is ócska és hagyomány os, analóg készülékekkel is. Úgy látom, hogy ez a törvénytervezet tekintettel van a fogyasztókra, a médiapiacra, és arra a korra, amiben élünk, ez mindenki számára hasznos és támogatandó.